Egyébként háromhavonta kötelesek ellenőriztetni a termékeiket, és éppen mostanában kellett elemzésre vinniük a túrót, sajtot. Mivel akkor már kirobbant a tejbotrány, megkérdezték, szükséges-e a tejet is megvizsgáltatniuk. A szakemberek csak annyit mondtak nekik, hogy semmi olyan utasítást nem kaptak, hogy eltérjenek a megszokott vizsgálatoktól. Kanászék a nagybecskereki piacon is értékesítik a tejtermékeiket, és az ellenőrök március elején ott is végezték munkájukat.
Kanász Gyula már legénykora óta tartott teheneket, több mint húsz éve foglalkozik tejtermeléssel. Nejével 14 éve házasodtak össze, és az első három-négy évben még átadták a tejet a tejgyárnak. Cserébe az üzem munkásaiként vették őket számba, vagyis teltek a szolgálati éveik. Mivel azonban megelégelték, hogy a gyár mindig „lefarag” valamicskét a tej árából, például ha kevés a zsírtartalma, meg a kifizetések is rendszertelenek voltak, kilenc évvel ezelőtt elhatározták, hogy inkább maguk dolgozzák fel a tejet, és túrót, sajtot készítenek belőle.
Kanász Jarmila a „tejesmesterség”-et a nagyanyjától tanulta, így nem volt nehéz elsajátítania a műhelytitkokat. Manapság hetente egyszer megy be a nagybecskereki piacra, de már Muzslyán is ismerik, és szinte naponta szállítja házhoz a megrendelt portékát. Jelenleg kilenc tehenet fejnek, de tartanak üszőket meg bikákat is. Vannak napok, amikor 230 liter tejet is termelnek. Mint mondják, ennyire telik nekik önerőből, mert ha több fejőstehenük lenne, akkor segédmunkást kellene foglalkoztatniuk. Immár négy éve a muzslyai határban élnek, ahol az istálló, a takarmány helyben van, és helyük is van bőven. A két általános iskolás gyermeküket rendszerint Jarmila viszi az iskolába, és ő is hozza haza őket.
Palatinus Ervin muzslyai tejtermelő a nagybecskereki tejgyárnak szállítja le a tejet. Szerinte a tejbotrány politikai harc. Mint mondta, ő nem védi a mezőgazdasági minisztert, de tettével csak a parasztoknak és a tejtermelőknek szeretett volna a kedvükben járni, a tej ugyanis valójában jó minőségű. Arra a kérdésre, hogy a kialakult helyzet milyen mértékben hat a munkájára, van-e valamilyen kedvezőtlen hatása a botránynak, a gazda kijelentette, hogy bizonyára lesz belőle káruk, mert vélhetőleg kevesebb tejet fogyasztanak majd a polgárok. Abból pedig, hogy nemigen lesz kelendő a portéka, az következhet, hogy az ára is csökkenni fog. Már azt is megjósolták, mondja, hogy mintegy 10 százalékkal kevesebb tejet adnak el a boltokban.
Palatinus Ervin és családja 14-15 éve él a tejtermelésből. A jószágállományuk mintegy 50 szarvasmarhából áll, és ezek közül harminckettő fejőstehén. A tejgyár naponta egyszer szállítja el a tejet, tőlük mintegy 300 litert. A feleségével, Zsuzsannával együtt a nagybecskereki Mlekoprodukt munkásaiként vannak nyilvántartva, így a nyugdíjalapról sem kell külön gondoskodniuk. Ervin fontosnak tartja, hogy a szénától kezdve az abraknak szánt takarmányig, kukoricáig mindent megtermeljen a saját földterületein, mert úgy sokkal olcsóbban etethetik a jószágokat.
Jelenleg egyébként nagy nehézség elé néznek a helybeli gazdálkodók, mert az egykori földműves-szövetkezet földjeit — melyeket eddig a muzslyai termelők béreltek — elárverezték, és a liciten egy nem helybeli üzletember kerekedett felül. Mindenképpen szeretnék valamilyen módon visszaszerezni a muzslyai földterületeket, és remélik, hogy erre lesz is alkalmuk. 
Gazdálkodói gondolatok
A torontálvásárhelyi Tatár Ferenc és felesége, Ilona húsz év után mondtak véglegesen istenhozzádot a fejősteheneiknek, illetve a tejtermelésnek. A döntésük kényszerlépés volt, az elsődleges indokot azonban mégsem az állam egyre mostohábbá váló gazdaságpolitikai manőverei adták. Ferenc fiuk ugyanis egyetemi tanulmányainak elvégzése után egy óceánjáró turistahajón kapott munkát, ezért aztán a családi gazdaság szarvasmarha- és fejőstehén-állományának tervezgetett bővítése helyett a szinte teljes felszámolására került sor, és a gazdálkodói tapasztalatokat sem adhatták tovább.
— Míg a családunk gazdálkodott, a belterjes módját részesítette előnyben: jószágaink takarmányát ugyanis a saját parcelláinkon mi termeltük meg. Egy-két évben előfordult, hogy a hangárjainkban penészedni kezdett a csöves kukorica. Ilyenkor aztán mi is, akárcsak a többi, magunkfajta másodállású kistermelő, az átalányos helyett kasonként morzsolgattuk a tengerit — idézte fel a múltat Ferenc gazda. — Annak, hogy időt és fáradságot nem sajnálva dolgoztunk a fejősállataink egészsége, a tej és a belőle házilag előállított tejtermékek minősége, illetve az utóbbiak piacerőssége a jutalom. Mindenekelőtt pedig az a vásárlói bizalom, amelyet manapság egyre nehezebb kiérdemelni, hosszú távon megtartani pedig szinte lehetetlen — kiváltképp a szakirányú, látszólag egymást kiegészítő, voltaképpen egymásnak mégis komoly vetélytársat jelentő, nyereségközpontú kapcsolatrendszerre épített gazdaságpolitikával. Volt „szerencsém” személyesen is megtapasztalni, hogy a termelők a legkülönfélébb törvényesített termelésserkentő és termelővédő intézkedéseket hangoztató érdekcsoportok játszadozásait afféle testükre tapadt piócaként élik meg, melytől önerőből, hathatós állami beavatkozás híján úgy tűnik, belátható időn belül képtelenek leszünk megszabadulni — bármekkora szintre emelkedik is vagy süllyed hirtelenjében az aflatoxin megengedett vagy javasolt értéke!