Ennek életben tartására Zentagunarason áprilisban immár ötödik alkalommal hirdették meg az Enni Vittem elnevezésű eseményt. A rendezvény a zentagunarasi Mag Hagyományápolók Egyesületének szervezésében valósult meg, melyhez környékbeli hagyományápoló csoportok is csatlakoztak. A programot Sihelnik Ágnes, a Topolyai Tájház munkatársa méltatta.

Pásztor Zoltán fő szervező, a Mag Hagyományápolók Egyesületének tagja elmondta, a rendezvény elnevezése édesanyja szavait idézi.

— Régen, hogy az anyukát kíméljék a szülés utáni néhány hétben, amíg fel nem épült, enni vittek a családnak, és a rendezvényünk erről a hagyományról szól. Mivel az apukának dolgoznia kellett, ebben a megmozdulásban a rokonság, szomszédság, baráti kör vett részt. Én is emlékszem még gyerekkoromból, hogy amikor mentünk babalátogatóba, vittük az ennivalót, és olyankor akkora mennyiségű ételt készítettek, hogy egy-két napig még maradjon a családnak. Meg volt beszélve a rokonsággal, baráti körrel, hogy ha az egyik család vitt szerdán, akkor a másik szombaton, és így be volt osztva néhány hétig. Egyes területeken ezt komatálnak hívják, de nekem az maradt meg, hogy édesanyám mindig azt mondta, ha valahol kisbaba született, hogy: vittem enni. Vagy ha beszélgettek, akkor mindig azt kérdezte: vittél már enni? Innen ered a rendezvény neve. A másik ok, amelyért ezt az eseményt megszervezzük, hogy annak idején, amikor Zentagunarason megalakult a hagyományápoló csoport, nagyon népszerűek voltak az aratóünnepségek, birkanyíró versenyek stb., melyek a kihalófélben lévő hagyományokat szerették volna feleleveníteni a fiataloknak. Öt-hat év után úgy éreztem, minden ellaposodott, mert már nem az aratásról vagy a birkanyírásról szólt egy-egy rendezvény, hanem főzőversennyé alakultak át. Úgy gondoltam, meg kellene nézni, milyen régi népszokások vannak még, és azokról megemlékezni, hogy ne felejtődjenek el. A ’60-as, ’70-es években ez a szokás még kiválóan működött, különösen faluhelyen, ha a rokonságban született kicsi, akkor bizony vittük az ennivalót. Mint hagyományápoló csoport ilyen eseményeket szeretnénk rendezni, ha már nem is lehet újból divatba hozni, legalább emlékezzünk meg róla, hogy ilyen is létezett valamikor. Ma itt nálunk gyülekeznek a csoportok, és mindegyikük olyan ételeket hoz, amelyeket annak idején ilyen alkalmakkor készítettek. Rövid kultúrműsorunk is lesz, fellépnek a kis táncosaink, a Bobajka néptánccsoport és a Gyöngyvirág asszonykórus. A műsor után Sihelnik Ágnes méltatja az eseményt, majd megesszük ezeket a finom étkeket.

Bobajka néptánccsoport

A Zentagunarasi Tájház terasza megtelt finomabbnál finomabb falatokkal, az asztal csak úgy roskadozott alattuk. A gőzölgő húsleves illata és a ropogósra sült szárnyasok látványa mellett nehezen türtőztette magát az ember. A résztvevők az ilyenkor hagyományos ételeket főzték, melyeknek táplálónak, de mégis gyomorkímélőnek kellett lenniük az egész család, de főleg az anyuka számára.

Miklós Aranka, a tornyosi Ady Endre Művelődési Egyesület tagja mesélt arról, milyen ételekkel érkeztek.

— Gyermekáldáskor a komák, komaasszonyok, közeli rokonok ellátták a családot élelemmel. A falubeliek megbeszélték, hogy minden napra jusson főtt étel a családnak. Régen, amikor született a fiam, nekünk még hoztak enni. Általában tápláló ételeket, olyanokat, amelyek nem ártanak a babának. Húslevest, kalácsot, süteményt, madártejet, melytől szaporodott az anyuka teje. Zöldséges ételeket nem nagyon készítettek, mert azok szelet csináltak. Rizst, rántott csirkét, töltött galambot vittek, évszaktól függően, ami volt a háznál. Ma hoztunk húslevest, fasírozottat, kompótot, meggyszószt, almás lepényt, csörögefánkot, madártejet. Régen is frissen készítették az ételeket, szép csomagolásba helyezték őket, melyet egy díszes kendővel is megkötöttek. A gyerek a legnagyobb kincs, és úgy is viszonyultak hozzá régen, talán jobban, mint most.

A tornyosi Ady Endre Művelődési Egyesület tagjai (balra Miklós Aranka)

A Felsőhegyi Könyvtár Kör tagjai is gazdag lakomával készültek.

— A kezdetektől részt veszünk ezen a rendezvényen, nagyon szívesen és örömmel készülünk, hogy ezt a hagyományt megőrizzük. Úgy gondoljuk, kiveszőben van már, és addig fontos szervezni, amíg van kitől megtanulni. Készítettünk tyúkhúslevest, melyben van levestészta, gríz- és májnokedli, rizskását, meggykompótot. Az apukára gondolva fasírozottat, bort hoztunk, de van itt hagyományos házi nyúl, hajában sült krumplival, sütemények.

A hölgyek a régi népszokásokról is meséltek egy keveset.

— Ha fiú született, akkor kakast vágtak, ha kislány, akkor töltött galambot készítettek, megvolt a rendje, mit visznek, és hogyan. Sok szokás van, mely ehhez köthető, amikor vitték a komatálat. Például a babának pénzt adtak a kezébe, vagy a feje alá rakták. Vagy fogtak egy kis üveget meg pénzt, és azt figyelték, hogy a baba melyikért nyúl. Ha az üvegért, akkor ellumpolja az egész vagyont, ha a pénzért, akkor nagyon fukar lesz. Aki ment babalátogatóba, a bölcsőre rózsafüzért akasztott, hogy minden szemveréstől megóvják a kicsit.

A Felsőhegyi Könyvtár Kör tagjai

Ludmány Valéria, a Mag Hagyományápolók Egyesületének tagja régi, hagyományos pólyát hozott.

— Ez a pólya harmincnyolc éves, ebben kereszteltük a fiam, édesanyám slingelte. Én mindent megvigyázok, még az első cumija is megvan, mert szép emlék. Valamikor nem így nevelték a kisbabákat, mint most, régen lekötötték a kezüket, sapka volt a fejükön, nem volt kisruha, a pólya melegítette őket. Most ahogy megszületnek, nincs pólya, hanem rögtön kis ruhácskába öltöztetik őket.

Az egyik megterített asztal