A Hagyományok Háza Hálózat – Vajdaság által támogatott csantavéri Szárazfa Lelke Tamburafesztivál értékes programja volt Eredics Gábor, a Vujicsics Együttes vezetőjének az előadása. A Kossuth-díjas népzenész hazatérve számolt be a tartalmas napról.

„A X. Szárazfa Lelke Fesztiválon tamburások találkoztak Csantavéren, de az eseményen részt vettek énekesek, táncosok – és mint a tamburazenekarok kiegészítő hangszeresei – fúvósok és hegedűsök is. Megtiszteltetés volt számomra, hogy november 19-én egy nagy érdeklődéssel kísért előadást tarthattam. Beszédemben igyekeztem összefoglalni a tambura megszólalásának és tamburazenekar hangzásának lényegét. A legfőbb célom ezzel az volt, hogy a vajdasági tamburásoknál kissé ’nyitogassam’ a repertoárt a magyarországi és a kisebbségekhez kötődő zenei anyagok felé. Nézetem szerint a hazai, vajdasági Tisza-mente anyagainak ápolása valóban a legfontosabb, ugyanakkor azt is jeleztem, hogy a tambura vitathatatlanul balkáni, sőt messzebbre tekintve, ázsiai eredetű, s délszláv közvetítéssel érkezett Közép-Európába az úgynevezett tambura szamica. Viszont a Szerémségben kialakult tambura hangszercsalád és a tamburazenekari gyakorlat egyértelműen a magyar kulturális hatások következménye: e vidéken a cigányzenekarok mintájára, szinte tudatosan alakították ki a különleges pengetős zenekari hangzás hangszereit.  Ezzel kapcsolatban informáltam az egybegyűlteket, hogy nemrégiben megjelent a Tambura-tanulmányok című kötet a Kalász Művészeti, Nevelési Alapítvány gondozásában, számos értékes dolgozattal és hangzó melléklettel. Jó szívvel ajánlottam, mivel az Alapítvány kuratóriumának én vagyok az elnöke.

A képzésen több mint húsz fő vett részt, és érdeklődéssel hallgatták az először szokatlan megállapításomat: a tamburazenekar, a tamburacsalád által alkotott együttes, egy igazi hungarikum. Akkor sincs ez másként, amikor horvát, szlavóniai, vagy vajdasági szerb tamburazenekart hallunk. Elterjedését is meghatározhatjuk, a tamburazenekar kultúrája – a vegyes lakosú területeken – Újvidékig ér el, Belgrádban már nem annyira népszerű. Ugyancsak javasoltam, hogy a tamburazenekarok repertoárjába, a magyar anyag mellé, bátran vegyék fel az adott település, adott esetben szerb dallam anyagait is.

Az előadást a Fesztivál követte, amin huszonkét produkció lépett színpadra. Olyan települések zenészei érkeztek, mint Csantavér, Zenta, Gunaras, Bácsfeketehegy, Tornyos, Ada, de például Temerinből is jöttek muzsikusok. Bátáról a Pántlika Zenekar is fellépett a találkozón. A programot táncegyüttesek és népdalkörök is színesítették, így a tambura számos szerepkörben, önállóan és kísérőként is bemutatkozhatott. Figyelemreméltónak találtam, hogy a profi együttesek mellett az amatőrök is bemutathatták tudásukat, s a fiatalok is szép számmal vettek részt az eseményen.”