A bodorka az egyik olyan „rendkívül hálás”, békés halfajtánk, amely a legtovább kitart, és a legzordabb napokon is, vizeink befagyásáig táplálkozik, és akár még lékről is fogható. Ezért azok a horgászok, akik a tél elején még nyílt vízfelületet találnak, és nem rablóhalakat akarnak fogni, jó eséllyel horgászhatnak rá.
A bodorka (Rutilus rutilus) tehát vizeink egyik leggyakoribb tömeghala. Élőhelyét illetően igénytelen, szívós, a vízszennyeződést meglehetősen jól viseli. Általában vízközt jár, télen is táplálkozik, ezáltal egész éven át eredményesen fogható.
Szája csúcsban nyíló, szemköze gyakran piros. Páros úszói sárgás téglavörösek. Háta olajzöld, oldalán ónos-ezüstös, „cikloid” pikkelyei nagyok, csillogóak, ezüst színűek. Két-három éves korában ivarérett. Áprilisban 10-12°C vízhőmérsékleten, csoportosan ívik gyökerekre, növényzetre. A süllő ívási „parazitája”, mivel szívesen ikrázik a süllők által tisztogatott fészekhelyre, ezzel befullasztja a süllőikra egy részét. Ilyen szempontból károsnak is minősíthető.
A bodorka elérheti az 1,5 kg-ot, de már a félkilós is ritka. Horgászzsákmányként leggyakoribb a 10—30 dkg-os példány. Lassú növekedésű, a 14-16 cm–es nagyságot általában csak az ötödik évben éri el. Álló- és folyóvízben egyaránt előfordul. Az állóvizekben élők zömökebbek, a folyóvíziek nyúltabbak. Kedveli a gödrös, de nem túl mély, csendesebb, limányos, keményebb aljzatú folyószakaszokat, és kerüli a nagyobb sodrást. Szívesen tartózkodik a vízi növényzettel övezett, csendesen áramló csatornákban is. Állóvizekben inkább a nem túlságosan eliszaposodott vagy benőtt parti zónában bandázik. Az apraja általában a vízfenék alsó kétharmadában, az öregebbje pedig inkább a fenékközelben érzi jól magát.
A jellegzetes márciusi bandázása idején gyakori kapása miatt meglehetősen népszerű a keszegezők körében, nem meglepő, hogy ilyenkor ez az egyik leggyakoribb zsákmány. Legeredményesebben könnyű úszós készséggel horgászhatjuk. Mivel a bodorka a parti övezet hala, horgászatához nem szükséges orsó — gyűrűzetlen teleszkópbotot célszerű használni. Két-három méteres, érzékenyebb végű botok alkalmazása a legkedvezőbb kombináció. Szükségtelen a 0,12 mm-nél vastagabb zsinór, és úszónak a balsafából készült karcsú, felfelé finoman vékonyodó, antennás típusok a legmegfelelőbbek. Minél könnyebb, érzékenyebb úszót szerelünk, annál eredményesebben bodorkázhatunk. Csaliként egy-két csontkukacot, néhány nagyobb árvaszúnyoglárvát, apró trágyagilisztát, főtt kendermagot vagy búzát használhatunk. A horogra akadt hal igen jól védekezik, de hangsúlyozni kell, hogy a bodorkázás csakis a legfinomabb alkatrészekből harmonikusan összeállított készséggel nyújt élvezetes horgászatot.
A bodorkának gazdasági jelentősége nincs, étkezési értéke csekély, húsa közepesen szálkás, ízletes. Horgászatát nem korlátozzák.
Sokan nem is sejtik, hogy milyen mennyiségű és egyedsúlyú bodorkák élnek vizeinkben. Gondtalan életüket a horgászok elég ritkán zavarják meg, ezt a halfajtát ugyanis nem becsülik sokra, inkább csalihalként használják.
Kevesen tudják, hogy Franciaországban „nemzeti” halnak, a horgászok első számú kedvencének számít (mint nálunk a ponty). Franciaországon kívül még a belgiumi és a luxemburgi horgászok is kedvelik.
