2019 a külhoni magyar gyerekek éve. Ez alkalomból a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága babacsomaggal ajándékozta meg azokat a külhoni magyar családokat, amelyek 2018-ban a Köldökzsinór Program keretében igényelték az anyasági támogatást. A program során 6600 csomagot osztanak ki Kárpát-medence-szerte a magyar külképviseletek segítségével. Az első babacsomagokat március 25-én adták át Palicson.
— A magyar kormány elsődleges célja, hogy minél több magyar gyerek szülessen Magyarországon és a Kárpát-medencében, illetve mindenütt, ahol magyarok élnek. A programját és minden tevékenységét ennek a célnak rendeli alá — emelte ki a rendezvényen Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára. — Az eddigiekhez képest a magyar kormány soha nem látott módon támogatja a gyerekeket és a fiatalokat a külhonban is. Külön öröm, hogy a Magyar Állandó Értekezlet, így minden külhoni magyar párt zárónyilatkozatban elfogadta azt, hogy a közéleti tevékenysége, illetve politikája középpontjába állítja a magyar családok támogatását. Reméljük, hogy az idén egyre több igénylés lesz, és ebben az évben még több gyermek születik majd.
— A nemzetpolitikai intézkedések átlépték a trianoni határokat, hiszen már két olyan támogatási forma is van, amelyet a határon túli magyarok is igénybe vehetnek. Az egyszeri anyasági támogatás összege 64 125 forint, a babakötvény pedig 42 000 forinttal indul, és minden évben kamattámogatást élvez az állam részéről. A gyermek tizenkilenc éves kora után férhet hozzá a kötvényhez. Mindenkit ösztönzünk itt, a Vajdaságban is, hogy igényelje ezeket a támogatásokat. Ezt azok is megtehetik, akik vegyes házasságban élnek, vagy nincs ugyan magyar állampolgárságuk, de magyar igazolványt birtokolnak — emelte ki nyilatkozatában Molnár Balázs, a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) elnökhelyettese. Hozzátette: 2030-ig szeretnénk megfordítani a népességfogyás csökkenő tendenciáját, Magyarországon már a 2010-től kezdődő családpolitikai fordulat eredményeként jelentősen megemelkedett az egy nőre jutó gyermekek száma, de ezt továbbra is növelni kell. 2,1 lenne az a szám, amely már azt garantálná, hogy nem fogy tovább Magyarország, illetve a magyarok. Vajdaságban is örömmel mondhatjuk, hogy 1,35 környékéről már 1,5 fölé emelkedett a termékenységi arányszám.
— Szeretném megköszönni az odafigyelést a magyar államnak. A jelenlévők arcáról sugárzó öröm és bizakodás azt igazolja vissza, hogy ez egy jó program, amelyből lehet, hogy egy 2030-ig tartó programot kellene csinálni — mondta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.
A palicsi rendezvényen 80 vajdasági magyar család vehette át a csaknem 20 000 forint értékű babacsomagot.