home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Aleksandar Vučić és Pásztor István Adán és Zentán
(Tha)
2014.09.30.
LXIX. évf. 40. szám
Aleksandar Vučić és Pásztor István Adán és Zentán

Adára és Zentára látogatott Aleksandar Vučić, Szerbia miniszterelnöke és Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke. A látogatás apropója az volt, hogy mindkét Tisza parti városban jelentős üzemfejlesztés valósult meg.

Az izraeli Bet Shemesh Engines cég tulajdonában lévő adai LPO vállalatban annak új, fémmegmunkáló üzemcsarnokát adták át, amely mintegy ötmillió dolláros beruházás eredményeként jött létre. Az alkalmi ünnepségen Avner Shacham, az izraeli cég igazgatója köszöntötte a vendégeket, majd Yossef Levy, Izrael belgrádi nagykövete méltatta a két ország közötti kiváló együttműködést. Az egybegyűltekhez szólt Aleksandar Vučić és Pásztor István is.

A kormányfő és a tartományi házelnök ezt követően Zentára utazott, hogy megnyissák a RASCO-TAMP Kft. csarnokait, ahol egy teljesen új termelési programot valósítanak majd meg.

A jelenlévőket Csajkó Géza, a zentai RASCO-TAMP vállalat vezérigazgatója üdvözölte, majd Frane Franičević, a zentai vállalat horvátországi tulajdonosa elmondta, eddig mintegy kétmillió eurót fektettek be a fejlesztésbe, ötven személyt alkalmaztak, és megkezdték a technológia átadását is. Hozzátette, a jövőben azt szeretnék elérni, hogy Szerbia minél előbb rákerüljön Európa meghatározó jelentőségű kommunális eszközöket gyártó országainak térképére.

Aleksandar Vučić leszögezte, biztos abban, hogy Zentán kiváló helyet találtak az üzemrésznek, hiszen a településen szorgalmas és tisztességes emberek élnek, akik remek házigazdák is. Pásztor István örömének adott hangot, hogy a vállalat jelenleg ötven család számára biztosít megélhetést, és reményét fejezte ki, hogy ez a szám rövidesen tovább emelkedik. A felszólalók kiemelték a zentai önkormányzat hozzájárulását és segítőkészségét is.

Csajkó Géza igazgató az újságíróknak elmondta, az új termelési program során a világban is modernnek számító kommunális felszerelést – hóeke, sószóró, az autópályák karbantartásához szükséges berendezések -- kezdenek gyártani, amelyet nem csak Szerbiában és a környező országokban, hanem Oroszországban, Németországban, Írországban, Norvégiában is értékesíteni kívánnak.

A tervek szerint a jelenlegi ötven munkás mellett a következő hónapok során további 25-30 személy kívánnak alkalmazni, egy év múlva pedig a százat is meghaladhatja a foglalkoztatottak száma.

A már több mint hat évtizedes múltra visszatekintő, az európai, afrikai és amerikai piacon is ismert zentai cég korábban elsősorban különféle szerelékeket gyártott, a nem megfelelő magánosítás miatt azonban kis híján megszűnt. A horvát Rasco Kft. 2013 augusztusának elején vásárolta meg. Az új tulajdonos már az első évben felújította az elöregedett épületeket és új gépeket is vásárolt.










BARÁT István fotói Zentán készültek

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..