A díjátadásra a Gyermek és Ifjúsági Antológián került sor. Az Antológia az előző évben, valamely országos fesztiválon bemutatott legjobb műsorszámokból tevődik össze.

A kezdetek

Brezovszki Tamara Topolyán kezdett el táncolni a Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központban. Ez a hobbi csakhamar igazi szerelemmé vált, és jóval több lett, mint egyszerű szórakozás.
— Képzéseken vehettünk részt, neves, a szakmát jól ismerő tanároktól tanulhattunk — mondja Tamara. — Hamarosan az oktatás is elkezdett érdekelni, és mivel egyébként is pedagógusnak készültem, az akkori együttesvezető, Brezovszki Eszter rám bízott egy csoportot. Ezek alatt az évek alatt ismertem meg a férjemet is, Rolandot. Ő lett életem szerelme, három gyermekem édesapja, s a hivatásunk is azonos. Táncolt, oktatott, és csak ennek élt. A néptánc szeretete és a hagyomány ápolása, továbbörökítése foglalkoztatta és foglalkoztatja ma is. Térségünkben a színházba ágyazott néphagyományt, színházba ágyazott népi táncművészetet mi ketten honosítottuk meg.
— 1997-ben kezdtük meg a munkát a szabadkai Magyar Művelődési Központban, és az elmúlt 15 évben jelentős sikereket értünk el — kapcsolódik a beszélgetésbe Roland. — Most nem kizárólag a díjakra gondolok, amelyeket fesztiválokon, versenyeken kaptunk, hanem elsősorban az eszmei sikerekre. Például az újszerű próbafolyamatok és módszertanok eredményes alkalmazására, a gyermekek sugárzó arcára, amikor rájönnek a mozdulat lényegére. Ez az érzés mindent felülmúl.
A Brezovszki házaspár iskolás korú gyermekeknek oktatja a néptáncot. Korcsoportokra osztva dolgoznak velük, a hétévesek a legfiatalabbak. Tamara kisebbekkel is foglalkozik az MMK Aranykapu játszóházának keretében, ahol jelenleg munkaviszonyban van. Azt tartja, hogy a tánc, az ének, a zene szeretetére való nevelés nagyon fontos, ezért a játszóházban a 3—6 éves gyermekeket igyekszik a játékokon keresztül megismertetni a néptánc világával.

Egységes népművészet és nemzeti öntudat

Roland és Tamara a Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület alapítói és vezetői.
— Az idén alapított egyesületünk célja az, hogy a magyar folklór tanításán kívül szélesebb művészeti palettán mozogjunk, és a fiatalokat megismertessük az előadóművészetek egyéb ágaival is, mint amilyen az ének, zene, tánc, színjátszás és a drámajáték — hallottuk Rolandtól. — Az itt végzett munkánk elsődleges szempontja, hogy a művészet oktatása a maga sajátos eszközeivel, érzelmi és esztétikai neveléssel hozzájáruljon a sokoldalúan művelt, érett, kreatív személyiség kialakításához. Ezért kiemelt figyelmet fordítunk a térségünkben élő gyermekek és fiatalok művészeti nevelésére. A művészetoktatás keretében négy művészeti ágban (ének-, zene-, táncoktatás, színjátszás) kínálunk fejlődési lehetőségeket a művészetek iránt érdeklődő, tanulni vágyó fiatalok számára 4-től 26 éves korig. Ezeknek a szakirányoknak a tanítása, ha külön foglalkozásokon is, de az egységes népművészet szellemében történik. Vagyis: a táncosok például megismerik nagy magyar zeneszerzőnk, Kodály Zoltán kiváló zenetanítási módszerét is stb. Ezzel is igyekszünk erősíteni nemzeti öntudatukat.
A Brezovszki házaspár a színházban is tevékenykedik. Roland például több darabban játszik a Magyar Nemzeti Tanács által szervezett néptánc-képzés keretében Nagykikindán és Újvidéken. Bácsfeketehegyen két csoportot oktatnak, de Magyarországon — Szegeden, Szarvason, Kecskeméten és Szekszárdon — is igen tevékenyek. Nyáron pedig Jászberényben és Nyíregyházán tanítják majd a népművészetet.

Beérett a termés

A most kiérdemelt díjra mindketten nagyon büszkék.
— Számunkra ez azt jelenti, hogy a Kárpát-medencei magyar folklórszakma elismeri a munkákat — mondja Tamara. — 2011-ben a szerbiai szakma is méltatta a törekvéseinket, amikor a rumai fesztiválon a népkörösökkel négy díjban részesültünk. A mostani kitüntetés azt a munkát ismeri el, amit térségünkben évtizedek óta végzünk. Úgy is mondhatnánk, hogy ez a gyümölcs, amit most a kezünkben tarthatunk. Sok örömet adott nekünk ez a hivatás, és az évek során sok termést betakarítottunk már, hiszen a gyermekek ragaszkodása, szeretete, a szülők elismerése, valamint azok a díjak, amelyeket csoportjaink a legkülönfélébb megmérettetésekről hazahoznak, szintén óriási jelentőségű. Ez mindennél fontosabb! Úgy érzem, hogy a vajdasági néptánc-pedagógusok munkáját nem igazán ismerik el, tevékenységünket nem tudják hová sorolni. Mi nem vagyunk sem pedagógusok, sem előadóművészek, mégis mindkét hivatásban otthonosan mozgunk. Kisebbségi magyarként kiérdemelni ezt a díjat nagy megtiszteltetés, ugyanakkor felelősség is: a jövőben még nagyobb alázattal kell végeznünk a munkánkat.

A család egy jól működő gépezet

A magánélet és a munka egyeztetése mindig is kihívást jelentett az ember számára. A próbák, a versenyek időpontja bizony szigorú tempót diktál a háromgyermekes Brezovszki házaspár számára is.
— A mi családunk egy jól működő gépezet — mondja Roland. — A nagyszülők és a testvérek szerves részei a mindennapjainknak, hiszen a gyermekeinkre főként a nagymamák vigyáznak, de a taták is szakavatott gyermekmegőrzők már. Sokszor igénybe vesszük a testvéreink segítségét is. Ezt itt és most megköszönjük nekik. Persze, amikor megtehetjük, a srácainkat visszük magunkkal a próbákra, a fellépésekre. Ez egy olyan életforma mindannyiunk számára, amelyben fontos a rendszeresség, hogy mindenre és mindenkire tudjunk időt, figyelmet fordítani.    

Hinni önmagunkban

A Brezovszki házaspár tervei között nem szerepel egyéb, mint folytatni, szívvel-lélekkel tovább művelni nemes hivatásukat. Ebben az elidegenedett és egymásnak rosszat akaró világban nagyon nehéz bármit is eltervezni, vélik.
— A legfontosabb, hogy higgyünk önmagunkban és a törekvéseink eredményességében, mert a szakmai alázattal végzett munka mindig eredménnyel jár — vallja Roland. — Mi mindketten hiszünk Kodálynak: „Akiben van tehetség, köteles azt kiművelni a legfelsőbb fokig, hogy embertársainak mennél nagyobb hasznára lehessen. Mert minden ember annyit ér, amennyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud.”