Minden családban vannak hagyományok és évről évre visszatérő események. A filmekben ezek meghatározó vagy sorsfordító pillanatok, ha pedig abban a szerencsében lehet részünk, hogy a legszűkebb kör is több szobát megtölt jelenlétével, és nincs is ott mindenki, akkor ez a valóságban is okozhat drámai pillanatokat. Három évtized alatt a legmeghökkentőbb és legszívmelengetőbb emlékeim ilyen eseményekhez köthetőek.
Abban a korban élünk, amikor a közösségi média határozza meg a mindennapjainkat, ezen próbáljuk tartani a kapcsolatot ismerőseinkkel, és csak felszínes beszélgetésekre szorítunk időt. Érdekes jelenség lehet, ha összeengedünk néhány tucat embert, legalább három-négy generációt, egy olyan helyen, ahol nincs internet, és hagyjuk elszabadulni az indulatokat. Ez egy családi ebéd rövid összefoglalója vidéki környezetben.
A viszontlátás kezdeti örömét és a félig idegen rokonokkal szembeni feszélyezettséget valaki mindig megpróbálja feloldani egy kis töménnyel, az udvarias kérdések és általános tények visszhangja közepette előbb vagy utóbb mindenki keres magának helyet, vagy a sarokba lapulva, csodálkozva próbálja befogadni az eléje táruló, megdöbbentő, felháborító vagy humoros jeleneteket és párbeszédeket.
A nagymama főztje az egyetlen, mely újra helyrebillenti a világot a káosz közepén. Egy tál meleg étel, a gyermekkor íze határozottan elősegíti, hogy valamiben mindenki egyetérthessen: ez finom!
A boldog és jóllakott embertömeg pihegve bölcselkedni kezd, és annak a nyelve is megered, aki addig láthatatlan volt. Újra felfedezhetjük a családunkat, hiányolhatjuk azt, aki nem tudott eljönni, és szinte nem is értjük, hogy lehetünk meg nélkülük. Azok a gyerekek is önfeledten tudnak szórakozni, és bölcsen megérteni a másikat, akik egész évben a telefonjuk képernyőjén élik a virtuális életüket.
A család kis dózisban is sok lehet, nagy számban pusztító, mégis évről évre megpróbáljuk újra megtalálni egymást, és mindenki a maga fura módján igyekszik kifejezésre juttatni szeretete jelét.
