— Az igazi magyar népzene olyan, mint a komolyzene — nem való mindenkinek.
— A muskátlizene olyan, mint a valóságshow — mindenki lenézi, mégis minden házban akadt legalább egy 3+2 kazetta.

Juhász Gábor a nyitógondolatokra reagálva elmondta, hogy a hétköznapokból kiveszett a népzene, az emberek az utóbbi időben tanulják újra. Kotroba Júlia szerint ami jó, arra mindig van vevő. Juhász Gábor hozzátette, hogy azért ismeri fel mindenki a „csipkés kombiné”-t, mert vészesen csökken az emberek minőségigénye.
— Ha elmegyünk egy lakodalomba, akkor azt látni, hogy a vendégsereg összevissza lépkedve táncol, nem ismeri a zene művészetét — jegyezte meg a népzenész.
— Gyermekkorom óta zenével foglalkozom, és a vasárnapi ebéd mellett sosem fogok komolyzenét hallgatni, hanem természetesen magyar nótákat — osztotta meg gondolatát Schön Ignác, majd hozzátette, hogy a vajdasági magyar zeneipar nem tud fejlődni, ha nincs a zenekarban se brácsás, se cimbalmos, ezek híján nehezen kivitelezhető bármilyen zenei alkotás felvételezése a stúdiókban.

— Három szaxofon — mindegyik más hangnemben. Vagy egy szintetizátor — de az se jobb.
— Felturbózott táncház. Van minden, mint a búcsúban. Eredeti mű.

— Régen a szabadtéri fesztivál lebonyolítása után táncházat rendeztek, amelynek a közönség is részese lehetett. Ilyenkor a táncoktatók olyan táncokat mutattak be, amelyek hitelesek, hagyománytisztelők voltak, ma ez már nem jellemző — magyarázta Juhász Gábor.
Pálfi József szerint azért nem jutott el a vajdasági magyar közösséghez a táncházak kultúrája, mert egyes erős akaratú személyek szándékaikat a közösségre erőltetve próbáltak érvényesülni.
Kotroba Júlia elmondta, hogy nincs együttműködése a zenekarokkal, mert a zenekarok nem kísérik az énekeseket és azok munkásságát, sok más teendőjük van.
— Sajnos ma már nem kellenek a cimbalmosok. Sokan lemezről játsszák le a zeneszámokat a mulatságokon. Ma már elég egy vagy két zenész a lakodalmas vendégseregnek — jelentette ki Kozma Oszkár.
Pálfi József szerint ha az emberek minőségi zenét kapnak, akkor rá is szoknak, és igényelni fogják.
— Sok koncertet szerveztem már Vajdaság-szerte, de egyszer sem engedtem meg, hogy valaki playbackeljen a színpadon — emelte ki.

— Egy korty pálinka, egy falat kolbász és hangos zene — így mulat a magyar. Eladom a bőrkabátom, széjjelszórom a családom.
— Sírva mulat a magyar. A népdalok arról szólnak, hogy nekem milyen jó, hogy szenvedek, és bárcsak a másik is úgy szenvedne, mint én.

Kotroba Júlia kifejtette, hogy a szerbekhez hasonlóan a magyarok is a körtáncot részesítik előnyben. Juhász Gábor ezzel kapcsolatban nemtetszését fejezte ki.
— A magyar tánc az életet és a különféle kapcsolatokat mutatja be, olyan élmény, amelynek nincsen párja a világon. Ezt azzal tagadjuk meg, hogy körtáncra szűkítjük a tánctudást.
Schön Ignác elmondta, hogy szép gesztus a különféle zenei csatornáktól, hogy nótákat iktatnak be a repertoárjukba, de a mostani melódiák eltérnek a megszokottól, a háttértáncosok pedig csekély napidíjért vezényszóra fütyülnek és tapsolnak a felvételeken, ami nevetséges.

— Biznisz a Bugyi-kultúra és biznisz a népzene is.
— Csipkés kombiné — A Csitári hegyek alatt. Mindkettő a magyarok kincse.

Kozma Oszkár zárszóként felkérte a még táncolni tudó magyar szülőket, hogy adják át tudásukat gyermekeiknek, hátha továbbviszik a tánc művészetét. Juhász Gábor szerint a jó zenéhez mindenkinek van füle, és ha odafigyelünk a magyar népzenére és szórakoztató műfajra, akkor megtalálhatjuk az értékes dallamokat, amelyeket népszerűsíteni kell. Pálfi József elmondta, meggyőződése, hogy ha a magyar nóta megmarad, és előtérbe helyeződik a határon kívüli régiókban, akkor az anyaország is visszatér ezekhez a műfajokhoz. Kotroba Júlia hozzátette: ő marad a jó és a minőségi zene mellett, mert teljesen mindegy, hogy népi vagy mulatós zenéről van-e szó, a hangsúly az igényességen van.