- Molnár Edvárd felvétele

- Manapság Kazinczy Ferenc neve hallatán mi jut eszünkbe először?
- Neve ma már egybefonódik a szép magyar beszéddel, anyanyelvhez való viszonyunkkal, az irodalmi nyelv kialakulásával. Sajnos az iskolában nem sok szó esik tevékenységéről, csak a lényeges mozzanatok kiemelésére jut idő. A mai nemzedékek viszont a magyarországi Kazniczy-díjat is ismerik, a vajdasági diákok közül többen váltak büszke tulajdonosává.
- Mit hagyományozott ránk a Kazinczy-féle nyelvújító mozgalom?
- Kazinczyék kihívást jelentő nyelvújító harca után is változott a nyelv, az ő ''területé”-nek köszönhető irodalmi nyelvünk létrejötte, noha ún. ''egységes” irodalmi nyelvünk sokféle elemet őriz. Az akkor alkotott új szavak nagy része beépült mai szókincsünkbe, miközben sok akkor ''gyártott” szó viszont kiveszett szóhasználatunkból. Ne feledjük azonban azt sem, hogy Kazinczyék nyelvújító mozgalmát több ,,nyelvújtítás'' követte, a nyelvművelés kapcsán fellángoló viták pedig ma is aktuálisak.
- Hogyan sáfárkodtunk a Kazinczy-féle örökséggel?
- Bizonyos értelemben jól, bizonyos értelemben nem jól. Ha az oktatást vesszük alapul, akkor bártan kijelenthetjük, hogy Kazinczy hagyománya nagyobb figyelmet is kaphatna tanterveinkben. A magyar utókor hálátlansága már Petőfi Sándor nézőpontjából is kitűnik. Széphalmon című verse ugyanis az elhagyott Kazinczy-sírt a száműzetéssel hozza kapcsolatba, és a jövőre vonatkozó buzdító erőként értelmezi. Kazinczy szellemét legfőképpen a lokális emlékezet őrzi. 1990-ben például Hőgye István összegyűjtötte Zemplén vármegye levéltárában Kazinczy családi dokumentumait. Irodalomtörténeti szempontból a középiskolai tananyagban a Tövisek és virágok című epigrammagyűjtemény néhány darabja szerepel, a középiskolai tanárok természetesen kitérnek a Pályám emlékezete, a Fogságom naplója, valamint a nyelvújítás és kiterjedt ''vezéri” levelezés problémakörére, Kazinczy irodalmi hagyatéka azonban további olvasásra és kutatásra ösztönöz.
Legjelentősebb gondolatát, a nyelv állandó változását ma sem tudjuk eléggé hangsúlyozni. Orthológus és neológus nálunk és más nemzeteknél című tanulmányát - melyet gimnáziumi tanárként mindig hosszasan értelmeztünk tanítványaimmal, és gyakran ,,művészi előadás”-ban is meghallgattuk - Kazinczy kompromisszumos módon zárja, vagyis a következő gondolatot hangsúlyozza: az ember legyen tüzes ortológus és neológus egyszerre! A nyelvújítás azonban irodalmi, filozófiai és identitáskérdés is.
- Mégis, a nyelvi változásokat módunkban áll-e megőrizni?
- Csodálatos élmény az újabb szótárak olvasgatása, újraböngészése. Burget Lajos Retró szótárának (2008.) ,,korfestő'' szavai között például a következők is szerepelnek: államosítás, begyűjtés, cenzúra, deportálás, diafilm, mosóteknő, mozgalmi nyelv, népművelő, személyi kultusz, szemfelszedés, ügynök, vasfüggöny stb. Ezeket a szavakat már úgy kezeli a szerző, mint amelyeket értelmezni kell. Ugyanakkor fontos szerepet töltenek be a mi tájunkhoz kötődő nyelvjárási-néprajzi szótárak, mint amilyen Silling István kupuszinai/bácskertesi nyelvjárás-szótára, Dévavári Beszédes Valéria A ház című (a lakóház szókincsét tartalmazó) szótára, vagy éppen a Budapesten 2008-ban kiadott Szlengszótár (Parapatics Andrea: 2000 szó és kifejezés fogalomközi szinonímamutatóval). Ezek a kiadványok a változások megőrzésére is hivatottak, ám a szótárolvasás nyomán máris az újabb változásra koncentrálunk. Kosztolányi Dezső írja: ''A nyelvet nem lehet szótárazni, elzárni és véglegezni. Eleven szövet az, mely teljesen soha sincs készen, mindig újra és újra kell szőnünk, valahányszor beszélünk vagy írunk.”
- Miben mutatkozik meg a nyelv és az anyanyelv hatása az egyes kultúrákban, és miben kellő ismeretének a jelentősége?
- A nyelv és az anyanyelv az önazonosság problémáját veti fel. A nyelvészek és az irodalmárok gyakran hivatkoznak arra, hogy a nyelvet mindig az egyén ''hitelesíti”. Az egyén nyelvhasználata a mérvadó, akár művészről, akár magánemberről van szó. ''A nyelv az ember vallomása - mondja Kosztolányi -. Ez különbözteti meg az állatoktól. Leheletével beszél, a lélegzésével, melyet az ősnépek lélek-nek hívtak. Kétségtelen, hogy sok esetben szolgálja őt a nyelv, de sok esetben ő maga szolgálja a nyelvet, ezt a titokzatos valóságot, melyben legmélyebb ember volta tárul ki.”
Hangsúlyoznunk kell továbbá az anyanyelven való iskoláztatás és világmegértés felbecsülhetetlen jelentőségét, a szakterminológia kellő ismeretének fontosságát. Például az orvosnak, jogásznak, tanárnak ismernie kell a magyar szaknyelvet, hiszen bármennyire ellentmondásosnak tűnik is, csak így tud bekapcsolódni a világ tudományos ''folyamat”-ába. Az anyanyelv kellő szintű elsajátítása lehetővé teszi a különböző nyelvi szerepek működtetését.
- Az említett nyelvi szerepek elsajátításában, az anyanyelvi nevelés és önazonosság kérdésében mekkora szerepe, felelőssége van az oktatásnak, a pedagógusnak?
- A család, az iskola, a tantervkészítők, a tankönyvírók felelőssége valóban meghatározó az anyanyelvi nevelésben, ám a pedagógusegyéniség tevékenységét, modellértékű szerepét semmi sem pótolhatja. A környezet, az olvasottság és még számos, sokszor említett tényező szintén kiemelhető. Érdekes például megfigyelni Magyarországra áttelepült íróink nyelvi modelljének és nyelvhasználatának a változásait.
- Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a fordítás központi kérdése volt Kazinczy korának és napjainknak is, ennek elengedhetetlen feltétele pedig az idegen nyelv ismerete. Milyen szempontoknak kell maradéktalanul megfelelni a hatékony oktatás érdekében?
- Kazinczy korában, akárcsak napjainkban, vitákat eredményezett a fordítás problematikája. Akkor az volt a legfőbb kérdés, hogy fordítsanak-e jeles világirodalmi műveket, vagy inkább eredeti magyar műveket írjanak. Kazinczy a fordítást szorgalmazta, gyakorolta. Napjainkban a fordítás vonatkozásában a kulturális kontextus és az ún. fordíthatatlanság elméleti problémája vethető fel, ugyancsak figyelmet érdemel a fordítások elavulása, az újrafordítás meg-megújuló igénye. Erről, vagyis az elavulás tapasztalatairól, az új hangról és a kulturális vonatkozások jelentőségéről Spiró György beszélt legutóbb Szabadkán.
Természetesen meg kell jegyeznünk azt is, hogy az idegen nyelvek tanításának szemszögéből is elengedhetetlen az anyanyelvi ismeret, a kellő nyelvtani, nyelvészeti felkészültség. Napjaink egyik legnagyobb oktatási problémája, hogy nem hangsúlyozzuk kellőképpen az idegen nyelvet tanító tanárok anyanyelvi ismeretének fontosságát, azaz a tanárnak ismernie kell a tanulók anyanyelvét ahhoz, hogy a tanítás során a kontrasztív szemléletet érvényesítse, hogy a fordítások esetében a kulturális kontextust kiemelje. Pályám kezdetén mindössze három évig tanítottam német nyelvet, de ennek kapcsán több felmérést végeztem, és meglehetősen sok tapasztalatot szereztem az akkori középiskolások körében.
- Véleménye szerint mire kellene felhasználunk e jeles Kazinczy-évfordulót?
- Felhasználni talán nem kell, ám az évforduló ürügy és alkalom a Kazinczy-jelenség és az anyanyelvi tudat újragondolására (együttgondolkodásra és vitákra), kisebbségi léthelyzetben az anyanyelv ügye mindig hatványozottan aktuális. Szenteleky Kornél például a roppant energiaforrást, az európai horizontot értékelte Kazinczy életművében, és hangsúlyozta, hogy nemzetietlenséggel vádolták, noha ''alig volt valaki, aki tisztább öntudattal és lángolóbb hévvel szerette volna nemzetének kultúráját, és senki sem volt, aki többet tett volna érte”.
Kappanyos András ''szokatlan szerkezetű életmű”-nek tekinti Kazinczy Ferenc életművét, mert nagyon kevés az, ami beépült az irodalom eleven életébe, ő is az irodalomszervező munkájának eredményességét látja maradandónak. Kazinczy Ferenc kapcsán a közösségek, a vitázó felek összefogása, a szépirodalom ügyéért való együttes küzdelem szintén értéknek minősül. Gadamer fejtegette, hogy a saját gondolkodás az informatika mindent kiegyenlítő világában sem helyettesíthető, hogy a nyelvet legsajátabb lehetőségeiben kell gondoznunk. A ''beszélgetésben lenni” problémája újabb kérdéseket vet fel, melyekről mostanában egyre többet kellene beszélgetünk.