Sokan tekintenek úgy a múltunkra, hogy a XX. század valójában csak az I. világháborúval vagy az azt megelőző szarajevói merénylettel kezdődött. Egy évszázad távlatából — ha még élnek majd itt utódaink ezen a mindinkább lakhatatlanná váló bolygón — precízebben meg lehet határozni, hogy a XXI. század mikor kezdődött el valójában. Esélyes a 2008-beli világválság vagy a koronavírus-járvány kitörésének éve is, de egyelőre csak találgathatunk.
Az viszont most körvonalazódik, hogy századunk az egymásrautaltságáról, valamint a klasszikus értelemben vett világrend megbomlásáról szól. A piac, az állam, a társadalom és a nemzet, illetve ezek kölcsönhatása is meghatározó lehet. Amíg a piac az egyéni gazdasági érdekek világa, a társadalom ezzel szemben a közösségi érdek, az erkölcsök és normák szférája. Az állam — melyről korábban azt akarták elhitetni, hogy mostanára elhal — több-kevesebb sikerrel, de egyensúlyt próbál teremteni a piac, vagyis az egyéni érdek, illetve a társadalom, tehát a közösségi érdekek között. Az állam a közérdeket, a közjót kell hogy képviselje.
A XX. század végéig az úgynevezett nyugati típusú demokráciákban — ha nem is mindig tökéletesen, de — működött az állam előbbiekben felvázolt szerepe. Azt is meg kell azonban jegyezni, hogy sokkal korábbra vezethető vissza a piaci szereplők azon törekvése, hogy az állam és a társadalom fölé kerekedjenek. Az elmúlt mintegy 150 év alatt az erőviszonyok folyamatosan változtak, mígnem a múlt század vége lényeges fordulatot hozott, amikor létrejött a globális piac.
A gazdasági szereplők meghatározó pozícióba kerülésének igényét mint egyfajta korszellemet már Oswald Spengler A nyugat alkonya című, klasszikusnak tekinthető művében is felvázolta. Figyelemre méltó, hogy Spengler egy helyen így írt: „A helyzet az, hogy a vezető államférfiak jelentéktelensége miatt — akik egyébként nagyrészt maguk is érdekeltek a magánüzletben — a gazdaság irányadóan szól bele a döntésekbe. A két világháború közötti időszakban már voltak arra utaló jelek ezek szerint, hogy a politikusok sok esetben csak jelentéktelen figurák, a háttérből pedig a gazdasági érdekek érvényesülnek.”
Lényegében valóban azt látjuk, hogy a mára globálissá vált piaci szereplők egyre több helyen veszik át a meghatározó szerepet az államtól. A valódi közjó, a társadalmi szféra közösségi érdekei nagymértékben háttérbe szorulhatnak.
Mindez esetleg segíthet annak megértésében, hogy mi történik velünk a XXI. században — ha úgy tekintünk rá, hogy megkezdődött. A globalizmus és a szuverenitás törésvonala túllépett a nemzetállami kereteken. Sok esetben a globalista elit a demokráciát is csak a saját érdekeihez igazodó politikai és társadalmi csoportok részvételével tudja elképzelni. A nyílt társadalom eszméje iránt elkötelezett politikusokat, pártokat igyekszik hatalomra juttatni.
A globalisták megfigyelhetően egyfajta saját demokráciát építenének maguknak. A demokrácia intézményei ezzel jelentőségüket, méltóságukat és tekintélyüket veszíthetik el. Egyfajta látszatdemokrácia váltja fel a valódi néphatalmat. Azokat a ritka politikusokat pedig, akik megpróbálnak a saját fejükkel a saját közösségük érdekében cselekedni, diktátoroknak kiáltják ki. Persze, sokszor — ahogyan az évszázadok és a korok esetében is — valóban elmosódnak a határok, amikor ezekről a fogalmakról beszélünk.
