Emlék a jelenből - a múltról a jövőnek

Ez az igeszakasz olvasható Thomka Viktor (1913-1968) református lelkipásztor síremlékén, amelyet hálából és szeretettel emeltetett a debeljácsai, azaz a torontálvásárhelyi református gyülekezet. 1799. május 12-e óta sorrendben ő volt a tizenkettedik lelkész, aki Isten dicsőségét szolgálta Torontálvásárhelyen, és az a lelkipásztor, aki a vértanúhalált szenvedett Gachal János lelkész örökébe lépve egybe merte és tudta gyűjteni 1945-ben a megfélemlített nyájat. Csupán harminchárom esztendős volt akkortájt, de - miként Csete-Szemesi István püspök úr is feljegyezte róla a falumonográfiában - ,,a reménység új útjait nyitotta meg a gyülekezet előtt Isten Igéje alapján”. Szolgálatának huszonhárom esztendeje alatt szorgalmazta a külföldi, főleg a svájci és a franciaországi testvéregyházakkal való kapcsolattartást, de leginkább arra igyekezett minden tettében rámutatni, hogy vannak a világon helyek, ahol keresztyén építés folyik és Istennél lehetséges minden jó. Hertelendyfalván született, tanára is volt a második világháború éveiben megnyílt pancsovai magyar gimnáziumnak, a Magyar Sajtókamara tagjaként tudósított Isztambulból, Ankarából és Berlinből. Sokszínű, szerteágazó és fáradhatatlan munkatempójú életpályája végén pedig a torontálvásárhelyi Nagytemetőben helyezték örök nyugovóra 1968. június 26-án. Pontosan negyven esztendő elteltével idézte meg az emlékét újra a Péter és Pál napján tartott vasárnapi istentiszteleten a torontálvásárhelyi gyülekezet.
- Sohasem saját magára mutatott erről a szószékről - szólt prédikációjában Gyenge Károly lelkész úr -, hanem Krisztusra, akinek maradéktalan szolgálatába helyezte életét. Általa Istennek nemcsak voltak, de ma is vannak tervei velünk. Hogy merjünk ismét hinni, megtölteni a templom üresen maradt padjait, mint egykoron tették őseink. Mert miképpen a merőleges és a vízszintes síkok sem különíthetőek el egymástól, úgy a krisztusi törvényeket is csak egymás méltányolásával tarthatjuk meg. Az ősök példamutatatásába is kapaszkodva, és reménykedve, hogy egyszer a mi igyekezetünk előtt is hasonló tisztelettel hajtanak majd főt unokáink.
A tiszteletes úrnak a Nagy vagy Te, Isten és a Te benned bíztunk eleitől fogva kezdetű zsoltárok voltak a legkedvesebbek. Néhány együttérzően bátorító gondolat mellett ezek is felcsendültek a temetőkertben. Az Úr imádságát követően a régi jó barátok, közeli ismerősök, rokonok is elhelyezték virágcsokrukat a falubeliek körében egyszerűen csak Thomka lányokként emlegetett Ágnes és Beáta élővirág-koszorúja mellé. A bensőséges találkozás teadélutánnal zárult a református egyházközség gyülekezeti otthonában.