— A családom számára anyagilag nagy jelentősége volt a gyümölcsösünknek, de egy idő után már nem bizonyult elégnek. Ezért 1997-ben a méhészet mellett döntöttünk kiegészítésként. Azóta is megvan. Nem nagy, de tennivaló így is akad bőven. Példának okáért mi nem vesszük el a méhektől a virágport. Igen, lehetséges volna a mézzel együtt hasznosítani, de nem tesszük. A propoliszt és a viaszt azonban felhasználjuk. Eleinte nem is adtuk el a végtermékeket. Mindig jó, hogy van itthon egy kicsi. Sohasem az volt a célunk, hogy sok legyen, hanem hogy ami van, az minőségi legyen. A méhészkedés még ma is besegít a költségvetésbe mint pluszkereset, de a szükséges eszközök megvásárlása nagyon költséges.

* Hány családdal indultak a kezdetek kezdetén?

— Ó, akkor még csak rajokról lehetett beszélni. Két rajjal vágtunk bele. Az akkor még csak foglalkozásnak számító tevékenységünk mára hivatássá nőtte ki magát. Két méhész kollégámtól vásároltam meg a méheket, és a második évben már hat családdal foglalkoztunk, ami azért lényeges, mert így már mézet is tudtunk termelni.

* A tudását honnan szerezte?

— Előbb kérdéseket tettem fel a kollégáimnak, és ők nagyon szívesen válaszoltak is, emellett lapoztam a szakirodalmat. Bár ma már az interneten sokkal könnyebben hozzá lehet férni ezekhez az információkhoz, mint egykoron. Ellenben kimagaslóan sokat segítettek az idősebb méhész kollégák, amiért még mindig rendkívül hálás vagyok.

* Az atkák talán a legnagyobb ellenségei a méhecskéknek. Rajtuk kívül milyen egyéb betegségek, kórokozók veszélyeztetik őket?

— Ezekből nagyon sok van, például gombafertőzés vagy költésrothadás. Ez utóbbinál akár az egész méhészetet fel kell számolni, mert annyira fertőző. Ha az ember nem reagál idejében, akkor több méhészetben is kárt okozhat. Ami még jelentős, az a kaptármoly vagy viaszmoly, mely a bogarakkal együtt él. Mindegyik kórokozó arra vezethető vissza, hogy az emberek hogyan kezelik az állataikat. Ha tehát nincs cserélve a kaptár mint faanyag, illetve a benne levő keretek, a viasz, ha nincs újítva, akkor ez odavezethet, hogy a családok nem lesznek eléggé erősek a túléléshez. Az egyik legfontosabb dolog a betelelés, hogy legyen elegendő számú méh a kaptárban. Emellett az is lényeges, hogy elegendő táplálékról gondoskodjunk, és a kaptár megfelelő elhelyezése is sokat számít. Utóbbira azért kell ügyelni, hogy az ínséges, téli időszakban más vadállatok ne tudják zargatni a méheket.

* A beszélgetésünk előtt említette, hogy egyszer egy almafán is talált egy méhrajt. A képet a Zentai Méhészet nevű Facebook-csoportban osztotta meg. Milyen érdekes helyeken bukkant még ilyen kisebb méhcsoportosulásokra az évek során?

— Véletlenül maradtak fent az almafán, mivel nem volt méhész a közelben, aki be tudta volna őket gyűjteni. A tél előtt bukkantam rájuk, és ugyanúgy kaptárba helyeztem őket, mint a többieket. Ilyenkor külön figyelmet kell szentelni nekik, és elegendő táplálékot adni, hogy átvészelhessék a telet. Másfelől, szedtem én már ki méheket odvas fából, kéményből, volt, hogy egy oszlopra voltak rátelepedve, vagy emlékszem, egyszer egy kaszálón a szénában találtam rájuk. Megannyi olyan hely létezik, ahová ők ideiglenesen letelepedhetnek. A méhészettől ilyenkor nem több mint 25—50 méterre kerülnek. Így válnak ki a családból. Néhány nappal később már bottal üthetjük a nyomukat, hiszen addigra már több kilométert is megtehetnek. Így kerülhettek azon az emlékezetes napon az almafára is.