home 2024. október 13., Ede napja
Online előfizetés
Az égiektől függünk?
Tóth Péter
2022.12.12.
LXXVII. évf. 49. szám
Az égiektől függünk?

Aszályos éven vagyunk túl. A terméskiesés a mezőgazdaságban területenként és parcellánként változó. Számos dologtól függ, hogy mennyivel termett kevesebbet egy-egy kultúra a sokévi átlagnál, de szinte minden esetben terméskiesésről beszélhetünk.

Sok helyen alakult ki viszonylag kedvezőtlen mikroklíma. A csapadék mennyisége, illetve a csapadékhiány is területenként változó. Sokan attól tartanak, hogy a következő év(ek) is hasonló kihívásokat hoz(nak) majd.

A szakemberek szerint a földet nem lehet becsapni. Az alkalmazott agrotechnika esetenként ellentmondásos következményeket produkált. Ahol a megfelelő agrotechnikát alkalmazták, állítólag kisebb a terméskiesés. A jó kondícióban levő földek aszályos körülmények között is többet termettek. A gyakorlatban találkozni ellenpéldákkal is, hiszen aki az ajánlások szerint az előző években nagy mennyiségű istállótrágyával igyekezett javítani földjei termőképességét, most azt tapasztalhatta, az aszály idején növényei hamarabb kiégtek, mint a szegényesebb földeken. A kiszórt műtrágya sem tudott mindenhol megfelelő módon hasznosulni, hiszen ahhoz megfelelőbb csapadékeloszlásra lett volna szükség. A nagy átlag azonban mégis azt mutatja, a jól karbantartott földeken, az optimális határidőket és a szakmai ajánlásokat betartva, jó minőségű vetőmagokat használva kisebb a terméskiesés. Arról nem is beszélve, mennyire megmutatkoztak most például az öntözőrendszerek előnyei.

Vannak olyan évek, amikor annyira kedvezően alakul az időjárás, hogy még a szegényesebb, a kevesebb munkaóra ráfordításával megművelt földeken is szolid hozamokat lehet elérni. Esetenként azt is lehet kalkulálgatni, mennyit hoz és mennyit visz el az agrotechnika, azaz például mennyibe kerül a műtrágya, a jó minőségű vetőmag, és mindez mennyit hoz végül a konyhára. Vannak ugyanis évek, amikor a ráfordítások megnövelése nem eredményez a hozamokban megnyilvánuló hasznot. Kevesebb a termés, de kisebbek a költségek is. Az egységnyi haszon pedig nagyobb lehet, mint abban az esetben, ha — ahogyan mondani szokás — mindent megadnak a földnek.

A hozamok emelkedésével egy-egy földterületről mind nagyobb mennyiségű szerves anyagot lehet „eltávolítani”, ami lényegében a termelés célja. A szakemberek azonban már régóta arra figyelmeztetnek, hogy a szerves anyagok pótlásáról is folyamatosan gondoskodni kell. Ellenkező esetben a rablógazdálkodás áll fenn. Most viszont olyan helyzetbe kerültünk, hogy a legfőbb bizonytalansági faktor, az időjárás miatt nem tudni, hogy akkor teszünk-e jót a földnek, ha műtrágyázunk, trágyázunk stb. A növények mindig a legkisebb mennyiségű, rendelkezésre álló tápelem arányában veszik fel a tápanyagokat. Ha tehát egy elemben hiány van a talajban, a növény fejlődését — a többi tényezőtől függetlenül — ez korlátozza. Elsőszámú korlát lett a víz mennyisége, hiszen szárazság idején korlátot szab a tápanyagfelvételt illetően. A szakemberek szerint átlagosan még mindig mintegy 100 liternyi csapadék hiányzik a talajból, még ha most éppen a felsőbb rétegekben van is elég nedvesség az ősszel elvetett kalászosok fejlődéséhez.

Az öntözőrendszerek alatt álló területek arányaikban nagyon kicsik, szélsőségesen meleg idő esetén pedig még az öntözés sem eléggé hatékony. Arról nem is beszélve, hogy sok esetben abból a rétegből nyerik ki a vizet, amely az ivóvízellátást szolgálhatná. Az ilyen rövidlátó „politika” gyorsan odavezethet, hogy halmozottan jelennek meg az ebből eredő gondok.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..