Vörös Imelda, a szabadkai Gyermekszínház művésznője két előadást rendezett, mindkettő viharos sikert aratott - A létezés értelme a munka, mondja - A ludasi és a noszai gyermekszínészek őrangyalaként teszi a dolgát: alázattal, de mégis megszállottan, mintha fázós madarakat melengetne a tenyerén.
VÖRÖS Imelda élete nyitott könyv. Személyes krónikája nem ,,romantikus', megdolgozott a talpalatnyi színpadért Ludason, Noszán és természetesen Szabadkán is, amikor még tele volt félelemmel, szorongással, mert hát a dobogón állni, a dobogón levezényelni egy előadást gyermekszínjátszókkal örömteli, mégis néha gyötrelmes feladat. Színház, Gyermekszínház, színház gyerekekkel - benne Vörös Imeldával, akit játszótársai, a hercegek és a királykisasszonyok nem ,,néniznek' le, nekik ő egyszerűen Imelda...
- Fontos intézmény a gyermekszínház - mondja Imelda -, itt tanulja meg a gyermek a színház ábécéjét, ide téved be először, hogy álomvilágba ringassuk magunkat egy-egy mesével. A talmi, a kommersz, a blöff, a giccs, a szubkultúra soha nem látott áradata idején nagy a felelőssége egy gyermekeknek játszó intézménynek. Nagy a felelőssége annak is, aki a gyerekeket ,,színházasdi'-ra szoktatja, neveli. Mivel tudtam, hogy a színházi élmény a gyermek számára semmivel sem pótolható, ezért lettem a szabadkai Gyermekszínház színésznője, ezért vettem körül magam gyermekszínjátszókkal Ludason, majd Noszán. Meg azért is, hogy a televízió és a DVD, a számítógép hideg világával szemben maradjon meg a gyerekek számára a színház primátusa.
Akik mostanában elolvasták a híreket a lapokban, azok tudják, hogy Imelda két előadással vehetett részt a Suliszínház-rendezvény döntőjében. Mindkét szeme sírt is, nevetett is. A ludasiak előadásával ,,felsőbb osztályba' léphetett. Elmehetett velük Budapestre is - a fesztiválra... Mesélj nekünk, Imelda, mi is történt veled az elmúlt években?
- Azzal kezdeném, hogy Aladzsics Tiborral alapító tagja vagyok a ludasi Ludas Matyi Művelődési Egyesületnek. Itt szólított a ,,harang' a dobogóra. Tiborral közösen megrendeztem a Liliomfit, a Ludas Matyit a gyermekszínjátszók részvételével. Mesemondók táborába küldtek - nem is egyszer - s egy alkalommal (nemrég történt), Beszédes Valéria, a kiváló néprajzkutatónk arra ösztökélt, hogy találjam meg a mesefákat, hallgassam meg a mondókájukat. Gondoltam, én már túl vagyok az első sikerélményen, amikor madzagon rángattam a bábukat s adtam elő egy etűdöt, lássuk most a többieket, a múzsák szálljanak azok vállára, akik önfeledt játékra vágynak. A Gyermekszínház is varázslat, de nekem is voltak álmaim, tehát tegyünk eleget a ludasiak és a noszaiak meghívásának, ne fulladjunk bele a semmittevésbe...
Egyszerre két csoport gondját viselted...
- Így is lehet mondani. Csöpp öröm vagy tengernyi öröm - mindegy, csak tudjunk örülni. Az idén a ludasiakkal a Bolond Pista című adorjáni népmesével jelentkeztünk a Suliszínház selejtezőjére, a noszaiakkal a Tündér Ilonával és a Kis fenyővel. Az utóbbi mesére Beszédes Valéria Seregélyek szárnyán című könyvében leltünk rá. Ennyi - a többi csupa kacagás, ünneplés és örömkönny, mert hát a ludasiak megnyerték a versenyt... Hálával tartozom a munkatársaimnak: Bicskei Ibolyának, Kovács Elvirának, valamint Zemkó Ilonának és Aladzsics Tibornak. Velük vagy nélkülük - nem mindegy. Velük - eredményes szereplés, nélkülük - vissza a nullpontra. Így hát két csoportot vettem a védőszárnyaim alá. Mindkét együttes számos díjat nyert, mindkét együttes fiataljainak számára húsvét és karácsony az a nap, amikor felléphetnek. Gyakran vendégszerepelünk Magyarországon (is). A Bolond Pistát előadtuk a budapesti Weöres Sándor Gyermekszínházi Fesztiválon. A mi Vajdaságunk lobogója alatt. Felléptünk Lakiteleken, Mosonmagyaróvárott és másutt, táborokba megyünk, és hát... ilyen az én, a mi világunk, nem túl hangos, nem túl erőszakos, de emberbarát, ha úgy tetszik: gyerekbarát, s az út, amelyen megyünk - a szívhez vezet...