Farsang van. A harsány vidámság, az eszem-iszom, a bálok, a farsangi mulatságok ideje. Mohácsra kellene készülődni, a messze földön híres busójárásra. És ott maskarások közé vegyülve nevetve ütni, űzni a telet. Ördögi maszkokkal, hangos kolompolással elriasztani a törököt, az örök szimbólummá lett betolakodót. A farsangi forgatagban talán sikerülne megszabadulni az ősi - és Balkánra, sajnos a XXI. században is visszajáró - félelemtől. Attól, hogy talán megint menekülnünk kell.
Nem készülődöm se Mohácsra, se farsangi mulatságba - nem vagyok egy bálozó fajta. Ezen az idei farsangon, őszintén szólva, legszívesebben barna bundájú mackóvá változnék. Mackóvá, aki február másodikán kinéz a barlangjából, aztán visszabújik, és folytatja téli álmát. Folytatnám én is, és elő se bújnék mindaddig, míg erre a hosszú és kínos kosovói történetre nem kerül pont. Február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony napján - a medveprogrózis idején - Belgrádban járt Martti Ahtisaari, az ENSZ kosovói különmegbízottja, és ismertette a Kosovo végleges státusával kapcsolatos tervet. Olyan tervet hozott, amely nem mondja ki a terület függetlenségét - mégis független lesz. Belgrád pedig ezt nem fogadja el. Mint ahogy a karácsonyi pulyka, vagy a húsvéti bárány se adná a belegyezését, hogy ünnepre kész a pecsenyesütőben, a kemencében végezni. Szóval: kezdődik megint elölről, vagyis folytatódik, fokozódik, és nem látni a végét. Ezért lenne jó a medvék módjára téli álmot aludni, s csak akkor előbújni, ha elültek a zordon szelek. De nem lehet. Pedig akár orvosi javallatra is fölírható volna egy kiadós alvókúra. Másoknak is ebben a balkáni térségben, de elsősorban nekünk, vajdasági magyaroknak. A trauma akkor is súlyos betegség, ha egy van belőle - hát még, ha kettő. A trianoni traumát a mai napig sem hevertük ki - a kettős állampolgárságról tartott magyarországi népszavazás, a gyászos kimenetelű december 5-ei referendum tett róla, hogy jó ideig még ne is heverjük ki. Ráadásul most itt van Szerbia Trianonja, melyet akarva-akaratlanul meg kell szenvednünk. A kosovói drámát nem mi okoztuk, nem mi vagyunk a vétkesek, és nem mi vagyunk azok, akik megoldhatjuk. Szerbia állampolgáraiként mégis teljes súlyával nehezedik ránk Kosovo elvesztésének traumája, s az ezzel járó veszélyek is. Az Ahtisaari-terv kapcsán Kasza József, a VMSZ elnöke is azt nyilatkozta a Betának: a vajdasági magyarság mélyen átérzi a szerbek traumáját, hiszen a vajdasági magyarság a trianoni traumát máig nem heverte ki. De beszélt a félelmeinkről is: Kosovo státusának a véglegesítése magában rejti a veszélyt, hogy a déli tartományból megkezdődik a szerbek kivándorlása, s ez a Vajdaság etnikai térképének a megváltoztatását jelentené. ,,Ennek veszélye fennáll, erre évekkel ezelőtt felhívtuk a figyelmet, s most is kitartunk amellett, hogy senki sem változtathatja meg Vajdaság etnikai térképét - mondta Kasza. Az újvidéki Civil Társadalom fejlődésért Központ szakembere, Miroslav Kevešdi is megerősítette egy újabb menekülthullám elindulását a déli tartományból: ,,A dominóeffektus felerősítené a vajdasági kisebbségek kiköltözését: a ruszinok közül a jelenleginél is többen költöznének ki Kanadába, a Magyarok Magyarországra, a horvátok közül meg egyre többen mennének Horvátországba tanulni, ahonnan sohasem térnének vissza.
Mit tehetünk azért, hogy ez ne következzen be? A mackók módszere, a téli álom aligha oldja meg a gondokat. Nem jó trauma elleni gyógyszer, amolyan ,,török áfium elleni orvosság az sem, ha ebben a balkáni farsangban egymást, önmagunkat riogatjuk - ezzel csak fokozzuk a félelmet. Márpedig egy ilyen effektust okozhat az a gyakorlat, amelyet a Vajdasági Rádió és Televízió műsoraiban mutatott ki egy minapi felmérés. Újvidéken, a hírek válogatásában hogyan kezelik Kosovo kérdését az egyes szerkesztőségek? A felmérés szerint a rádió szerb nyelvű hírműsoraiban 10%-ot tesznek ki a Kosovóról szóló hírek, a magyar szerkesztőségben 19%-ot, a ruszin nyelvű hírekben pedig 26%-ot! Maga a projektum vezetője, dr. Dubravka Valić Nedeljković mondta: az ország szempontjából bármennyire fontos is Kosovo jövője, ő nem hiszi, hogy a kisebbségeknek ez ilyen fontos lenne, és ne tudnának másról hírt adni. Így igaz. A rádióhallgató, a néző, az újságolvasó több helyi jellegű hírt szeretne és kevesebb politikát - ez is a felmérés eredménye. A vajdasági kisebbségeket az élet érdekli, erről akarnak hallani, olvasni. Örömmel hallom. Nekünk, újságíróknak pedig ehhez kell tartanunk magunkat. Majd igyekszem. Azt persze nem ígérhetem meg, hogy a fentiek ismeretében sürgősen varratok egy báli ruhát. De igyekszem a kalendárium jegyében élni: ez nem a búslakodás ideje, hanem a mohácsi busójárásé. S ha kell, egy, az egekig hallatszó zajverés helye nemcsak Mohács: Szabadka, Újvidék, Magyarkanizsa is.