M. Szabó Imre átnyújtja az elismerést Léphaft Pálnak - Dormán Balázs felvétele

Mottó:
,,Német nyelven fut, magyarul ír,
szöveg nélkül rajzol és szerbül követik.”
(Egy meghívó szövegéből)

Senki se érezze magát biztonságban, mert itt van közöttünk. A szeme olyan, mint a kaméleoné: az egyikkel áldozatát figyeli, a másikkal meg a térdén levő papírfecnit. Akit kiszemel magának, kész, nincs menekvés: le lesz rajzolva. A legváratlanabb helyeken bukkan föl, és sorra szedi áldozatait, mint a madárinfluenza. A legjobban tömegben elvegyülve érzi magát, hiszen akkor gyanútlanul és kedvére válogathat. Én is csak azért olvashatom most föl nyugodtan ezt a néhány sort, mert engem már néhányszor lerajzolt. Kíméletlenül. Merem remélni, hogy megelégszik ennyivel.
Hogy mit kell róla tudni? 1952-ben született a Bánátban, Nagybecskereken, mint minden rendes ember (szerinte). Itt löttyintették a római katolikus vallás szertartása szerint nyaka közé a keresztvizet is, úgyhogy a későbbiekben a ministránsi feladatokat is ellátta szülővárosa katolikus templomában. Később autószerelőnek tanult, hogy aztán idejében áttérjen az emberi agy szerelésére és holmi magyar nyelvet és irodalmat tanuljon. Aztán slapajként, hírszerkesztőként, film- és képzőművészeti kritikusként dolgozott az Újvidéki Televízió magyar szerkesztőségében. Járhatta volna a világot, megfelelő televíziós napidíjakkal kisegítve. Ott lehetett volna a világ valamennyi filmfesztiválján, de amikor Szeles Károly, az újvidéki Magyar Szó című napilap karikaturistája a teniszező Mónika lányával családostul kiment Amerikába, akkor Léphaft a cannes-i pálmaligetek helyett a Magyar Szó karikaturista-székét választotta. Máig sem hajlandó fölkelni belőle. Van a lapnak egy szatirikus melléklete, a Grimasz. Ezt szerkeszti most is, kitartóan, bizonyságul arra, hogy ceruzáját nemcsak rajzolásra, hanem szerkesztésre és írásra is koptatja. Közben kiállítások sokaságát rendezi meg, könyveket rajzol össze és sorra nyeri a díjakat, egyebek között Montrealban is, többször is. Közben a Balkánon kitör a legújabb balkáni háború és Újvidéken a háború ellen ,,uszító” magyar újságírók kiadnak egy hetilapot, a Naplót. Ennek is ott látjuk a szerkesztőségében, rajzait pedig a lapban, sok esetben a borítón, írásait olvashatjuk benne. Aztán jött a Magyar Nemzet, majd a Heti Válasz. Onnan Újvidékről. Küldeni fax, nem gondolni kollektív, nem gondolni privát, Domonkos István Kormányeltörésben című verse után, szabadon. Közben a humor iránti vonzalma kifejezésre jutott abban is, hogy 1989-ben nagybecskereki gyermekkori barátaival, Heinermann Péterrel és Klemm Józseffel létrehozta a Telepi Rádió elnevezésű fiktív rádióműsort, valójában politikai kabarét, amely a szatíra fegyverével szállt szembe az egyre erősödő délszláv háborús őrülettel. Az ,,Echte Ungarische” triász ,,von Veliki Betschekerek” vagy ,,Grossbetschkerek” számára akad bőven téma ma is és úgy látszik, még sokáig lesz is. 1998-tól a verbális humor színpadi elemekkel gazdagított változatának, a LUK TV-nek is állandó tagja, ahol elsősorban a kabaré vizuális megformálása a feladata.
Azon kivételezettek közé tartozom, akik megnézhették ,,öncenzúrázott” rajzait. Léphaft nem a rajzot cenzúrázta, hanem a közönséget. Kiknek lehet megmutatni s kiknek nem. Ezeket a karikatúrákat megjelentetni nem lehetett, mert az egyenlő lett volna az öngyilkossággal. Akkortájt ugyanis hatályban volt az úgynevezett verbális deliktum. A nagyfőnök védelmére iktatták törvénybe, hogy aki az elnököt így vagy úgy vagy amúgy kifigurázza, negatívan festi le írásban, rajzban, bárhogyan, azt bizony bekasznizzák. Amikor bementem a deszknek nevezett nagy hodályba, Léphaft (mi Pajának hívtuk) ott ült az íróasztalánál. Amint meglátott, intett az egyik kaméleonszemével, hogy menjek oda. Én odamentem mögéje, ő kihúzta íróasztalának középső fiókját: ott volt a rajz. Megnéztem, ő visszatolta a fiókot, én pedig vagy sírtam, vagy nevettem, vagy mind a kettőt egyszerre. Ezek a rajzok éltettek napokon át, a következő karikatúráig. Lényegre törők voltak, telitalálatok. Könnyű volt neki, hiszen minél rosszabb lett a helyzet, annál inkább kedvezett a humoristáknak. A helyzet pedig egyre ,,fokozódott'.
Léphaft lerajzolta a királyt, meztelenül. Szerbiában. Nem tudom, hogyan, de megúszta. A nagybecskereki keresztvizet nem ott, nem a miloševiæi Szerbiában, hanem itt szedték le róla, az anyaországban. Történt egyszer, hogy megrajzolta Horn Gyulát, amint a pufajkás miniszterelnök a múlt bűnei után kutat, nagyítóval. Mit ád Isten, saját magát látja meg a nagyító alatt. Nos, ez a zseniális Léphaft-karikatúra nem jelenhetett meg Magyarországon.
Aztán az anyaország belépett az Európai Unióba és megtörtént a szégyenteljes december 5-e is. A rajzon az 56-os lyukas zászló látható. A közepén az a bizonyos hiány a történelmi Magyarország jól ismert térképét formálja meg, amit az Európai Unió 12 kis ötágú csillaga ölel körül, belülről. A budapesti humorfesztiválon ez a Léphaft-rajz a fiókban maradt. Sajnos nem lehetett itt állandóan a rajz szerzője, hogy egyeseknek legalább egy pillanatra kihúzza ezt az asztalfiókot. Ez szedte le róla a maradék keresztvizet. Ha ezek a történelmi Magyarország határait belülről körülvevő csillagok nem ötágúak lettek volna, hanem, mit tudom én, hány ágúak, hogy akkor mi lett volna, én elképzelni sem tudom. Itt tartunk most.
Tavaly a Magyar Sajtó Napján Léphaft Pálnak Szabadkán rendeztek kiállítást. Lovas Ildikó itt elhangzott megnyitóbeszédét imígyen zárta: kezére és lelkére vigyázzanak az égiek. Én még hozzátenném: éleslátására, kaméleonszemeire -- külön forognak, ezért a többes szám -- és nagy-nagy szívére is. Akárcsak azokra az aranykezekre, és azok tulajdonosára, amelyek most átadják Léphaft Pálnak ezt a kitüntetést.
Budapest, 2006. március 26