A filmet jóval előttem egy kolléganőm már megnézte, és úgy jellemezte, hogy egy valódi trollfilm.

Ez a kategória hivatalosan még nem létezik, viszont igaz, ami igaz, ezt az alkotást nehéz bármilyen skatulyába is beszorítani. Egy határőrként dolgozó, szőrös, bűnranda nő a főszereplője ennek a súlyos fantasy-szociodrámának, aki amellett, hogy sikeresen buktat le egy pedofilhálózatot, életében először még egy olyan férfival is találkozik, aki pontosan olyan, mint ő.

Tina egy erdő közepén él Alzheimer-kóros apjával, és őstehetség abban, hogy már messziről kiszagolja a rosszban sántikáló csempészeket. Ezek a rosszfiúk általában átlagemberek, akik Dániából Svédországba járnak át egy hajóval, hogy sötét alkoholbiznisz-üzelmeiket bonyolítsák. Tina éppen mindennapi munkáját végzi, amikor feltűnik az a bizonyos férfi. Első látásra beleszeret, mégis úgy érzi, a férfi titkol valamit. A Borderben azonban senki és semmi sem az, aminek látszik.

A rendező gonosz játékot űz nemcsak a hőseivel, de velünk, nézőkkel is. Egyszer csak megmagyarázhatatlan okból arcunkba villan Tina trollpénisze, azaz a nő egyszer nő, máskor pedig (talán?) férfi. Mégis az a legijesztőbb, hogy egyáltalán nem természetellenes az, ahogyan fest, egyszerűen csak rút és visszataszító. Étkezési szokásai és a visszatérő bogárevés csak tovább fokozzák az egyébként is kínos hangulatot, egyszer a rendező miatt szégyelljük magunkat, máskor Tina miatt, időnként pedig a saját megvető gondolataink miatt. Tudjuk és érezzük, hogy Tina kegyetlenül szenved a bőrében, mégis képes arra, hogy különleges képességei révén — akár egy vadállat — ki tudja szagolni a félelmet, a dühöt vagy a kegyetlenséget.

Tina valójában csak az állatokkal érteti meg magát, az emberekkel ez sohasem sikerült. A határőrségnél mégis mindenki tiszteli, mert tökéletesen végzi a munkáját, és nem hibázik. A nő belecsöppen az író és a rendező által kreált mágikus realizmusba, mezítláb sétálva az erdőben szarvasok, rókák és egyéb vadállatok között, mi pedig azt érezzük, hogy életre keltek az ősi viking mítoszok. Tina találkozik Vore-ral (akit a finn Eero Milonoff személyesít meg), és rájön, hogy megtalálta azt, akivel végre teljes lehet az élete. A férfi mégsem az, akinek látszik, ennek ellenére segít feltárni azokat a titkokat, amelyeket a nő múltja rejt.

A forgatókönyv John Ajvide Lindqvist novellája alapján íródott, aki az Engedj be! című svéd horrorregény szerzője is. A sztár státusza lassan Stephen King-szerű méreteket ölt hazájában és világszerte egyaránt. Eva Melander színésznőnek a forgatást egy latexmaszkban kellett végigszenvednie, melyet gyakran öt-hat órán át viselt, viszont interjúkban azt nyilatkozta, hogy még a felhelyezése is egy rémálom volt számára nap mint nap.

A Border sokkal összetettebb és érettebb film, mint Abi Abbasi 2016-ban készült Shelly című alkotása, mely ehhez képest csupán egy félresikerült rendezői gyakorlatnak tűnik. Ahogyan Lindqvist az Engedj be!-ben életre hívta a vámpírokat, a Borderben ezúttal az északi mitológiára és népmesékre kerül sor. A természetfeletti néha tapinthatóan, máskor csendesen a felszín alatt, de végig jelen van, a nézők pedig valóban nem lehetnek biztosak semmiben sem, egészen a lezárásig. A Borderért nemcsak a rendező és az író, de a maszkmesterek is óriási dicséretet érdemelnek.

Noha egy nehezen emészthető, sok néző számára pedig valósággal nézhetetlen filmről van szó, mégis érzékeny és jó ez a mozi, csak nagy adag türelem és jóindulat kell hozzá.

Nyitókép: Filmivast.com