home 2024. február 25., Mátyás napja
Online előfizetés
„Csak teljes gőzzel érdemes csinálni”
Szerda Zsófia
2023.05.21.
LXXVIII. évf. 20. szám
„Csak teljes gőzzel érdemes csinálni”

A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház színművésze, a Kerek Perec rádiós műsor szellemi atyja, a Kút nem a kiút rendezője, a készülő Biciklizéseink Török Zolival című film egyik főszereplője. A színművész, aki vezetett már drámacsoportot, írt drámákat, aki rendszeresen jár síelni, s egy ideje fanatikus módjára a pizzasütés rejtelmeibe is belevetette magát, és még egy DJ-pultot is vásárolt, hogy a saját pizza mellé saját zenét kreáljon. Ő Kucsov Borisz, akiből soha nem fogy ki a kreatív energia.

* Zlatko Paković szerb rendező nem először rendez a KDSZ-ben, készül az új előadás, nem mindennapi címe van: Ladik Katalin egy idegösszeomlást követően felmondja banktisztviselői állását és konceptuális művésznek áll. Hogy haladtok a munkával?

— Immár másodszor dolgozunk együtt Ladik Katalinnal, Zlatkóval harmadszor. Most az egész előadás Katiról szól majd, nagyon izgalmas mélyrehatóbban megismerkedni a munkásságával. A próbafolyamatot úgy indítottuk, hogy Ladik Katalinként ültünk ki egymás elé a színpadra, és meginterjúvoltuk egymást. Egy héttel később megjött maga Kati is, innentől kezdve őt faggattuk, egyre mélyebbre ástunk, egészen provokatív kérdéseket is feltéve neki. Az ember ismeri valamennyire az ő életét, munkáit, de nagyon érdekes volt azt is kideríteni, hogyan látja ő saját magát most, hogyan látta annak idején, hogyan látjuk mi vagy a rendező. Már maga ez a helyzet is egy kicsit dadaisztikussá vált, furcsa szemszögek ütköztek, ebből születik majd meg az előadás. Nagyon inspiráló a munkafolyamat.  

* S ebben már a két új társulati tag is játszik, Ágyas Ádám és Hodik Annabella. Még csak néhány hete vannak a KDSZ-ben, hogy látod, beolvadtak már közétek?

— Még elég friss a dolog, de szerintem szépen alakulnak. Mindig jó, amikor érkezik friss, új energia. A színházban évek óta rendszeresen vannak tréningjeink, most az én vezetésemmel, s ez is egy olyan aktivitás, amely összekovácsolja a csapatot, emellett persze gondoskodik az előadások játszásához szükséges fizikumról. Azt látom, hogy szorgalmas, jó partnerek, jó lesz velük dolgozni.

* Atyáskodsz, vagy inkább a kollegialitás dominál nálad?

— Egy kicsit mindkettő. Most én lettem a társulat rangidős színésze, s egy kicsit azt érzem, mindenki el is várja tőlem, hogy atyáskodjak. Mindig van egy színész a társulatban, aki a szárnyai alá veszi a többieket, ez általában a rangidős. S én nemcsak kollégáimnak, hanem barátaimnak is nevezem a többieket, hiszen nagyon sokat vagyunk együtt. De mindenki egy individuum, azt soha nem mondom meg nekik, mit hogyan csináljanak. Különbözőek vagyunk, s így igyekszünk egységet alkotni.

* Azért este találkoztunk, mert jelezted, hogy be kell fejezned egy drámát. Nem ez az első szöveged. Sokat írsz?

— Szoktam írni, főleg drámát. Eddig három művem jelent meg valamilyen formában. Viccből szoktam mondogatni, hogy csak akkor írok, ha pénzt lehet kapni érte (nevet), de ez így azért nem igaz, a határidők viszont nagyon tudnak motiválni. Még sok ötlet van a fejemben, melyek remélem, egyszer megvalósulnak. Most egy régi diákom felkérésére írtam egy szösszenetet, Shakespeare Coriolanusához egy kis egyfelvonásost, melyből videó is készül majd, s elérhető lesz az interneten.

* Mit szeretsz az írásban?

— A kreativitást. Ez az, ami mozgat, de nem csak az írásban, a színházban is. Ezért is vagyok éppen a Kosztolányi-színházban, mert imádom, hogy lehet kreatívnak lenni, sőt kell is, és hagyatkoznak az elképzeléseimre, képzeletemre. Amiben találok kreativitást, az mindig vonzott és érdekelt, s az írás is ilyen. De nem tartom magam drámaírónak. Én azért lettem színész, mert ez egy közösségi szakma, emberekkel vagyok körülvéve, mozgalmas, az írás ezzel szemben nagyon más, hiszen magányosan ülök a gondolataimmal, órákat töltök a gép előtt írogatva a szövegem. Nyilván ennek is megvan a maga szépsége, egészen mást hoz ki az emberből, és nagyon jó érzés, amikor a legvégén odateszem a pontot, visszaolvasom, s azt mondom: nekem ez tetszik.

* Látom, túlteng benned a kreativitás, nem hagysz magadnak túl sok szabadidőt, egy ideje például mesteri szintre fejlesztetted a pizzasütés tudományát. Kóstoltam a pizzádat, valóban az egyik legjobb, melyet valaha ettem.

— Ez úgy történt, hogy a barátnőmmel Budapesten egy este pizzát rendeltünk, mely jó drága volt, és kihoztak egy elég rossz, kihűlt pizzát. Na, akkor mondtam, hogy ebből elég, legközelebb én sütöm. Így is történt, és elsőre nagyon rossz lett, de legalább meleg volt. Nem hagyott nyugodni a dolog, ezért elkezdtem kutatni, videókat néztem, könyveket olvastam, kísérleteztem, aztán azon kaptam magam, hogy pizzakövet, -lapátot és egyéb eszközöket vásárolok. Gyúrtam a tésztákat, a barátaim voltak a tesztalanyok.

* A sok kísérletezés után mire jutottál? Mitől jó egy pizza? A tészta a titok?

— Az elején én is azt hittem, hogy pizzatésztát gyúrni a világ legegyszerűbb dolga, hiszen csak négy összetevő kell hozzá. Hát, ha komolyan akarod csinálni, akkor egyáltalán nem egyszerű, több minden van, amit el lehet rontani. Nem mindegy, milyen lisztet használsz, hogyan nyújtod, hogyan használod a sütőt, és még sorolhatnám. Kikísérleteztem. Ha szárazabb lett, addig kutattam, amíg rá nem jöttem, hogyan oldhatnám meg. S persze még most is van mit fejlődnöm.

* És saját mozzarellát is készítettél.

— Megpróbáltam, igen, mert azt hittem, ha én csinálom otthon, akkor olcsóbb. De nem az. Ráadásul ahhoz valóban nagyon zsíros tej kell, de most már nehéz találni friss, nem fölözött tehéntejet.

* Akkor lehet, hogy hamarosan megnyílik a Pizzeria Boris?

— Az azért nem, de már van egy ötletem, hogyan tudnám összekötni a pizzasütő szenvedélyem a színházzal. Még csak ötlet, de egy performance jellegű vacsoraszínházban gondolkodom, melynek keretében elmegyek a nézők otthonába, ők összehívják barátaikat, családtagjaikat, én sütök, közben beszélek. Már munkacíme is van: Hogyan lettem séf helyett színész. Az a része izgat a dolognak, hogy ha valaki bizalmat szavaz neked, és beenged az otthonába, konyhájába, ahol az ő eszközeit használva sürögsz-forogsz, akkor cserébe megnyílsz előtte, s megosztasz dolgokat az életedről. Szóval nem versek és dalok hangzanak el, hanem valami őszinte, valami saját. Hát ezen agyalok, de még csak az ötlet szintjén tart a dolog, viszont akinek eddig említettem, az mind pozitívan reagált rá, s izgalmas lenne összekötni ezt a két mesterséget.

* Egészen megéheztem, ahogy hallgatlak, váltsunk is témát. A Kosztolányi Dezső Színháznak az elmúlt időben több koprodukcióban készült előadása is volt, hogy csak néhányat említsünk: a budapesti Átriummal a Trianon, de dolgoztatok Svájcban, Koszovóban, Horvátországban is, Paolo Magellivel s a szlovén Via Negativával is. Milyen volt teljesen ismeretlen kollégákkal megismerkedni és együtt dolgozni?

— Nagyon sokat adott. Szeretem, hogy a színházunk ilyen mozgalmas, hogy ennyit utazunk, és nemcsak a koprodukciók kapcsán, hanem saját előadásainkkal is. Fesztiválokra hívnak, érdeklődnek irántunk. Ez egyfajta minőséget is feltételez. A koprodukciók különösen nagy szakmai tapasztalatot adnak. Például gyakorlod a nyelvet, hiszen sok esetben kell angolul beszélni. Ad egy új látásmódot, hiszen megismered más színházak működését. Amikor egy fesztiválon játszunk, mindig igyekszem megnézni a kollégák előadásait, beszélgetni velük. Már ez is sokat hozzáad az emberhez. És nagyon fontosnak tartom megemlíteni Andrást (Urbán András — a szerk. megj.), akinek az igazgatása alatt én idekerültem, és aki elindított bennünket ezen a nagyon komoly úton. Az ő lábnyomait taposva nyomjuk most is, és igyekszünk azt a szellemiséget, azt a rendkívüli elhivatottságot és tudást, amelyet tőle kaptunk, továbbvinni, immár Gábor vezetésével.

* Melyik volt számodra a legizgalmasabb munkafolyamat az elmúlt időszakban?

— Egy igazán különleges folyamat volt Hegymegi Mátéval A föld fia című előadás, mert nagyon jó lett, szeretjük játszani. Azért emelném ki, mert ez egy kicsit más volt, mint amit az elmúlt időben csináltunk. Maga az anyag is, a rendezői elképzelés is, ezáltal maga a munka is. Elmélyült szövegelemzés előzte meg, egy keményen szövegközpontú színházról beszélünk, és hasonlót nem sokat csináltunk, itt egy kicsit másból kellett megfogalmazni és megfogni dolgokat, ettől vált nagy kihívássá és küzdelemmé a szó jó értelmében. A másik szívem csücske előadás A Csókos Asszony Lovagjai, melyet Urbán András rendezett, nagyon szeretem játszani, és fontosnak tartom. A harmadik pedig az Amikor isten hasba rúg című produkciónk, szintén András rendezése, az Újvidéki Színházzal közös koprodukciónk, mely egy olyan különleges színházi nyelvezeten szólal meg, amelyhez hasonlót a régióban sehol nem látni.

* Ha nem színház, nem írás, nem pizzasütés, akkor filmforgatás, hiszen Tolnai Szabolcs készülő új nagyjátékfilmjének, a Biciklizéseink Török Zolival-nak az egyik főszerepét te alakítod. Túl vagytok a felén, s a filmben több intim jelenet is látható, milyen volt ezeket forgatni?

— Ez egy teljesen új terep, óriási kihívás. Amikor elkezdtük, még föl sem fogtam, mennyire. Igyekszem a tőlem telhető legnagyobb lazasággal és szakértelemmel belevetni magamat ebbe is. Nagyabonyi Emese a partnerem, aki osztálytársnőm volt, jól ismerjük egymást, barátok vagyunk, végigkövettük a másik pályafutását, van egy borzasztó nagy bizalom közöttünk szakmai szinten, így az intim jelenetek sem okoztak gondot. A filmről túl sokat még nem beszélhetek, de nagyon profi munka folyik, a rendezővel is kialakult egy bensőséges viszony, mely szükséges volt ahhoz, hogy ezt a történetet filmre vigyük. K. Kovács Ákos, a film főoperatőre is jóbarátom, s Oláh Tamással is jó kapcsolatban vagyunk, dolgoztunk már együtt. Nagyon várom már, hogy folytassuk a forgatást, s azt is, hogy elkészüljön a film. Egy különleges, egyáltalán nem hétköznapi szerelmi kapcsolatról szól majd.

* Borisz, mit ad neked a színészet?

— Mostanában sokat gondolkodom ezen. Számomra ez az élet értelme. Tudom, közhelyesen hangzik, de amikor kevesebbet játszottunk, akár a pandémia, akár más miatt, rájöttem, hogy mennyire hiányzik. Persze, lehet mással is foglalkozni, de ha valaki ezt választja hivatásul, akkor azt gondolom, ez az, ami élteti, és csak teljes gőzzel érdemes csinálni, különben vagy középszerű maradsz, vagy rámegy az életed, és nem csináltál semmit. Ez lehet, hogy nagyképűnek tűnik, s én is középszerű vagyok, de igyekszem nem az lenni, s állandóan dolgozni magamon.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..