Az optimizmus belénk nevelhető
Pap Ágota pszichológus
2022.05.11.
LXXVII. évf. 18. szám
Az optimizmus belénk nevelhető

A folyadék szintje a pohárban régi vitatéma optimisták és pesszimisták között. Igazából nem is vita ez, inkább a nézetek különbözőségének egymásnak feszülése. A pszichológiában az optimizmus olyan hiedelmek és tulajdonságok összessége, amelyek segítenek az egyénnek az élet pozitív aspektusaira fókuszálni, reflektálni a negatív helyett.

Az, hogy valaki optimista vagy pesszimista, a dolgok érzékeléséről szól, egy gondolkodásmód, melynek lényege, hogy a gondolatainkat aszerint alakítsuk, hogy a problémáinkat pozitívan vagy negatívan tudjuk kezelni. Seligman szerint azok, akik a kudarcot, a stresszes életeseményeket személyes hiányosságoknak tudják be, azok a pesszimisták, míg az optimisták törekvése a jelen helyzet valódi megértése és a változó dolgok javukra fordítása (Buchanan és Seligman, 1995).

„Az optimizmus reális gondolkodást igényel, nem pedig pozitívat. Vagyis nem az az üzenet, hogy minden rendben lesz, hanem az, hogy nehézségekkel is találkozhatunk majd, melyek megoldhatóak — de nem mindig könnyen vagy egyből. És minél bátrabban veti bele magát a gyermek a világ meghódításába, annál magabiztosabb lesz, és annál inkább megragadja majd a lehetőségeket.”

A mentális egészség és a jóllét is az optimizmus szerepének előmozdításában rejlik. Ráadásul nem lehet elég korán kezdeni ennek fejlesztését. A gyerekek már nagyon korán megtapasztalhatnak szorongást keltő helyzeteket: intézményi beszoktatás, költözködés, érdekütközés, serdülőkori megküzdések stb. Az optimista gondolkodású gyereknek jobb a tanulmányi eredménye, jobban teljesít az iskolában és azon kívül is, mivel a szorongás nem terheli meg a lelkét.


Fotó: Biobridges.com

Az optimizmus fejlesztésében úgy segíthetünk, ha mindig meghallgatjuk a gyerek gondját, azt sohasem kicsinyeljük le, ha empatikusak vagyunk vele. Ezt látva ő is ezt a magatartást követi majd. Kudarc esetén pedig mutassuk meg, hogy nem az eredmény a legfontosabb, sokkal inkább a folyamat. Az erőfeszítéseket értékelve könnyebben nevelhetünk olyan gyerekeket, akik hisznek önmagukban, és mindig újra próbálkoznak kudarc esetén. A régi, de autentikus történetek mesélése is jól jöhet — ennek fő üzenete, hogy a családban már voltak hasonló nehézségek, melyekből a felmenőink és mi magunk is kijöttünk. Egy-egy ilyen történet akár egy családfakészítés során is felidéződhet.

Amire különösen oda kell figyelnünk, hogy ne jellemezzen bennünket egy örökös panaszáradat, mert a gyerekek is hasonlóan kezdhetik megfogalmazni saját véleményeiket, ami viszont már a pesszimizmus előszobája. Ezeket a keserű gondolatokat más felnőttekkel osszuk meg, vagy tartsuk magunkban, a gyerekek előtt inkább a pozitív mondatok kapjanak helyet. Tanítsuk meg őket arra is, hogy legyenek büszkék önmagukra. Ez akkor a leghatásosabb, ha a dicséret, mely egy felnőtt részéről érkezik, személyre szabott, őszinte és megfelelő mértékű, illetve amikor a gyermek maga is megérti, hogy valami nagy dolgot ért el. Az is segít, ha nem fogjuk túl szorosan a gyeplőt, hagyjuk a gyereket kiteljesedni, hiszen a túlféltés pesszimizmust szülhet — mert azt az érzést keltheti a gyerekben, hogy nem képes egyedül megküzdeni egy-egy helyzettel. És végül ne feledjük, hogy pozitívan segítsük a gyereket, ha elakad — vagyis lehet, hogy nem boldogul a matekkal, de ráirányíthatjuk a figyelmét azokra a dolgokra, amelyekben sokkal jobb. Viszont semmiképp sem szabad negálni az érzéseit, úgy mint: „ne mondj már ilyeneket!”

Nyilván egy olyan felnőtt, aki maga sem az optimizmusáról híres, nehezen mutathat erre vonatkozó jó példát, vagyis nagy kihívással állhat majd szemben. A gyereknek mi magunk vagyunk a legnagyobb példakép, és hiába mondjuk neki, hogy próbálja meg pozitív oldalról megközelíteni a dolgokat, ha mi közben nem így teszünk. Minket is sokszor ledöntenek a rossz hírek, ugyanilyen nehéz a gyereknek is szembesülnie velük, főként, hogy még nem képes megérteni egy-egy esemény súlyát. A közösségi médiától kezdve minden oldalról elárasztanak bennünket az információk. Felnőttként már tudjuk, hogy ezek nem minden esetben fedik a valóságot, ám a gyerekek még nem tudják megkülönböztetni az igazságot a marketingtől. Ezért ha látják, hogy miként reagálunk egy hírre, az őket is segíti abban, hogy a megfelelő módon dolgozzák fel a hallottakat/látottakat.

A gyerekek nagyon gyorsan le tudnak tenni mindarról, ami nem sikerül elsőre. És noha a sok gyakorlás sem vezet mindig tökéletességhez, azért minél többet gyakorolnak valamit, annál jobbak lesznek benne. Így lehetett ez annak idején a cipőfűző megkötésével, az olvasással, de akár már egész kicsi korban a járással is. A kitartó gyakorláshoz azonban támogatásra van szükségük, melyet elsősorban tőlünk kaphatnak meg.

Az optimizmus reális gondolkodást igényel, nem pedig pozitívat. Vagyis nem az az üzenet, hogy minden rendben lesz, hanem az, hogy nehézségekkel is találkozhatunk majd, melyek megoldhatóak — de nem mindig könnyen vagy egyből. És minél bátrabban veti bele magát a gyermek a világ meghódításába, annál magabiztosabb lesz, és annál inkább megragadja majd a lehetőségeket.

„Tanítsuk meg őket arra is, hogy legyenek büszkék önmagukra. Ez akkor a leghatásosabb, ha a dicséret, mely egy felnőtt részéről érkezik, személyre szabott, őszinte és megfelelő mértékű, illetve amikor a gyermek maga is megérti, hogy valami nagy dolgot ért el.”

A Journal of Experimental Psychology General című tanulmánya arról számol be, hogy az optimizmusra a leginkább a gyerekek hajlamosak, és ez a kamaszkor felé haladva csökken: elveszítik hiperoptimizmusukat, és egyre realistábbá válnak. Különböző módszerek segítségével kimutatták, hogy a gyerekek azért hiperoptimisták, mert sokkal kevesebbet tanulnak a rossz eredményekből. Dr. Hauser: „míg a kisebb gyerekek ugyanannyit tanulnak, mint a serdülők abból, ha valami jó történik, addig hajlamosak figyelmen kívül hagyni, ha a dolgok nem olyan jól alakulnak, mint remélték.” Ergo, a rózsaszínű szemüveg leesése után a serdülőknél megnő a depresszió kockázata, de még nem született egyértelmű kutatási eredmény, mely azt bizonyítaná, hogy a hiperoptimizmus elvesztése növelné a depresszió kialakulását. Annyi azonban bizonyos, hogy az optimizmus védőfaktorként szerepel a mentális betegségek kialakulásával szemben, és a szakmai előmenetelt is segíti.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Lélekbúvár rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..