„A makyo egy ősi szó. Az elme azon tevékenyésege, amely semmi hasznára nincs a tulajdonosának. Hamis, értelmetlen szarpasszírozás, amelyet azért csinálunk, mert nem merünk szembenézni az isteni énünkkel. A féltékenység makyo. A fásult, szenvedély nélküli munka szintén makyo. A fásult, szenvedély nélküli szex szintén makyo. Ugyanúgy, ahogy a pénztárca tapogatása is makyo. Minden félelem makyo.”

Aki esetleg azt gondolná, hogy rá a fenti leírás semmiképpen sem vonatkozik, annak javaslom, hogy nézze meg a Kosztolányi Dezső Színház legújabb, Keszég László rendezésében színpadra állított Vojáger c. előadását — melynek ősbemutatója január 11-én volt —, azután gondolja újra válaszát.

Az igazság ugyanis az, hogy józan ésszel nem is gondolnánk, mi mindenhez ragaszkodunk csak azért, hogy szorongásainkat leplezzük, és ne kelljen szembenéznünk félelmeinkkel. Szerencsére gyávaságunkra rávilágítanak helyettünk a darab szereplői, akiknek karaktere bizonyára nem véletlenül ismerős a számunkra.

A Vojáger főszereplője, Pál, idilli környezetet alakít ki magának, amely elhiteti vele, hogy élete is legalább ennyire idilli. A naponta 3-4 óra hosszát az uszodában töltő barátnőjével való párkapcsolata, sőt szűnni nem akaró gyomorpanasza is idilli. Mígnem borul a bili, annak minden velejárójával, és főszereplőnk nemhogy a padlón, hanem kitagadva, megsemmisülve, elárulva érzi magát. Ekkor lép a képbe a sejtelmes Babi néni, aki — ki tudja, miért — szárnyai alá veszi a szerencsétlenül járt fiatalt, hogy végre a saját lábára álljon. Babi néni nem fukarkodik a pofonokkal, mindig akkor adja őket, amikor Pál az önsajnálattól már szinte ki sem lát a fejéből. A keserédes nevetések közepette pedig, a szereplőkkel együtt lassan mi is felfogjuk, hogy a párkapcsolati függőség, az érzelmeink kinyilvánításától való félelem és annak — elsősorban önmagunk előtti — leplezése, a felesleges dolgokhoz való makacs kötődésünk mind-mind csak álca, és a következő pofon már a mi arcunkon csattan. Mi vagyunk Pál, a lelkiismeret-furdalástól szenvedő, lapátra tett szerelmes, mi vagyunk Vera, a belső békéjét hamis utakon kergető lány, mi vagyunk Géza, a nem létező betegségeket gyógyszerekkel kezelő fiú, mi vagyunk Sahas, a spirituális segítő, aki túlzott magabiztossága következtében csak még nagyobbat koppan a padlón. Csakis Babi néni, a Félelmek kútjának őrzője segíthet rajtunk, mondván, hogy be kell ugranunk a Félelmek kútjába, meg kell élnünk a félelmeinket ahhoz, hogy tiszta lappal indulhassunk. Csakis akkor ismerjük fel a valódi értékeket, ha egy időre elveszítjük őket, hiszen a megvilágosodás a halállal kezdődik.

Jó az, ha a valóságban is áll mellettünk egy Babi néni, aki ráncba szed bennünket, kijózanít, ha padlón vagyunk. Talán nem is kell túl messze keresnünk, de addig is, amíg megtalálják, élvezzék a Vojáger c. előadás abszurd humorát a KDSZ színpadán. Az előadás reprízére január 21-én és 24-én kerül sor.