Határunkban a vadászok között furcsa mendemonda keringett egy, a vadászterület szélén szó szerint disznólkodó öreg vadkanról. A kukoricások rémévé vált ez a fekete ördög. Nemcsak letörte a legízesebb csöveket, hanem alaposan fel is túrta a terepet. Nem válogatott, amikor a határban bőség volt, megevett mindent, amit elért: tököt, krumplit, sárgarépát, de legjobban mégiscsak a kukoricaföldeket vámolta meg.
A földművelő gazdák zarándok módjára jártak a helyi vadászelnök nyakára, hogy tegyen már valamit, különben semmi sem marad a betakarításig. Össze is hívtak mindenkit, akiben akár egy kis vadászvér is csörgedezett, üljenek ki több helyre, és kapják csővégre a vén turkáló tolvajt. Én is vállaltam egy éjszakai kimenetelt egy közeli magaslesre. Azért magaslesre, mert onnan lefelé kell lőni, így nagyobb biztonsággal tudtam odadurrantani. Ha ugyanis hibáznék, a golyó a földben áll meg, nem pedig ki tudja, hol, mint vízszintes lövés esetében, nyílt terepen. Gondoltam, ha már az ellenfél ennyire szereti a kukoricát, viszek neki egy kosárral, hátha nagyobb kedvvel időz majd előttem. Felpakoltam a lesre mindent, ami kellhet egy ilyen vadászathoz, és vártam. Öreg este lett, szép holdvilágos éjszakával. Sokáig nem történt semmi, majd amikor már a szusz is kezdett belém fagyni, hirtelen szokatlan susogó hangot hallottam. A les alól jött, nem jobbról, nem balról, pontosan alóla, ahová nem láthattam. A torkomban dobogott a szívem, nem mertem megmozdulni. Azt tanultam, hogy mielőtt a vaddisznó kijönne a nyílt terepre, körbeszaglászik, figyel, hallgatózik, és csak akkor jön elő, ha mindent biztonságosnak talál. Nem mozdultam, vártam. Egyszer csak egy fekete árny suhant a kirakott kukoricához, felkapott egy csövet, és már vissza is bújt a les alá. Hallottam, amint jóízűen csámcsog, ínyenc módjára harsogva harapja a falatokat. Mikor megette, újra eljátszotta az egészet elölről. Én meg majd gutaütést kaptam fölötte, mert mindent hallottam, de lőni nem lőhettem, mivel minden olyan gyorsan történt. Az öreg így csövenként elfogyasztotta a kirakott eledelt, és jóllakottan távozott, amerről jött. Dühösen másztam le, és szégyenkezve mentem haza, hogy így túljárt az eszemen. Nem mondtam el senkinek a furcsa találkozást, de másnap már szemes kukoricát szórtam ugyanarra a helyre, ahol előző este olyan bőséges vacsorával láttam el agyafúrt csámcsogó disznómat. Most hátrafelé is nyitva hagytam az ajtót. Jól megfáztam, az öreg meg nem jött el.
Nem adtam fel, következő este is kiültem, meg a rákövetkező este is, a feleségem már azzal gyanúsított, hogy valahová máshová járok, merthogy egy álló hétig nem otthon töltöttem az éjszakákat a jó meleg ágyban, hanem a hideg magasles komor falai között, mégpedig egyedül, mert a többieknek szégyelltem elmondani, hogy túljárt az eszemen a vén csavargó. Már én is kezdtem kételkedni elmém épségében, amikor egy este megint meghallottam az ismerős szuszogást a les alatt. Persze, az ajtó akkor már újra csukva volt, de ezúttal nem tudta a koma felkapni a kukoricát, túrnia kellett! Ez lett a veszte. Szép lapockalövéssel hoztam terítékre éjszakáim álmatlanná tevőjét, a kukoricaföldek hívatlan vámolóját.
A faluban helyreállt a békesség a föld művelői és a vadászok között, minthogy a pörköltre mindenkit meghívtunk!