Még vannak ugyan elöregedő falvainkban hónaljtőmagasságig fehérre meszelt, hűs árnyékot vető lombos fák is, alattuk pedig gondosan nyírt vagy (kis)libákkal trimmerezett gyepek, a szemlátomást tobzódó burjánt — átalányosan véve, már szinte lehetetlen megzabolázni.
Csalán, nadragulya, sóslórom, bodza… és sorolhatnám. Isten patikájában minden megtalálható. Ékes bizonyítékaként annak, hogy az összefüggő teremtett egység, vagyis a Természet, ha nyugton hagyják őt saját elemi bioritmusa szerint munkálkodni, egy idő után újra birtokba képes venni ősi jussát. Szívós növénytakaróval borítva be mindazon talpalatnyi helyet, ahol nem is oly rég, ha másfél emberöltővel korábban is, de pompás virágágyások, gondosan megművelt veteményes- és szőlőskertek, szántóföldek, példásan karbantartott jószágbirtokok, szakszerű értelmességgel működtetett termelői kis- és nagyüzemek voltak. Vidám gyermekzsivajtól zengő udvarok, (nép)parkok és játszóterek, úszómedencék, eseményektől duzzadó közösségi központok. Helyben marasztaló, építkezésre hajazó placcok.
A (leg)dél(ebb)i végek hajdan virágzó településein többnyire ilyen, külcsínileg jócskán lerongyolódott kör- és kórkép fogadja a hazalátogatókat. A különböző korosztályhoz tartozó atyánkfiait, akiket egyre inkább a nagyvilág más-más szegleteiben környékez meg a honvágy.
Gyerekkoromban, kiváltképp így, nyaranta, talán csak a szúnyogokból volt több, mint belőlünk, bandázó, örökösen zajongó csemetékből. Példának okán csak a Jovánovity-sarkon vagy harminc kölök püfögtette a labdát minden áldott nap. A ringlót zöldjében „legeltük” le az ágakról, ahol pedig meggyfát ültettek az utcára, ott aztán még ennyi nyugtuk sem volt a gazdáknak. Ha nem adtak maguktól, akkor megdézsmáltuk a termést. Legtöbbször pedig nem adtak… És bár megszólaltak a vacsorára meg az esti mosakodásra egyaránt figyelmeztető harangok, szüleink pedig a késésért járó verést emlegették, a szürkönyettel kezdődő bújócskának, partizánosdinak meg „okolokutynózásnak” meg… nem lehetett ellenállni. Legfeljebb jól kifűtöttek utána odahaza. Maradtak az emlékek. Azok megmaradtak. Legyen mit meséljünk az utánunk érkezőknek. Hihetetlenül hangzó történeteket. Persze, ha megérjük hajasan. Idehaza vagy valahol ott. Valahol.
Csalán. Nadragulya. Sóslórom. Bodza… Egyre fogyatkozó népességű falvaink félreeső utcáiban a leginkább elterjedt növények. A sorsukra hagyott gyermekkori álmaink és emlékeink öntörvényű őrzői is egyúttal.
