
Három nap alatt hat helyszínen, negyven ingyenes programmal érkezett pünkösd hétvégéjén (folyó év május 17-e és 19-e között) Budapest egyik legnagyobb zenei eseménye: a sorrendben XIX. Református Zenei Fesztivál (RZF), melyet Böszörményi Gergely zenei szakember indított útjára.

Az immáron a Református Közéleti és Kulturális Alapítvány logisztikai hatáskörébe tartozó RZF ez évi kiemelt helyszínei a Bakáts tér, a Ráday Ház, a Kálvin Kamara Kert, a Bibliamúzeum, valamint a Kálvin téri és a Nagyvárad téri református templomok voltak. Fiatalokat és idősebbeket, a klasszikus és a könnyűzene rajongóit, reformátusokat és nem reformátusokat egyaránt megszólítva vonatkozó programjaikkal.
„A rendezvényen kiválóan megfértek egymás mellett az eltérő zenei műfajok, az elmélyülést segítő előadások, beszélgetések és az önfeledt táncházi mulatság is” — szemléltette az esemény sokszínűségét Szávay László fő szervező.
A sorrendben tizenkilencedik alkalommal jelentkező Református Zenei Fesztivált Böszörményi Gergely Magyar Örökség díjas és Ferencváros József Attila-díjas kiadó, producer indította útjára. Most, kemény és emberpróbáló, szakmai szempontból pedig rendkívül gazdag és termékeny két évtized múlásával adta át a stafétabotot, illetve a szervezéssel járó feladatokat a reformátusság következő generációjának.
Mint ismeretes, az RZF a Magyarországi Református Egyház és a Ferencvárosi Önkormányzat patronátusa alatt bontakozhatott ki. Bizton hagyatkozva továbbá a 2002-ben debütáló és azóta is évi rendszerességgel megtartandó Református Énekek (RE) hangverseny-istentiszteletre is, mely napjainkra a Kárpát-medence reformátusságának legnagyobb zenei ünnepévé vált. Ezeken az alkalmakon egy 350 fős egyesített kórus és egy csaknem 1300 fős gyülekezet zengi együtt az Ígét, a felvételekből pedig CD, illetve DVD készül(t) évente.
„2004-ben, kevésnek találván az évi egy reformátuskórus-koncertet, elhatároztuk, hogy háromnapos reformátuszenei-fesztivál keretében mutatjuk be egyházi hagyományainkat, zenei kincseinket, református iskoláinkat, irodalmunkat, nép- és képzőművészetünket, misszióinkat, általában egyházunk felépítését és szolgálatát” — nyilatkozta lapunknak Böszörményi úr 2016-ban. (A cikk EZEN a linken olvasható).
Azóta elmúlt ugyan néhány esztendő, de az RZF változatlanul (2009. május 22-e óta) kiemelt kulturális rendezvénye maradt a Református Egységünnepnek. Mindeközben pedig a XXI. Református Énekek is célegyenesbe jutott, lévén a jegyek az utolsó szálig elkeltek. A rendezvénynek ezúttal az Opera nyújt befogadó helyszínt. Dátumilag június 1-jén.
Időrendi tematikus összefoglaló
Pénteken (a Bakáts téren) a Magyar Honvédség veszprémi Légierő Zenekarának rézfúvós-felvonulása, majd a nyitó istentisztelet (Csűrös András és Csűrös-Varga Vanda gyömrői lelkipásztorok szolgálatával) után előbb a debreceni Első Lépés állt a nagyszínpadra, majd — az időjárás függvényében —, némileg átrendeződni kényszerült a tervezett műsorkoncepció. A Platon Karataev Duo esti fellépését a publikum például zuhogó esőben kísérte végig. A fáklyás-zsoltáros menet (a Bakátstól végig a Kálvin térig, a Ráday utcán át) viszont elmaradt. A késő esti zenés esti áhítat részeként Gryllus Dániel és Gryllus Vilmos a Máté evangéliumából ismert hegyi beszéd nyomán komponált dalaikat adták elő citera- és gitárkísérettel. A vonatkozó Ígék magyarázatát Balog Zoltán, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke tolmácsolta.
Szombaton (a Kálvin téri református templomban) orgonamaraton tartatott, amely valójában a Filharmónia Magyarország világméretű Orgonák Éjszakája kezdeményezéséhez kapcsolódó esemény vala, napszentület után pedig a Zsongom zenekar koncertezett ugyanott. Megelőzte mindezt a csepeli fúvószenekar térzenei ouvertire-je. A Bakátson az Alexander Petrovics Koktél, az Ötödik Évszak, a Fugato Orchestra, a moldvai táncházba invitáló Tázló, valamint a Lóci játszik szólította meg a közönséget. A nyitónaphoz viszonyítva merőben biztatóbb időjárási körülmények között. A Ráday Házban (a Bibliamúzeumban, illetve az emeleti díszteremben) is izgalmas előadások várták a közönséget: a vallás és mesterséges intelligencia kapcsolatáról, művészeti provokációról vagy éppen az „örökölt sorsokról”. Ez utóbbi kapcsán Gundel Takács Gábor vendége többek között Visky András Kossuth-díjas író, dramaturg volt. A zenei beszélgetéseket Karasszon Eszter csellóművész vezette, de hallhattuk Szalai Éva zongoraművészt és a Somogyi Vonósnégyest, valamint a 2010-ben alakult In Medias Brass Junior Prima díjas rézfúvóskvintettet is.
Vasárnap a Kálvin Kamara Kertben a kolozsvári MÉSA, Birta Miklós jazzgitáros, a Jazzation, a Neumann Balázs Trio és a Gáspár Károly Trio, a Ráday Ház dísztermében pedig a Makám, a Sebő-együttes, az Invocatio Musicalis és a friss Kossuth-díjas Misztrál koncertezett. Az idei RZF zárókoncertjén (a Nagyvárad téri református templomban) a kórusmuzsika és az autentikus népzene találkozott. Az ötvözetet a 2016-ban alakult (Erdélyi Dániel és Berkesi Boglárka karnagyok vezetésével) Központi Református Kórus a Junior Prima díjas (2009) Tímár Sára énekesnő és annak zenekara közös zenekari/énekhangi szolgálata alkotta.
S végül, de nem utolsósorban az adománygyűjtés is terítéken maradt, lévén az RZF is csatlakozott a Magyarországi Református Egyház aktuális felhívásához: közös erővel és imádságos szívvel megsegíteni a közelmúltban tragikus körülmények között autóbalesetben meghalt Bíró István fiatal, madéfalvi református lelkipásztor családját.
A XIX. RZF miliőjét bemutató fotóink a helyszínen készültek, az összefoglaló jegyzetben megnevezett fellépők alkalmi szolgálatát rögzítve. A teljesség igénye nélkül, viszont maradéktalanul Isten kegyelméből. Hála s köszönet mindezért.
Fényképezte: Martinek Imre