Remélem, sőt biztos vagyok abban, hogy tudják, mi volt május 6-án és 20-án. Egy apróságnak tűnő valamit azért szeretnék hozzátenni, illetve felhívni rá a figyelmet. Ezúttal szavaztak először azok, akik 1994-ben, Jugoszlávia széthullásának és a véres testvérháborúnak a legnehezebb éveiben születtek. Egy tragikus, háborús és véres, nélkülözésekkel teli másfél évtizedben nőttek fel és lettek nagykorúvá. Időközben három országot cseréltek, de 80 százalékuk még nem volt külföldön. Tudtak-e szavazni és tudták-e, hogy kire érdemes? Szüleik nem a legjobb példával szolgáltak nekik, hiszen felnövésük közben a szemük láttára háborúztak, raboltak, üzérkedtek, csempésztek, az egymást követő választási kampányok piszkos propagandájának hevében gyalázták egymást, felnőtt embertársaikkal, honfitársaikkal. A jelek szerint az 1994-ben született - immár nagykorúvá lett - nemzedék, koruk és a felnőttek példáját követve, tör, zúz a labdarúgó-mérkőzéseken, öl és gyilkol az iskolaudvartokban, a diszkók előtt.
Most azonban nekik is szavazni kellett. Nem voltak könnyű helyzetben, mert eddig csak azt láthatták, hogy ígéreteit és adott szavát senki sem teljesítette. Tizennyolc életévük során voltak hatalmon a szocialisták, a radikálisok, a demokraták, de Európa még mindig olyan távol van tőlünk, mint a nemzetközi zárlat idején, amikor kilépődíjat kellett fizetnünk, hogy külföldre utazhassunk. Ma sem sokkal jobb a helyzet, a schengeni vízum ellenére sem. Szóval kire és mire szavazzon ez az ifjú nemzedék, amelynek 10-15 év múlva át kellene venni az ország irányítását is?
Nem könnyű a helyzetük, hiszen egyesek az Európai Unióval ijesztgetik őket, a demokratikus blokk pedig azt bizonygatja, hogy az Unió nélkül nem élet az élet. A vajdasági magyar pártok is hol összefognak, hol nem, éveken át például külön-külön koszorúztak március 15-én. Talán ezért sem tér vissza sok külföldre távozott vajdasági magyar fiatal. Mit tanult meg ez a nemzedék, amely előbb-utóbb vezetni fog bennünket és az országot? A jelen pillanatban sajnos úgy tűnik, hogy szavazni sem tud. Pontosabban: nem tud kire szavazni. Azt tudják csak, hogy Kosovo nemcsak Európánál, hanem még Szerbiánál is fontosabb. A rigómezei csata tragédiája tovább kísért. Megtörténhet, hogy a naponta ezerszer leírt és elismételt ,,Kosovo is Szerbia'' jelmondat így hangzik majd: Szerbia is Kosovo (lesz).
Tehát mit mondhatnak a szülők nagykorúvá vált szavazópolgár csemetéjüknek? Persze mást mond a radikális, a szocialista vagy a demokrata szülő, de egy valamit nem lenne szabad elhallgatniuk. Azt, hogy Európa és az Unió nélkül nincs élet itt a Balkánon. Vagy ne igyekezzünk annyira abba a fránya Európai Unióba, hiszen eljön ő hozzánk magától is. Már itt van a szomszédban: Magyarországon, Romániában, Bulgáriában és nemsokára Horvátországban is. A szerbiai vendégmunkásoknak nem kell többé a messzi Skandináviába, Németországba, Franciaországba utazni, mert találnak munkát a romániai Zsombolyán, Békéscsabán vagy Szegeden, esetleg a bolgár tengerparton. A döntés nem könnyű, de egyszerű: Európa most! Vagy soha?