Főleg mostanában, hiszen egy új esztendő kezdetén ha nem a pszichológus, akkor valaki más biztosan felteszi a kérdést, hogy mik a terveink — közeliek és távoliak. Érezte már úgy, hogy fogalma sincs, mit szeretne és merre tart az élete? Mert egyszer ezt, máskor meg mást akar? Közben ott az a nyomasztó gondolat, hogy milyen fontos lenne tervezni…

Persze van, aki már a középiskola végén pontosan tudja, mit szeretne elérni, mostanában azonban sokkal inkább az a jellemző, hogy még a húszas éveik végén járó fiatalok is igen bizonytalanok, ami a karrier- és a családtervezésüket illeti. Ha nincs határozott tervünk, az segíthet abban, hogy nyitottak maradjunk az újdonságokra, ha valami nem úgy sikerül, ahogyan terveztük, ám sokszor a döntésképtelenség tudatát is erősítheti bennünk.

Ilyenkor segítségünkre lehet a tudatos tervezés, vagyis az, hogy tisztában vagyunk vele, hogy mi a fontos nekünk, és ezen értékek mentén rendezzük be az életünket. Az pedig, hogy az értékeinkkel tisztában vagyunk, megadja a lehetőséget arra is, hogy ha valami nem úgy alakul, ahogy gondoltuk, akkor újra tudjunk tervezni, és apró változtatásokat vigyünk végbe. Három egyszerű kérdést kell tudnunk megválaszolni: Mikor? Hol? Hogyan?

A komplexebb célok esetén elképzeljük az elérendő eseményt, eredményt, belső reprezentációt alkotunk róla — tehát elképzeljük az elérendő célt, a körülményeket és saját magunkat is, ezáltal létrehozunk egy viszonyítási pontot, melyhez a jelenlegi állapotunkat hasonlíthatjuk. Ebben olyan vizualizációs gyakorlatok támogathatnak meg bennünket, amelyek során elképzeljük, hogy például kik azok az emberek, akik öt, tíz év múlva körülvesznek bennünket, elképzelhetjük azt is, hogyan érzzük magunkat velük, vagy mivel foglalkoznak, mi érdekli őket. Fontos kérdés lehet, hogy hol, milyen környezetben élnénk szívesen. Milyen lenne a napi rutinunk vagy egy tipikus napunk? Mi az, amit mindenképp szeretnénk addigra elérni? Egy nyugis és megállapodott életre vágyunk, vagy éppen ellenkezőleg, tele izgalommal és kihívásokkal?

A célorientációs elmélet szerint a célok két részre oszthatóak, az elsajátítási célokra és a viszonyítási célokra. Amikor valamilyen új tudást szeretnénk elsajátítani, ki szeretnénk bővíteni kompetenciánkat, elsajátítási célról beszélünk. Elsajátítási cél esetén önmagunkra fókuszálunk, felmérjük a fejlődésünk mértékét, értékeljük saját eredményeinket. Ha pedig a teljesítményünket másokhoz viszonyítva szeretnénk fejleszteni, akkor ezt viszonyítási célnak nevezzük. Ilyenkor másokhoz hasonlítjuk magunkat, és azon elmélkedünk, hogy a szociális környezetünkhöz képest milyen mértékű fejlődést érhetünk el, és ezzel együtt bekapcsoljuk a versengő énünket. Emiatt gyakran előfordulhat zavaró gondolatok megjelenése, mint például amikor a viszonyítási pontként szolgáló társunk jobban teljesít, ez pedig csökkentheti önbizalmunkat, és megjelenhetnek olyan negatív érzelmek, amelyek elvonják figyelmünket a kitűzött célról, és csökkentik a teljesítményünket. Az út során természetesen változhat a terv, ahogyan a céljaink is, mivel a változás is az életünk része.

Válasszunk olyan célokat, amelyek illeszkednek a képességeinkhez, ehhez pedig jó, ha első lépésként tudatosítjuk, mik az erősségeink. Ezek által szívesebben is törekszünk a célok elérésére, hiszen amiben jók vagyunk, azt örömmel gyakoroljuk. Egyszerre azonban csak egy szokás megváltoztatására vagy egy új szokás beiktatására próbáljunk koncentrálni. Törekedjünk arra, hogy céljaink önmagukban is élvezetesek, jutalmazók legyenek.

Haladjunk apró lépésekben, céljainkat mindig érdemes kisebb mérföldkövekre osztani, melyek elérhető közelségben vannak, és melyekhez pontosan meghatározott lépések vezetnek. Így biztosabb a folyamatos sikerélmény, mely további lendületet és motivációt adhat. A céljainkhoz alakítsunk ki megfelelő környezetet, és keressünk olyan társakat, akik hasonló célokat fogalmaztak meg. Így amikor csökken a motivációnk, támogatást nyújthatnak, illetve az összetartozás érzését.

Ne féljünk a kudarcoktól! Megélésük nehéz feladat lehet, sokszor egyfajta gyászfolyamaton megyünk át a feldolgozásuk során. Ha valami nem a tervek szerint alakulna, akkor azt használjuk fel önismeretünk fejlesztésére. Figyeljük meg, mit érzünk ilyenkor, mi az, ami benne tart bennünket ebben, mi/ki az, ami/aki miatt ez most nem sikerült, stb. Tanulmányok egész sora támasztja alá, hogy az akaraterőnk akkor gyengül meg, amikor fáradtak vagyunk, és nem fordítunk kellő figyelmet a pihenésre meg az alvásra. Ha szükségét érezzük, változtathatunk a célokon, ha azok már nem relevánsak.

A tervezés egy különleges mentális folyamat, melyre csak az emberek képesek. A tervezés és az önkontroll kéz a kézben járnak. Ha nem vagyunk sikeresek a tervezésben vagy az önkontroll gyakorlásában, arra gyanakodhatunk, hogy aktuálisan kevés mentális kapacitás áll rendelkezésünkre. Leginkább a stressz miatt veszítünk szellemi energiát, ezért a tervezgetés háttérbe szorul. Sajnos csak abból a mentális erőből tudunk gazdálkodni, amely összességében a birtokunkban van. Ezért is érdemes határokat húzni, és időnként nemet mondani bizonyos feladatok elvégzésére.

A fenn leírtak nem csupán az újévi fogadalmakat — vagy az év bármely napjától beépíteni kívánt új szokásokat — képesek tarthatóvá tenni és megszilárdítani. Ha általánosan alkalmazzuk őket a mindennapi életben, terveink átláthatóbbak és teljesíthetőbbek lesznek, valamint a döntésképesség tudatát erősíthetik bennünk.