Értékeink ugyanis az évek, évtizedek során elkerültek erről a régészeti emlékekben gazdag vidékről a szegedi és a temesvári múzeumba, az értékesebb darabok pedig Pestre, a Magyar Nemzeti Múzeumba. Jobbik esetben Zombor, Nagykikinda vagy Nagybecskerek múzeumi gyűjteményeit gyarapították. Ma már csak egy virtuális tárlaton tudnánk ismét együtt látni őket.

Hogy a régészeti emlékek a múltban milyen mértékben tűntek el vidékünkről, arról Berkeszi István, Milleker Bódog, Reizner János, Gubitza Kálmán, Móra Ferenc, Tömörkény István és mások korabeli régészeti adatai, jelentései is tanúskodnak.

Tömörkény István, a jeles író és múzeumigazgató a XX. század első éveiben fogalmazta meg e térségről az alábbi sorokat: „Oroszlámos […] földjében érdekes régészeti s tudományos becsű leletek fordultak elő. Különben hasonló az eset az oroszlámosi környéken: Rábé, Majdán, Kübekháza, Egyházaskér vidéke kő-, bronz- és vaskorszakbeli telepeknek bizonyultak. […] Ez a tájék a történelem előtti időktől kezdve minden korszakon át lakott hely volt. Mert itt vannak Oroszlámosról két lelet tárgyai között bronz- és vastárgyak. Egyházaskérről vastárgyak, bronz szíjvégek és csatok, Majdánról avarkorúnak ítélt aranyfüggők, Kampáról gyöngyök, orsókövek s kettőshegyű nyílvasak, pattintgatott nyílhegyek, csonteszközök, Sasülésről nehéz bronz karvédők s Rábéről csiszolt kőkori tárgyak mellett egy igen szép gyűjtemény csont- és agancsszerszámokból.”

Az oroszlámosi körmeneti kereszt (Vajdasági Magyar Értéktár)

Ez a térség, melynek értékeiről szólunk, a X—XI. században, egy rendkívül mozgalmas és eseményteli időszakban Ajtony országa volt (akinek Szent István anyai nagybátyja volt). Birodalma a Kőröstől az Al-Dunáig, a Tiszától az erdélyi sóbányákig terjedt. Dr. Kiss Andor egyháztörténész írja, hogy Ajtony „Bodonyban keresztelkedett meg és a szomszédos görög földről hozott még magának papokat, akiknek részére megalapítja a marosvári, később oroszlámosi görög kolostort, mely által alattvalói között jobban megszilárdította a hitet és egy jól szervezett, független fejedelemséget alkotott”.

A múltban tehát Észak-Bánát a népek országútja is volt, dicső ütközetek színhelye. A többi közt 1002-ben (mások szerint valamivel később) az oroszlámosi csatáé is (Majdán határában), ahol Szent István csapatai (az őt elismerni nem akaró törzsi vezérek ellen) Csanáddal az élen döntő győzelmet arattak. Vezérük, Ajtony maga is elesett az ütközetben.

Ebben a csatában pecsételődött meg végül is a kelet felé vonzódó és a bolgár—görög barátságra támaszkodó görög keresztény törzsek sorsa a nyugati kereszténység felé igazodó győzedelmes Szent István-i magyarság javára. Csanád fogadalomból Oroszlámoson Szent György tiszteletére (bazilita) monostort alapított (valamivel 1030 előtt), ahová áttelepítette a marosvári görög apátot és tíz szerzetest.

E térség egy gazdag múltú alvidéke volt a történelmi Magyarországnak — népek átjáróháza. A sors iróniája, hogy ezekből a régi időkből nemigen tudunk felmutatni becses értékeket, aminek több oka is van. Az első és legfontosabb, hogy az itt előbukkanó leletek, kincsek rendre más tájakra, helyekre, múzeumokba és közgyűjteményekbe kerültek, melyek ma már jórészt határon túl helyezkednek el. Ám akkor is, ezek az elvándorolt értékek a mi értékeink — számba kell venni őket.

Vajon sikerül-e egyszer egy virtuális múzeumban egyesíteni a kikutatott anyagokat? És ha igen, mennyire fogja majd az módosítani értéktárunkat? Megannyi kérdés, dilemma és feladat fogalmazódik meg, és nem biztos, hogy mindenre tudjuk a választ.

A majdáni aranylelet

Amikor Reizner János 1895 októberében a Szegedi Napló hasábjain kifejtette, hogy a Szegedi Múzeumban létre kellene hozni a „történelmi, régészeti és kőemléktárat”, futólag megemlített néhány értékes múzeumi tárgyat is, s odasorolta „a rábéi ásatások gazdag és érdekes gyűjteményét, valamint az utóbbi idők szerzeményei közül a majdányi, illetve oroszlámosi avar korabeli kincsleletet”. És valóban, az Észak-Bánátban feltárt fontosabb, jelesebb, értékesebb leletek sajnos nem maradtak itt.

Rábét a szegedi Reizner János iktatta be a régészeti lelőhelyek sorába, noha az első, figyelemfelkeltő tárgyak jóval korábban, még 1863-ban kerültek felszínre. A csontok és cserépedények között két arany karperecet is találtak, egy Valerianus-féle rézérmét, majd 1890-ben egy 22 g súlyú aranycsatot is. Ez utóbbi már Reizner nevéhez fűződik, aki 1890. október 21-én a helyszínen ásatott. Onnan cserépdarabok, ibrikek kerültek elő. Reizner, miután Szeged város tanácsától arra pénzt kapott, 1891. március 23-án ismét ásatásokba kezdett a Sasülés Kertészség és Rábé helység között. A rábéi ásatások eredményeit Reizner János mutatta be az Archeológiai Értesítőben, a leletek pedig a Szegedi Múzeumba kerültek.

Egy másik alkalommal — s ezt Berkeszi István nyomán tudjuk —, a XX. század elején Majdánon nagy mennyiségű római pénz került elő a földből, főleg Antonius és Traianus császárok idejéből, ám azok sem maradtak Bánátban: az értékesebb példányokat felküldték a Bécsi Császári és Királyi Régiségtárba.

Oroszlámosi leletek a XIX. század végéről

A majdáni új temető (mely egy régi, ősi, temetkezési telep helyén volt) területén 1895 májusában Domokos József és Fekete Pál majdáni lakosok sírásás közben egy csontvázra akadtak, mely fejjel kelet felé volt eltemetve. Eközben két arany ékszer is előkerült, melyet a két gazda Szegedre vitt eladni. A majdáni Lázár Béla egy arany halántékgyűrűt adott el a szegedi múzeumnak, a tárgyakról pedig A majdáni aranylelet címmel Reizner Lajos közölt írást az Archeológiai Értesítőben.

A Tisza bal partján (Csóka és Zenta között) található Kremenyák (azaz Kovaföld) egy egykori őstelep nyomait őrzi, amit bizonyítottak is a többszöri, módszeres régészeti kutatások. 1880. május 24-én dr. Szentkláray Jenő és Varga Ferenc kutatott ott. Ők több helyen ástak ezen az őstelepen, s a leletek a temesvári Délmagyarországi Múzeumba kerültek. 1890 tavaszán ott ásatott a zentai Dudás Gyula is, aki nagyobb méretű agyagedényekre, urnákra, cseréptöredékekre, egy szerpentin baltatöredékre, szarvasagancsra, csonttűre és kővésőre lelt. 1905 első felében a Magyar Nemzeti Múzeum 42 darab szalagdíszes cserepet, négy kovakövet, egy csont nyílcsúcsot és egy kővésődarabot vásárolt a Kremenyákon előkerült leletekből.

Később ott ásatott Móra Ferenc is, aki (egyebek között) a Csókai csatában állított emléket ennek a helynek, s aki szegedi múzeumigazgatóként többször is megfordult arrafelé. Nem mellékes adat, hogy a csókai határban egykor kilenc halmot és két dombsorozatot tartottak számon.

1888-ban Szerb-Keresztúron őskori leletekre bukkantak, melyeket az Archeológia Értesítő szerkesztőségének kérésére Budapestre küldtek, ahol dr. Pósta Béla méltatta és mutatta be őket az Országos Embertani és Régészeti Társulat évi közgyűlésén.

Az Oroszlámoson feltárt értékeink közül elkerülhetetlen megemlítenünk az oroszlámosi körmeneti keresztet is. Ezt is értéktárunkba kell sorolni, méghozzá a becsesebb tárgyak közé. A hegyi kristályokkal díszített értékes relikvia is a mi értékünk, keresztény jelenlétünk csaknem ezeréves tárgya, szimbóluma. Olyan műtárgy, amely „a hazai románkori ötvösművészet magas színvonalát bizonyítja”. 1907 októberében szegedi múzeumigazgatóként Tömörkény István vásárolta meg egy Kopilovszky nevű „kóbor esernyőcsinálótól”, aki az értékes kegytárgyat 10 korona 14 fillérért adta el. Az oroszlámosi kereszt egyesek szerint XI., mások szerint XII. századi egyházi kegytárgy, mely (mint sok más) elkerült innen. Becses kincs lett belőle, akárcsak az 1799-ben előkerült, huszonhárom aranyedényből álló, Bécsbe került (egykori Torontál megyei) nagyszentmiklósi kincsből is, valamint az 1830-as években a Magyar Nemzeti Múzeumba felküldött aracsi aranyleletből.

A vidékünkről Szegedre juttatott (észak-bánáti) leleteket a Móra Ferenc Múzeum 2018 októberében megnyílt régészeti látványtárában tette közszemlére. Tudomásunk szerint Hevér Miklós volt az, aki még 2005-ben, legalább virtuálisan, Szent István örökében címmel egy fotókiállítás erejéig hazahozta és bemutatta az oroszlámosi leleteket.

Amikor a jeles történész, Berkeszi István 1908-ban a temesvári Történelmi és Régészeti Értesítő olvasóinak bemutatta vidéki múzeumainkat, akkor a Szegedi Múzeum vonatkozásában számba vehette az oda került észak-bánáti régészeti anyagot is. Ő írja, hogy az ókori és középkori leletek közül különösen szépek „az óbébai, csókai, rábéi, majdáni és oroszlámosi leletek”.

Mindezt virtuálisan lehetne egyesíteni, (ismét) egységessé tenni egy nagyszerű, digitális tárlaton. Szép volna (s talán megdöbbentő is) együtt látni a térség szerteszórt leletegyüttesét, mely bizonyítaná, hogy nem vagyunk gyökértelenek. Csak mostoha történelmi körülmények folytán maradtunk értékeink nélkül. Mint Lajkó Orsolya fogalmazott, „úgy tekintsünk ezekre a leletekre, mint őseink tárgyakban megnyilvánuló szellemiségére”.

Forrás: Hampel József: A régibb középkor (IV—X. század) emlékei Magyarhonban 2. Budapest, 1897, 481.; Archaeológiai Értesítő, 1891/1., 1898/2., 1903/1., 1904/3.; Borovszky Samu (szerk.): Torontál vármegye. Budapest, 1912; A Történelmi és Régészeti Értesítő évfolyamai; Múzeumi és Könyvtári Értesítő, 1913/4.f., Élet és Tudomány, 1982. aug. 27.; Hét Nap, 2005. aug. 31.