Javier Milei radikálisan liberális, illetve talán még ennél is több: saját szavai szerint anarchokapitalista. A fogalmat nem könnyű definiálni, de a lényege talán az, hogy az anarchokapitalisták szerint bármit, amit egy ország kormánya tesz, azt a magánszektor jobban meg tudná csinálni. Még a rendőrség is lehet magánkézben, de a bíróságok, az iskolák és a kórházak is. Elméleti síkon ilyen ötletekkel korábban már sokan foglalkoztak, könyvek is íródtak, de nem tudjuk biztosan, hogy hosszú távon milyen következményei lehetnek, mert soha nem próbálták ki. Az anarchokapitalisták szerint a polgárok többsége — mondjuk úgy, hogy a közvélemény — abba a hitbe ringatja magát, hogy a politikusok, nem pedig a magánszektor hozza el nekik a jólétet.

A XIX. század végétől egészen az 1940-es évekig Argentína a világ egyik leggazdagabb országa volt. Utána azonban a természeti kincsekben és adottságokban is bővelkedő hatalmas állam különféle ideológiák és szélsőségesnek nevezhető gazdasági eszmék „gyakorlóterévé” vált. Ha ilyen szempontból tekintünk a dolgokra, akkor akár azt is mondhatjuk, hogy semmi új a nap alatt. Most is csupán egy újabb kísérlet kezdődik. Mert voltak olyan időszakok az ország történelmében — de a világ más részeiben is —, amikor mindent az államtól vártak el: az állam tiltson be minden rosszat, ösztönözzön, vásároljon, fektessen be, államosítson, tartóztassa le azokat, akik államellenes tevékenységet folytatnak. Mondani sem kell, mindez, főleg az utóbbi, mennyire képlékeny fogalom.

Argentína az elpazarolt lehetőségek, a nagyszabású emberkísérletek tankönyvbe illő példája. A kísérletezés többször államcsődbe torkollott, gyakran elszabadult az infláció, és pénznemet is nemegyszer váltottak. Az új elnök pedig kilátásba helyezte, vége a kísérletezésnek olyan szempontból, hogy egy radikálisnak tűnő húzással egyszerűen megszüntetné a jegybankot. Azzal érvel ugyanis, ha nincs jegybank, nincs, aki pénzt nyomtasson, és nem lesz infláció. Milei azzal kampányolt, hogy az amerikai dollárt vezetné be fizetőeszközként, melyet az ingatag hazai valuta mellett egyébként is gyakran használnak. Többször is hangoztatta, hogy a jegybankok esetében beszélhetünk gyengén, rosszul, nagyon rosszul, majd katasztrofálisan rosszul teljesítő jegybankokról, a sorban pedig az argentin jegybank következik. De állítólagos tervei között szerepel a közvállalatok magánosítása, a támogatások, állami szubvenciók megszüntetése, az árstopok, vámok, illetékek eltörlése. Az állami kiadásokat így drasztikusan lefaragná. A jelenlegi 25 minisztériumból pedig 17-et felszámolna. Még az iskolákat is magánkézbe adná, a diákok utalványokat kapnának, majd eldönthetnék, melyik magániskolában folytatják tanulmányaikat. Azt is bejelentette, hogy Oroszországgal, Kínával és Brazíliával nem tervezi szorosabbra fűzni a kapcsolatait.

Az nem lenne példa nélkül álló, ha egy politikus a választási kampány során megfogalmazott ígéretei közül nem mindent tartana be. Úgy tűnik azonban, egy újabb kísérlet kezdődik a csaknem 50 milliós országban. Az ördög a részletekben lakozik, szokás mondani. Ez a részlet pedig arra is utalhat, honnan fúj a szél, ki az, aki a kísérőzenét szolgáltatná az argentin tangóhoz.