home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Barátkozás a vajdasági magyar irodalommal
Tóth Lívia
2020.10.29.
LXXV. évf. 44. szám
Barátkozás a vajdasági magyar irodalommal

Csókán a fennállásának 50. évfordulóját ünneplő Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület szervezésében megtartották a VI. Cs. Simon István Vers- és Prózamondó Találkozót. A rendezvényre mintegy ötven általános és középiskolás versmondó érkezett Vajdaság több településéről.

Az eseményre vajdasági magyar irodalmárok versével vagy prózájával nevezhettek be az óvodások, az általános és a középiskolák tanulói, valamint a felnőtt érdeklődők. A megmérettetésre az idén csak egy óvodás jelentkezett, a legnépesebb az elsősök és a másodikosok csoportja volt.

Pillanatkép a versenyről

A jelenlevőket Kiss Tóth Erika, a Móra Ferenc MME elnöke és Oláj Ibolya, a Magyar Nemzeti Tanács Oktatási Bizottságának tagja köszöntötte. A találkozó vendégei között ott volt Sutus Áron, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke is.


Ajándékkönyvek csomagolása

A szervezők tartottak attól, hogy az idén a szokásosnál kevesebb fellépő lesz, de nagy örömmel nyugtázták, hogy a járványügyi helyzet ellenére is szép számban jelentkeztek a gyermekek és a fiatalok. Úgy tűnik, a diákok és a felkészítőik is szívesen fogadták, hogy személyesen vehetnek részt a vetélkedőn, az online versenyekből ugyanis éppen az hiányzik, ami felejthetetlenné teszi ezeket az összejöveteleket: a találkozás, a barátkozás, az ismerkedés, egymás produkciójának a meghallgatása. A szavalók szívesen töltik együtt az idejüket, még akkor is, ha a fellépésre való várakozás közben arcmaszkot kell viselniük.

A csókai szemle elsődleges célja, hogy a versek szerelmesei minél több vajdasági magyar író, költő munkásságát ismerjék meg, közöttük is a fiatal, kortárs költők alkotásait. Emellett ráirányítja a figyelmet a bánáti, azon belül pedig a csókai irodalmárokra, például Fehér Kálmánra (1940—2017), aki az idén lenne nyolcvanéves, valamint a találkozó névadójára, Cs. Simon Istvánra (1942—2007), aki egyúttal a Móra Ferenc MME egyik alapítója és első elnöke volt.


A díjazottak csoportképe

A csókai kisiskolások közül sokan a helybeli Gyólay Karolina versével léptek fel, melyet a nemrégiben megjelent Gyermekvilág című összeállításából választottak. Dicséret illet minden pedagógust, aki elhozta a növendékeit erre az eseményre, de különösen azoknak a tanítónőknek a munkáját kell kiemelni, akik a jelenlegi oktatási körülmények között elsősöket készítettek fel, hiszen a kicsinyek még csak ismerkednek az iskolával, és ennek a folyamatnak a 30 perces tanórák sem igazán kedveznek.

A bemutatkozók teljesítményét Erdélyi Ilona nyugalmazott magyar nyelv és irodalom szakos tanár, Verebes Judit, a Zentai Magyar Kamaraszínház színésze és Dudás Károly író bírálta el. Figyelembe vették a versválasztást, a szöveg értelmezését és tudását, valamint az előadás módját is. Az értékelőbizottság a helyezések mellett különdíjakat is odaítélt. 

Az eredmények kategóriánként a következőképp alakultak:

Óvodások:

Különdíj: Papp Andor (Felsőhegy).

1—2. osztályosok:

1. Juhász Hanna (Thurzó Lajos Á. I., Zenta), 2. Fajka Flórián (Csokonai Vitéz Mihály Kihelyezett Tagozat, Felsőhegy), 3. Kőrösi Leila (Csokonai Vitéz Mihály K. T., Felsőhegy). Különdíj: Szőregi Petra (Jovan Popović Á. I., Csóka) és Menyhárt Boglárka (Thurzó Lajos Á. I., Zenta).

3—4. osztályosok:

1. Nagy Tamás (Petőfi Sándor Á. I., Zenta), 2. Ágoston Ivett (Jovan Popović Á. I., Csóka), 3. Papp Vilmos (Csokonai Vitéz Mihály K. T., Felsőhegy). 

5—6. osztályosok: 

1. Nikolić Dávid (Petőfi Sándor Á. I., Zenta), 2. Szarka Hanna (Petőfi Sándor Á. I., Zenta), 3. Lovas Jázmin (Thurzó Lajos Á. I., Zenta). Különdíj: Balunovity Anna (Móra Ferenc MME, Csóka) és Pribićević Tara Blanka (Petőfi Sándor Á. I., Zenta).

7—8. osztályosok

1. Szarka Kitti (Petőfi Sándor Á. I., Zenta), 2. Galusz Áron (Thurzó Lajos Á. I., Zenta), 3. Király Ella (Petőfi Sándor Á. I., Zenta). Különdíj: Alács Varró Emese (Kodály Zoltán MMK, Aurora Beszédművészeti Műhely, Topolya).    

Középiskolások: 

1. Jaksa Dominika (Móra Ferenc MME, Csóka) és Nagy Anikó (Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium, Zenta), 2. Kőrösi Violetta (Zentai Gimnázium), 3. Ágó Gergely (Bolyai TGK, Zenta).

   

A rendezvény után a szervezők és a zsűri tagjai a csókai katolikus temetőben elhelyezték az emlékezés virágait Cs. Simon István és Fehér Kálmán sírján.

A VI. Cs. Simon István Vers- és Prózamondó Találkozót a Magyar Nemzeti Tanács támogatta.

Fényképezte: Báló Andor 

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..