Az egyenruha: kepi, nyakkendő, zubbony

Hogy miért vágtam bele?
Szabadkai vagyok, a nevemet a saját érdekemben titokban tartom. Imádok utazni, az utóbbi évek során körbejártam Európát. Hogy miért kerültem az idegenlégióba? Szerintem ez minden fiú álma, csak nem mindenki vallja be. Én valóra váltottam ezt az álmot, és kipróbáltam, hogy milyen.
Párizs
Tavaly nyáron egy kiránduláson voltam Franciaországban. Útközben döntöttem el, hogy nem megyek haza. Hanem szerencsét próbálok az idegenlégióban! Jelentkezéskor belépsz egy nagy kapun, s nem tudod, mi vár rád. A legelső feltétel: legálisan kell az országban tartózkodnod. Átadtam az útlevelemet, s közben fogalmam sem volt arról, hogy miért csinálom, és hogy mi is vár majd rám. Voltaképp nem volt semmi célom a jelentkezéssel. Csak ki szerettem volna próbálni magam, azt, hogy mire vagyok képes.
A nyilvántartásba vételem után nyomban vizsgálatok következtek: intelligenciatesztek, orvosi ellenőrzés. Rengetegen kiestek ezen a rostán. Alkalmatlanná nyilváníthatnak akár például egy rossz fog miatt is... Eközben persze részt kell venni az ottani életben. Velem például mindjárt az első napon vécét tisztíttattak. Mindent elvettek tőlem: ruhát, személyes holmit, sőt még a nevemet is. Mivelhogy horvát útlevelem van, horvát nevet is kaptam, amint új szülőket, születési dátumot, szülővárost stb., mindenből újat. Ha kerestek volna, sem találnak meg, hiszen az én régi nevem már nem létezett. Olyan érzésem volt, mintha újraszülettem volna.
Az idegenlégió nyelve a francia. Ha nem beszélsz franciául, majd megtanulsz, mert ha más nyelven szólalsz meg, ,,megkalapálnak”.
Jelentkezéskor rengeteg papírlapot kellett aláírnom, nem is tudtam, melyik micsoda. Ezek között volt az ötéves szerződés is. Kilenc napig voltam Párizsban. Ebben a felvételi központban naponta öt-tíz embert tanácsoltak el.
Aubagne
Aubagne (Marseille-től kb. 10 km-re) az idegenlégió fő központja. Nemzeti összetétel szempontjából igen sokszínű volt a társaság: románok, lengyelek, magyarok, kínaiak, mongolok, kanadaiak, afrikaiak vegyesen. Sokkal többen voltak Kelet-Európából. Vajon miért?
Itt is megvizsgált a pszichológus és az orvos. Ezután következett az intelligenciateszt (négy teszt, húsz-húsz percig tartó), majd a személyiségvizsgálat, végül pedig az ún. Gestapo. Itt el kellett mesélnem az életemet. A beszélgetés angolul folyt, tolmács segítségével. Az életed jó és rossz oldalát el kell mondanom, mert minden apró hiba, hazugság eltávolítással jár. Ha van tetoválásod, sebed, heged, lefényképezik. Engem is lefényképeztek, ujjlenyomatot is vettek tőlem, éppúgy, mint a rendőrségen a gyanúsítottaktól.
Itt még nem számítottunk légiósnak, blue-nak (kéknek) hívtak bennünket, ez azt jelenti: önkéntes. Kaptunk fizetést is, 30 euró volt a napi bérünk. Közben sokan kiestek, mintegy húszan hagyták el naponta a légiót. 2006-ban a jelentkezők 13%-a bizonyult alkalmasnak, az internet szerint, szerintem azonban csak az 5-6 százalékuk.
A rostálásnak ez a szakasza két hétig tartott. Közben pedig részt vettünk a légió életében: ha kellett, vécét pucoltunk, ha kellett, mosogattunk. Mindennap volt munkánk, beosztás szerint mindig más és más. Körülbelül 10 órát dolgoztunk naponta.
Az étel finom volt, de csokoládéról, alkoholról és egyéb luxuscikkekről csak álmodozhattam.
A rostálás végén a 450-500 blue közül 19-en maradtunk. Amikor felvettek bennünket, megkaptuk a katonai felszerelést, és mindenért tíz fekvőtámaszt kellett csinálnunk. Tehát tíz fekvőtámaszért kaptuk meg a bakancsot, tíz fekvőtámaszért a nadrágot és így tovább.
Castelnaudary és a kiképzés
Aubagne-ból Castelnaudaryba kerültünk, itt van az idegenlégió kiképzőbázisa. Innen elvittek bennünket egy erdős, dombos vidékre, teljesen elzárva a külvilágtól. Volt, hogy a földön aludtunk, volt, hogy fedett területen, de csak három-négy órát naponta. Minden reggel meg kellett borotválkozni, tekintet nélkül a körülményekre: még ha kisbalták estek is az égből. Előfordult hogy egyikünknek nem sikerült, és öngyújtóval pörkölte le arcáról a borostát. Ha volt reggeli, volt, ha valami hiba folytán nem volt, hát akkor nem ettünk. A fáradtság és az pattanásig feszült idegek miatt sokszor majdnem verekedés tört ki közöttünk, amiért persze mindenkinek büntetés járt. De hát ez is a kiképzéshez tartozott. Reggelente tíz-tizenöt kilométert futottunk. Utána következett a nyújtás, a fekvőtámaszok, kötélmászás stb. Ha nem bírtad a gyűrődést, megrugdostak. Minden este teljes felszerelésben meneteltünk tizenötharminc kilométert. A táborba való visszatérés után sem volt pihenés. Helyette következett a tanulás, a fegyvertisztítás és a különböző harci kiképzések. A nap huszonnégy órája egy teljes hétnek tűnt.
Ezen a terepen tanultuk a fegyver használatát, összerakását. Rengeteget lőttünk, de még nem éles töltényekkel. A fegyverünkkel kellett még aludnunk is, mivelhogy azt egy légiós sohasem teheti le. Fekvőtámaszvégzés közben pedig a kezünk fejére helyeztük. Légiósversikéket, -énekeket tanultunk, és addig, amíg valaki kívülről nem tudta, reggeli és alvás helyett tanulnia kellett. Ezt agymosásnak nevezték, hiszen annyira kimerült és fáradt vagy, és folyton csak a légió jár az eszedben, hogy ha megkérdezik a régi nevedet, nem is emlékszel rá. Ha tanulás közben rám tört a fáradtság, büntetésképpen fekvőtámaszokat csináltattak velem a végkimerülésig, aztán a fejemet egy vizeshordóba kellett dugnom, hogy magamhoz térjek. Ugyanezt csinálták mindenkivel. A légióskódexet minden étkezés előtt el kellett mondani. Azt sem tudtam, mit beszélek... Sokan nem bírták ezt az erőltetett menetet. Egy hónap alatt hatan szöktek meg.
Az alapkiképzés négy hétig tartott. Ezután következett két nap gyaloglás, ezt hívják Képi Blancnak (fehér kepinek). Ez után a gyaloglás után lettünk légiósok, ekkor kaptuk meg az ismert sapkát, a fehér kepit. Az avatás után tértünk vissza Castelnaudaryba.
Castelnaudaryban -- már légiósként
Castelnaudaryban szinte minden kezdődött elölről: orvosi vizsgálatok, lőgyakorlatok (már éles lőszerrel), akadálypályás feladatok, kötélmászás, futás, úszás, búvárkodás. Igen, búvárkodni is tudni kell, persze búvárfelszerelés nélkül. Ezeket a gyakorlatokat mindennap rövidebb idő alatt kell elvégezni. Tökéletes katonát csinálnak belőlünk.
A napok gyakorlással, feladatvégzéssel, munkával telnek. Fél óra szabad időnk volt naponta. Öten voltunk egy szobában (ekkora már igazán meg tudtuk becsülni az ágyat) és egy tizedes. Persze, itt sem marad semmi büntetlenül -- minden vétségért minimum ötven fekvőtámasz jár. A maximum? Végkimerülésig. A büntetések közé tartozik a légió kódexének százszori leírása vagy a teljes fegyverzetben való gyaloglás. Egy magyarországi légiós teljes felszerelésben mosta a vécét fogkefével, mint a filmekben.
A légiós sohasem ülhet a babérjain. Bennünket minden héten két-három napra kitettek az erdőbe. Ott újra harci kiképzést kaptunk, gyakorlatoztunk. Itt történt, hogy a hideg miatt görcs állt a lábamba. Arra ébredtem, hogy éktelenül kiabálok, és a saját lábamat verem.
A zsoldunk 1084 euró volt. Itthon hatalmas összegnek tűnik, de mi csak ötszázat vehettünk fel belőle hetente. Ebből a zsoldból vonják le a felszerelés, a borotvahab, a fogkrém árát -- mindenét, amit csak használunk. A magyar--francia szótár például 39 euró, a szerb--francia pedig 49 euró volt.
A légióban ünnepeltem az elmúlt karácsonyt és a szilvesztert is. A karácsony nagyon szép volt, kagylót, rákot, különféle tengeri herkentyűt kaptunk vacsorára. A szilveszter viszont borzasztó élmény maradt. Este tizenegykor kimentünk futni. Éjfél előtt pár perccel felállítottak bennünket, s akkor jött a visszaszámlálás -- fekvőtámaszokkal: 59, 58, 57, 56... Éjfél után kaptunk egy kis üveg sört. Ünneplés helyett három perc múlva az ágyban kellett lennünk.
A kiképzés záróvizsgája éjjel kettőkor(!) kezdődött. Riadóra ébredtünk, majd teljes harci felszerelésben 21 km-t gyalogoltunk, ezután következett a végső megméretés. Párban mentünk, különböző pontokon más-más volt a feladat: rádió összerakása, használata, vegyi támadás ellen védő ruha felvevése, a fegyverek összerakása, szétszedése időre, fegyverhasználat, harci önvédelem, támadás, sőt a légió történelméből is kérdeztek... Mindez egy teljes napig tartott.
Laudin
A 18 hetes kiképzés után visszatértünk Aubagne-ba, ahol kérelmezni lehetett a leszerelést, a civil életet. Ezt közülünk ketten tették meg: egy magyar és egy cseh.
Itt osztottak be bennünket a légió különböző egységeibe. Én az 1er Régiment Étranger de Génie-be kerültem, Avignontól 25 kilométerre, Laudin-ba. Itt minden egyszerűnek, könnyűnek tűnt, mert nem vertek meg és nem is toroltak meg minden apróságot. Nem volt szekálás, de a katonaélet, a kiképzés folyt tovább, a rend és a fegyelem alapkövetelmény volt. Reggel futottunk, tusoltunk, ezután következett a tanulás. Harci tárgyakat tanultunk, én többek között például az aknázást, a harci járműveket, a robbanóanyagokat, persze franciául. Ezekből a tárgyakból vizsgáztunk is.
Este hattól reggel hatig szabadok voltunk, mint ahogy hétvégén is, ha nem voltunk őrségre beosztva. Azt csinálhattam, amit akartam. Volt szabad hétvége, és én azt Párizsban töltöttem, hiszen a nehéz kiképzés után jólesett a kiruccanás. A légiósoknak rengeteg engedményük van. Ezeket én mind ki is használtam. Marseille-ben például 12 euró egy nap a légió nyaralójában, persze csak a légiósok részére, csakis ők használhatják. Légiósnak lenni nagy megtiszteltetés, mindenki csodálja őket és felnéz rájuk. A légiósok nagyon összetartanak, mert alkalomadtán az életük is függhet egymástól.
A hazatérés
Februárban haláleset történt a családban. Hazaengedtek a temetésre. Ekkor még nem gondoltam arra, hogy nem megyek vissza. Mindenem ott maradt, a pénzem (négy-öt ezer euró), a személyes dolgaim. Tizenegy nap szabadságot kaptam, ebből kettőt utaztam. Itthon sokat gondolkodtam, mit tegyek. Ha visszamegyek, nem lesz családom, lesz viszont karrierem és állampolgárságom. Ellenkező estben mit csinálok itthon? Mégis maradtam. A család a legfontosabb dolog, amit az élettől kaphatok. A szüleim nem élnek, a nővérem beteg. åt nem hagyhattam itthon. Azóta többször voltam Franciaországban. Még egyszer sikerült felvennem ötszáz eurót. Amikor utoljára ott voltam, már zárolták a számlámat. Mi lett volna, ha elkapnak? Nem tudom.
Szabadka
Sokszor eszembe jut, jó lenne visszamenni. A légió olyan része volt az életemnek, amelyet kalandnak éltem meg. Most mindent értékelni és becsben tudok tartani. Ez jó érzés.
Lejegyezte: