A digitális bennszülöttek Mézga Aladárjai, a pszichoszomatikus betegségek meg a mindenhez és semmihez sem értő diplomás munkanélküliek virágkorában titkos, misztikus, egy kicsit utópisztikus érzést keltenek a jól ismert karakterek.

A magyar verszsonglőr, vagy ahogy az utókor becézi, Romhányi, a rímhányó 1921. március 8-án született Nagytétényben. Humoros versikéi mindmáig gimnáziumi padsorok alatt csusszannak kézről kézre, rímei pedig ott zsongnak a gyermekkor tejbegrízízű délelőttjeinek emlékezetében. Lássuk, mit tanultunk kedvenc mesehőseinktől, idézzük fel a múlt század állatbőrbe bújt bölcselkedőit és kispolgári ügyeskedőit, akik még a modern szülői kihívásokban, az iskolai unaloműzésben és a pályaválasztásban is segítségünkre lehetnek.

„Sok esetben már az is számottevő, ha az orvos életben marad!”

Megdöbbentő lehet felnőtt vagy félig-meddig felnőtt fejjel újranézni a magyar televízió hőskorában vetített rajzfilmeket, hiszen kisgyermekként távolról sem az erőteljes társadalomkritika kötötte le figyelmünket, inkább csak a cselekményre, a rajzfilmfigurák ügyefogyottságára, a szerethető karakterekre összpontosítottunk. Fel sem tűnhetett, hogy a csodadoktor és erdei szárnysegédei súlyos társadalmi és pszichológiai problémákat göngyölítenek fel a kalandok során. „Az elmegyógyász csak akkor tévedhet nagyot, ha nem állapít meg semmit” — állítja a doktor, és Bubó következetes sikertelenséggel kezeli a liba hipochondriáját, az elefánt kisebbrendűségi komplexusát, a bolha megalomániáját, a szarvas beteges féltékenységét, a víziló falánkságát, a mezei nyúl paranoiáját vagy a vaddisznó alkoholizmusát. A magyar animációs film máig utolérhetetlen szövegírója egyszerre szólítja meg a gyermekközönséget és szórakoztatja a szülőket, nagyszülőket is a képernyők előtt. Pedig Dr. Bubó Bubó és Sólyom csőrmester esetei korántsem jelentéktelenek, a ’70-es és ’80-as évek magyar társadalmának súlyos kórképét adják, de ahogyan a valóságban, úgy a rajzolt világban is megoldatlanul maradnak a feszítő problémák, és egyre csak szaporodnak a rendelő „betegei”. Éppen úgy, ahogyan a jelenben is egyre szaporodnak a mentális és a lelki betegségek. A nagy rímhányó mintha a jövőbe látna, amikor a pszichoszomatikus megbetegedésekkel, a drogfogyasztással, a bulvársajtóval vagy a szervezett bűnözéssel szembesíti erdei csapatát. Lehet, hogy MZ/X súgott neki a gondolatátvivő kézi készüléken keresztül?

„Egy forintért megmondom”    

A XXX. századi magyar rokon, MZ/X, vagyis Öcsi és a Mézga család 1968-ban lépett először kapcsolatba Romhányi József és Nepp József briliáns rajzfilmsorozatában. Mézga Géza nem birkózik meg temérdek családfői gondjával-bajával, ezért szorul köbunokája segítségére, ám a csodálatos jövőbeli találmányok sosem válnak be igazán, emlékezzünk csak a vízjáró csodaautó vagy az utópisztikus forgópalota csúfos kudarcára. A kísérletek egyedül az ablaküvegezőnek kedveznek, na meg Aladárnak, a legifjabb Mézgának, aki egy forintért tolmácsolja Öcsi újmagyar használati utasításait. A mai szülő, a digitális bevándorló is folyton azt érzi, hogy gyermeke beavatottja egy olyan ultramodern világnak, amelyben a család felnőtt tagjai egy kissé mindig esetlenül mozognak. Mézga Géza és Paula tehetetlenül, értetlenül szemlélik gyermekeik viselt dolgait, zenei ízlését, technológiai tudását és persze állandó civódását. A XXI. századi szülő mozgástere és kontroll-lehetősége még ennél is jobban beszűkülhet, hiszen a rajzfilm főcíméből ismert jelenetben csupán egyetlen televízió állt a család rendelkezésére, ma pedig szinte minden gyermekszobára jut egy-egy tévé, illetve számítógép. A jól ismert jelenetek a digitális kor tapasztalatainak tükrében kapnak friss értelmezési felületet, a Mézga család manapság is ugyanannyi humorral, iróniával mesél a szülő-gyermek kapcsolatról és a kispolgári létről, mint annak idején a Magyar Televízió 1-es csatornáján, amikor is a mostani szülők korosztálya volt a célközönség.

„S evezzevel ava teve levelkévét kivilevelhevelteve”

Talán éppen azért érezzük közel magunkhoz az említett rajzfilmfigurákat, mert kisgyermekkorban zártuk őket a szívünkbe. A retró animációs sorozatok újranézésével a szülők is jól szórakoznak, a fiatalok is sokat tanulhatnak az előző generáció társadalmi környezetéről, és a mai gyerekek sem unatkoznak mellettük. Ehhez társul még az azóta is egyedülálló titkos fűszer, a Romhányi-alapanyag: a sokszor kínosan erőltetett rímpárok, a fanyar faviccek és a kacagtató szójátékok. Romhányi József humora a középiskola önfeledt röhögéseihez áll legközelebb. Nem csoda, hogy a költő 1983-ban megjelent Szamárfül című kötete napjainkban is gyakran gazdát cserél a gimnáziumi padsorok alatt. Egy gyors körkérdés tanulsága szerint az Ebigrammák örök érvényű tanulságai mellett a kötetben a sírfeliratok kőbe vésett hülyeségei a legolvasottabbak, melyekkel még a legunalmasabb hétfő délutáni latinórák alól is felmentést nyerhetünk néhány pillanatra. Ennek bizonyítékaként álljon itt a Nerc szomorú éneke:

Hogy lenyúztak, ó, én árva,

elvittek az operába!

Lógott ott még hód, nyest, menyét.

Ó, hogy utálom a zenét!

„Gyertek, gyertek, hogyha mertek, bennem remek mestert leltek”

Mielőtt búcsút intünk a gyermekkor mesehőseinek, a pályaválasztás előtt álló fiatalok kedvéért mutassuk be a magyar rajzfilmtörténet ezermesterét, a Romhányi-opus méltánytalanul mellőzött okos kosát, Mekk Eleket. Az ezermester szintén Romhányi József szülöttje. A bábfilmsorozat 1973-ban került először képernyőre. A főhős egy kontár, kétbalkezes kecske, aki folyton pályamódosításra kényszerül, mert minden munkáját elbaltázza. A sorozatban tizenhárom cégért akaszt ki a házfalára, mi pedig végignézhetjük, hogyan bukik bele az álezermester az asztalosságba, a kályhaépítésbe, a cipőkészítésbe, a kútásásba és minden egyébbe, amibe belefog. Az egyik legemlékezetesebb jelenetben a mester a tetővel kezdi az építkezést, miközben a malacok tartják az ólat. Alap nélkül persze összedől a malacól, ami az ezermester karrierjére is igaz. Végül azonban a káposztaszakértő megtalálja hivatását: az utolsó epizódban a szabóság cégére nem esik le a falról, Mekk Elek sokadszori próbálkozás után büszkén hirdetheti választott szakmáját eszperente papagája segítségével. A történet tanulsága, hogy a sikeres karriert biztos alapokra, tehetségre és elhivatottságra kell felépíteni, figyelembe véve a piaci igényeket, ahogyan azt a szakállas kecske is tette, amikor minden alkalmat megragadott, hogy segítsen a körülötte élő állatoknak. De nem elég az önbizalom, rátermettségre is szükség van. Vagy ahogyan Dr. Bubó mondaná: minden jó, ha rossz a vége.