home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Az otthonmaradó magyar szavazó a radikálisokat segíti!
K.N.
2004.09.29.
LIX. évf. 39. szám

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt tartományi képviselőjelöltjeként induló LÁSZLÓ Gyula a Szabadka I-es választókörzetben jutott be a második fordulóba. Mint elmondta, nagyon szerencsétlennek bizonyult a választókörzetek átszabdalása, mert ha a jelenlegi körzetben Csantavér, Višnjevac, Ludas, Sá...

A Vajdasági Magyar Demokrata Párt tartományi képviselőjelöltjeként induló LÁSZLÓ Gyula a Szabadka I-es választókörzetben jutott be a második fordulóba. Mint elmondta, nagyon szerencsétlennek bizonyult a választókörzetek átszabdalása, mert ha a jelenlegi körzetben Csantavér, Višnjevac, Ludas, Sándor, Bajnát, Harcosok Sorakozója, Békova és Novi Žednik mellett hagyják Királyhalmát is, akkor még egy magyar többségű választókörzet maradhatott volna meg. Ennek ellenére azonban elégedett az elsőforduló eredményeivel, bár -- mint fogalmazott -- bosszantó, hogy mindössze ötven szavazat hiányzott, hogy a községi képviselőtestületbe a jelenlegi három helyett négy tanácsnokuk jusson be. A tartományi képviselők listáján kapott 22 százalékot kitevő szavazattal elsőként jutott be a második körbe. Ez az eredmény is ismételten azt mutatja, hogy a magyar választók zöme nem járult az urnák elé.
-- Mindenképpen el kell gondolkodnunk, hogy most, a második fordulóban is otthon maradunk-e, vagy megembereljük magunkat, és szavazatainkkal magyarokat juttatunk mandátumokhoz. Minden otthonmaradó magyar választó ugyanis eggyel több esélyt ad a radikális jelöltek bejutásának. Valamennyiünk érdeke, hogy magyar beállítottságú önkormányzatot hozzunk létre, amelyben a magyar, és horvát pártok, valamint a demokratikus csoportosulások kaphatnának irányítószerepet. A VMSZ a demokrata párttal kötött stratégiai együttműködése ugyan meghozta a választási eredményeket, ám a belgrádi befolyás alatt álló Demokrata Párttal még csak helyi, és régióbeli érdekekért sem lehet kiállni, nemhogy magyar érdekekért. Nagyon remélem, hogy most október 3-án, a választások második fordulójában a VMSZ-nek is érdeke lesz, hogy VMDP-s jelölt jusson mandátumhoz a radikálissal szemben. Ehhez azonban mindenképpen szükséges, hogy a magyar választók az előzőnél nagyobb számban menjenek ki szavazni -- nyilatkozta László Gyula, vállalkozó.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..