Az ünnepek közeledtével, egy kis karácsonyi hangulat reményében, feldíszítettük a lakásunkat. Szeretem gondosan kiválasztani a színeket, az idén a fehér mellett döntöttem, talán a hó iránti vágy miatt. Egy csöpp remény ezekben a szürke hétköznapokban.
Elkezdtem felrakni a gömböket, és előtörtek az emlékek. Például amikor pöttöm koromban a Zastava „százeggyes” hátsó ülésén izgatott rémülettel figyeltem, ahogy csúszkálunk az erdőben a havas úton, hogy elérjük az éjféli misét szenteste. A következő gömb átlátszó csillámaiban megláttam azt a tizennyolc évvel ezelőtti utat, amikor az unokatestvérem megszületett, traktorral mentünk látogatóba, mert nagy volt a hó a tanyavilágban… Most karácsonykor ünnepli felnőttkorának első napját. Ezüstös sujtással vettem körül a fát, olyan volt, mint amikor a nagyszüleimnél mind körbeállunk egy nagy ölelésre, ezzel fejezve ki, mekkora ajándék, ha együtt van a család. Milyen jó is volna…
Szürke, fagyos napokat élünk, minden és mindenki távol van tőlünk. Valahol március közepén beborult, és azóta ilyen, az évszakok is összefolytak. Mégis valahol ebben is megpróbálom megtalálni a jót: ahogy a sötét utcákon haladva láthatunk fényfüzért az ablakban, úgy ragyoghat fel egy-két szép pillanat is. Még a távolból is van lehetőség leülni a telefon mellé vagy a számítógéphez, és felhívni szeretteinket. Ha távol is, de egy picit együtt lehetünk lélekben.
Gyűrjük fel az ingujjat, vegyünk fel maszkot, és tegyünk meg mindent, hogy ez a karácsony is ünnep legyen. Kérjük el a mama figarósüti-receptjét, vagy csak gyúrjunk kókuszgombócot. Öltöztessük díszbe a lelkünket. Most van időnk megtalálni az ünnepet a színes csomagolópapírok tömkelege alatt…
Sosem írtam a Jézuskának, ahogy azt sok kisgyermek teszi, mégis lehetne ez egy levél valakinek ott fent: Ha az idén nem is, de jövőre legyen együtt minden család karácsonykor a fa alatt! Legyen ez abban a nagy masnival átkötött dobozban, amely örömmel és várakozással tölti el a szívünket.
