A zentai Táborosi László lakása valódi aranybánya a sportkedvelők és a sport iránt érdeklődők számára. A szobába belépve valódi sportmúzeum tárul a látogató elé: számtalan elismerés, kitüntetés (Pro Urbe díj, Spartak-díj, életműdíj, a Szerb Atlétikai Szövetségtől kiérdemelt elismerés, a Magyar Sportbizottság Ezüstgerely Albizottságának sportirodalmi díja és még sok más), megszámlálhatatlan újságcikk, sportkönyv, enciklopédia, fotó, sportszer, ereklye tanúskodik arról, hogy e falak között a sport igazi megszállottja él, aki szinte minden idejét életformává alakult hobbijának, a gyűjtésnek, a kutatásnak és a könyvek írásának szenteli. Táborosi László életében e hármas összeforrt, egyik sem létezhet a másik nélkül.
Sportpályafutását labdarúgással kezdte, majd atlétikára, előbb futásra, később gerelyhajításra tért át, mely ügyességi számban tizennégyszer nyert vajdasági bajnokságot, egy ideig a tartományi csúcsot is tartotta, a köztársasági és országos bajnokságokon pedig rendszerint bejutott a döntőbe. A gerelyhajítást harminchat éves korában hagyta abba. Tanári képesítést a budapesti Testnevelési Egyetemen szerzett, majd a legmagasabb rangú atlétikai szakedzői oklevelet is megszerezte. A magyar irodalmat és az újságolvasást édesanyja szerettette meg vele, a sporttal kapcsolatos újságcikkeket pedig az 1960-as évek második felében kezdte gyűjteni. Ami érdekelte, azt a lapokból kivágta, és egy füzetbe ragasztotta. Sportsikereivel párhuzamosan egyre több alkalommal a saját magáról szóló írások is a szürke fedelű vázlatfüzetekbe kerültek.
Táborosi László Ivana Španović tornacipőjével
— Az újságcikkek gyarapodtak, rohamosan gyülemlett az anyag, és a vázlatfüzeteket felváltották a jegyzékszerű könyvek, az irattartók. Szinte minden sportújságot megvásároltam, és gyűjteményemben a ’60-as évektől kezdve megtalálhatóak a Dnevnik, a Sportski žurnal, a Sport, a Zagrebački sportski list, a Borba, a Dolgozók, a Magyar Szó Sportvilág mellékletének, a magyarországi Képes Sportnak — melynek első száma már a ’40-es években megjelent — szinte minden száma, de a Sport és Tudomány című lap példányait is őrzöm, valamint számtalan, atlétikával, nehéz atlétikával és más sportágakkal kapcsolatos szaklapok is gyűjteményem részét alkotják, melyekből kutatásaim alkalmával meríteni tudtam — mondta Táborosi László.
Zenta sportmúltját 1977-ben kezdte feltárni, amikor a TF hallgatójaként a levéltárba látogatott. A harmadik emeleten, a liftajtóból az óriási termet látva majdnem sarkon fordult, az ajtó azonban bezárult, és László egy teljesen új világban találta magát. A zentai sportról rendelkezésre álló anyagok felől érdeklődve az egyik oszlopsorhoz vezették, ahol egy fiókot kihúzva megpillantotta az 1875-től megjelent mindkét zentai újságot, a Zentai Figyelőt és a Zenta és Környéke című lapot. Másnap is felkereste a levéltárat abban a reményben, hogy nagy mennyiségű újsággal fogadják majd. Ehelyett mindössze két cipősdoboznyi anyaggal várták. Nem tudta mire vélni a dolgot, amíg be nem vezették egy fülkébe, ahol kiderült, hogy a dobozokban lévő mikrofilmeken a keresett újságok találhatóak. Ettől a naptól kezdve évtizedekig látogatta a levéltárat, ahol újabbnál újabb gyöngyszemekre tett szert.
Néhány könyv az olimpiai játékokról
— Ma is annyira leköt a gyűjtés és a feltárás, hogy gyakran még a tűzhelyen főtt ebédről is megfeledkezem. Ez már nem is hobbi, hanem szenvedély, mely teljesen rabul ejtett. Eddig 48 könyvem jelent meg csaknem 10 000 oldalon, a fotók száma pedig meghaladja az oldalak számát. Rengeteg saját készítésű fotóm is van, melyet a könyveimhez felhasználtam. Gyakran kérnek tőlem valamilyen anyagot, melyet én örömmel kölcsönadok, hiszen mit ér a gyűjtemény, ha a fiókban áll. Közszemlére kell bocsátani, hogy a jövő nemzedék minél többet megtudjon a sportról, és példaképeket meríthessen belőle — mondta.
László szinte minden zentai sportegyesület múltját feldolgozta könyveiben, de feltárta több magyarkanizsai, topolyai, újvidéki és szabadkai sportegyesület múltját is. Már több éve elkezdte A Délvidék, Vajdaság sporttörténete című trilógiát, dr. Szabó Lajosnak, a Magyar Sportmúzeum elnökének kérésére hozzáfogott a magyar sport krónikájának megírásához is, emellett a Szabadkai, az Újvidéki és a Becskereki Labdarúgó-alszövetség történetének papírra vetésén is dolgozik. Az idén Szabadka a sport európai fővárosa, mely alkalomból A szabadkai városi könyvtár bibliográfiai jegyzéke a korabeli újságok és sportcímfeliratok témaköreiből (1747—1920) címmel szeretne egy 1000 oldalas könyvet kiadni, melyből az első két rész, mintegy 650 oldal már elkészült.
A könyvek száma megszámlálhatatlan, a polcok valósággal roskadoznak a történelemről és sportról szóló kiadványoktól, hiszen, ahogy László vallja, történelmi ismeretek és adatok nélkül a sportot sem lehet feltárni. Különféle sportlexikonokba, a Labdarúgás című szaklapba, majd a magyar sport történetét bemutató háromrészes könyvbe lapozgatunk, melyet László a ’80-as évek vége felé Erdélyben másfél sertés áráért vásárolt. Átnézzük a jugoszláv sport 1943-tól az ország széteséséig terjedő időszakát felölelő kiadványt is, közben kezünkbe kerül A magyar tornasport krónikája, Esztergom testkultúrájának története, az MTK 120 évét bemutató könyv, és persze mindegyikbe beleolvasunk. A nyári olimpiák évkönyvein akad meg a szemem, és már arra gondolok, vajon a párizsi olimpia után megjelenő kiadványban mennyi lesz az ismerős arc. A nemzeti sport száz évét (1903—2003) felölelő könyvet az asztalon pillantom meg, a mellette lévő sportlexikonból pedig kiderül, hogy a sporttörténelem első világbajnokságát 1893-ban tartották, a magyar sport első világbajnoka pedig Kronberger Lily volt, aki a sziléziai Opaván 1908. január 26-án műkorcsolyában nyert világbajnoki címet. A zentai, a zombori és az újvidéki olimpikonokról is találunk könyvet, és keserűen állapítjuk meg, hogy Magyarországnak legalább ötvennel több olimpiai érme lenne, ha az asztalitenisz nem 1988-ban Szöulban szerepelt volna először az ötkarikás játékok műsorán.
A gyűjtemény egy része
A gyűjteményben található sportereklyék nagy része valamely sportegyesület jubileumához kötődik, ahogy a falon lévő elismerések, oklevelek tömkelege is. Az egyik kisebb szekrényen egy tornacipő, mely nem másé, mint a háromszoros világ- és ötszörös Európa-bajnok, olimpiai bajnok, bronzérmes távolugróé, Ivana Španovićé. Kézbe veszem, forgatom a különleges tornacipőt, közben László egy fagerelyt ad a másik kezembe, és már ismerteti is velem, hogy ez az első, kezdetleges faragott fagerely, melynek fémből van a vége. Többen szerették volna megvásárolni beszélgetőtársamtól, ahogy a százéves vívókardot is, de nincs az a pénz, amelyért László ezektől az ereklyéktől megválna. Nem hittem volna, hogy Zentán találkozom először Misa macival, az 1980. évi moszkvai olimpiai játékok kabalájával, melyet László az olimpiáról hozott magával haza. Napokat, heteket, sőt hónapokat is el lehet tölteni a gyűjtemény között, ám az idő elrepült, így indulni kellett haza, viszont a folyosón még hosszasan elnézegettem a salakon használt kézilabdákat, a már elnyűtt birkózócipőket, a több évvel ezelőtt használt gátléceket, a Györe Lászlótól kapott teniszlabdákat, és itt kapott helyet egy kis kendő is, mely az 1960-beli római olimpiáról került Táborosi László gyűjteményébe. Lassan magára hagytam a sporttörténészt, hogy tovább dolgozhasson, hiszen több, készülőben lévő könyv bemutatója az idén várható.
Fényképezte: Tóth Tibor
