Érdekes, már jócskán belegyalogoltunk a télbe, és még sincs olyan hideg, sőt még a mostaninál is enyhébb időt jósoltak a meteorológusok decemberre. Kiderült, hogy az idei tél azzal a nagy hóval csak ijesztgetett bennünket, mert nem akarta elárulni, milyen meglepetést tartogat az ünnepekre. Nemhogy csak fehér karácsonyt nem ígértek a meteorológusok, hanem az előre jelzettnél sokkal melegebbre sikeredett az év vége. Volt már ilyen telünk pár évvel ezelőtt, akkor sok menyhalat fogtunk a Dunán, és éppen ezt szeretném most elmesélni:
2006-2007 tele volt, amikor azt a hírt kaptam a Dunáról, hogy valamilyen hal nagyon eszik. Horgászkollégám lánya azonban, akitől a hír származott, nem tudta elmagyarázni, hogy valójában milyen halat is látott. Előző években volt rá példa, hogy tömegével lehetett karikakeszeget fogni az év vége felé, de most egészen másról volt szó. Elmúlt egy hét is, mire megtudtam, hogy mi a helyzet. Elég felkészületlenül ért a dolog, nem számítottam horgászatra egyhamar, így a reakcióim is csak lassan indultak be. Előző években ilyen korán, az év elején, még sosem fogtam halat, habár próbálkoztam vele. (Valamikor a kemény teleken agyonöltözködve lestük a csukát a jégpáncélba fúrt lyuk mellett). Ez a januári horgászat egészen másként zajlott. Most igazi kellemes, őszt idéző időben ülhettünk a Duna-parton, és ráadásul még halat is foghattunk!
Kapóra jött feleségem születésnapja, melyet rendre a Dunán, a Pikec csárdában sült hallal szoktunk megünnepelni. És ha már így van, gondoltam, kössük össze a jót a hasznossal, az ünnepi ruha mellé egy meleg horgászruha is került a kocsiba a horgászfelszereléssel együtt. A finom sült ponty után, gondoltam, még sötétedés előtt én is kiülök a nagy folyam partjára. Nem voltam ugyanis egyedül: a Baracska torkolatától lefelé 30 méterenként ültek a horgászok a köves parton, mintha csak versenyt tartanának. Nem is csoda, hiszen még süllőt is, sőt csukát is lehetett fogni, a menyhal meg egyenesen hemzsegtek a sötétség beálltával.
A botok már a helyén voltak, de szokásom ilyenkor egy kis terepszemlét tartani. Nem is kellett messzire mennem, a mellettem ülő horgásznak már volt egy menyhala, és egy szép kősüllő is ficánkolt a hálójában. Érdekes, azt mondják, este hat órakor indul a menyhal és fél nyolckor áll le. (Biztosan van a halnak órája, különben honnan tudná, mikor kell, hogy induljon kapni, és mikor kell befejeznie a vacsorát!) A menyhalnál pedig ez még különösebb, hiszen mindenki tudja, hogy a legzordabb havas-jeges időben, éjnek idején kap a legjobban. Most azonban csakugyan úgy volt, ahogyan mondták, hat óra tájt kezdtek el hajladozni világítókapszulával felszerelt botjaim a gyönyörű csillagos ég alatt. Szebbnél szebb menyhalak kerültek horogra, nem győztem a csalihalat szeletelni. Így volt ez fél nyolcig, amikor aztán tényleg megállt a kapás. Összesen nyolc darabot fogtam, volt köztük kisebb is, nagyobb is, nagyon szépek voltak. El kell azonban mondanom, hogy ami a menyhalkapást illeti, nem egészen így áll a dolog, mert beszéltem én olyanokkal is, akiknek ott van a víkendházuk közvetlenül a Duna-part mellett, és nem egy alkalommal az egész éjszakát rászánják a horgászatra. Az a bizonyos beidegződött kapási idő csak a menyhalak első hulláma, de kilenc után -- bár akkor is van még -- már ritkábban várható kapás. (Ha rajtam múlott volna, én ott maradok, akár reggelig is.)
Nyolc órára ígértem a feleségemnek, hogy hazatérek, addig ő tévét nézett a horgászbarátom feleségével a víkendházban. Ők sem unatkoztak. Hazafelé az autóban megállapítottuk, hogy ez egy igen kellemesre sikeredett nap volt.
Visszatérve a jelenbe: éppen a napokban kaptam a hírt a Dunáról, hogy eszik a menyhal. De sajnos, rossz hírek is érkeztek onnan: most indul éppen egy nagy árhullám fentről, ami nemcsak a menyhalazást hiúsítja meg, hanem a víkendház-tulajdonosok életét is jócskán megkeseríti.