A kis lélekszámú, mintegy 90 embert számláló, csupán két utcából álló kis bánáti falut, a román határtól néhány kilométerre fekvő Káptalanfalvát nemrég még úgy emlegették, mint az árvíz által legközvetlenebbül veszélyeztetett területek egyikét. Most, hogy újra megteremtődnek a faluban az életfeltételek, valami egészen más ügyben kerestük fel. Lakosai ugyanis a Határon Túli Magyarok Hivatala, illetve a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség által kiírt pályázat útján egy házimozirendszert igényeltek, és ajándék formájában most el is nyerték. Vajon ez azt jelenti, hogy a település újra elindulhat a fejlődés útján? Ebben az isten háta mögötti kis falucskában minden kérdés kissé másként hangzik, másként értelmeződik - akárcsak a kérdésekre adható válaszok is -: itt vajon mi jelentheti a fejlődést és az élet könnyebbé tételét? Nem hiszem, hogy a modern technikai eszközök jelentik. Ezek legfeljebb hozzásegíthetik az itt élőket némi kikapcsolódáshoz, jelen esetben a házimozirendszer és a szatellitantenna lehetővé teszi számukra, hogy magyar adásokat nézhessenek. Hogy ez a lehetőség hozzájárul-e magyarságuk, anyanyelvük megtartásához? Talán igen. Mégpedig azért, mert a helyiségben, ahol elhelyezik a televíziót, egy olyan közösségi szellem teremtődhet, melyben a kikapcsolódás mellett az együttlét is sokat számít majd. De a problémák olyan mértékűek, hogy ez a gesztus, vagyis ez az adomány csak csepp a tengerben.
A faluban ugyanis a társadalmi élet működésének feltételei - a szükséges mindennapi, megszokott dolgok - teljes mértékben hiányoznak. Elkezdhetném sorolni, hogy mi minden, de nem érnék a végére, ezért inkább egy helybeli idős néni szavait idézem: ,,Egyszerűen nem arról van szó, hogy ez nincs vagy az nincs Káptalanfalván, hanem arról, hogy nincs semmi”.
A falubeliek a néhány kilométerre távolabb levő szomszéd falu boltjába járnak bevásárolni. Iskola nincs, így a legfiatalabbak Módosra kerékpároznak mindennap, mégpedig magyar nyelvű tagozat híján szerb nyelvűbe tanulni. Más lehetőség nincs. Lassan épülnek az új házak, néhány család már ezekben lakhat, a régi vert falú épületek mind tönkrementek az árvíz idején. Ezek az emberek most mindennek örülnek, bármilyen apróságnak is, de főként a figyelem, a gondoskodás és az ennek révén feléjük áradó szeretet az, ami nagyon fontos számukra. Hogy nehéz sorsuk ellenére sem csüggednek, hogy szorgalmuk ,,életben” tartja őket, az a csodával határos.
A faluban, ahogy mesélik, régebben iskola és művelődési egyesület is működött, de a lakosság lélekszámának rohamos fogyatkozása ezek megszűntét is előidézte. Mostanra csak egy kis temploma és imaháza maradt a településnek, az ajándékba vitt házimozirendszer is ideiglenesen itt kapott helyet. Az ajándékot a falu lakosainak képviseletében Spacsek Irén vette át dr. Tordé Lászlótól, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség egyik alelnökétől, aki alkalmi beszédében elmondta: reméli, hogy ez a szerény adomány segíteni fogja az itteni szórványmagyarságot anyanyelve megőrzésében.