Hangulatunk és véleményünk: gyászlobogó a Kaszinó bejáratánál. A vezetőség döntése szerint a jövőben mindaddig kinn lóg majd a nemzeti ünnepeinken és emléknapjainkon, ameddig nem teljesül jogos óhajunk, emlékeztetőként a példátlan árulásra.

Nehéz méltósággal viselni a vereséget. Talán lehetetlen is. Pedig ezt kellene tennünk azok után, hogy az óhajunk és érdekünk ellen agitáló anyaországi kormány gyalázatos kampánya hatékonyabbnak bizonyult ötmillió külhoni és ki tudja, hány belföldi magyar imájánál. Ha itteni ,,nemzetmentőink”-nek, érdekvédőinknek olyan gerincük és tartásuk volna, amilyent mi, szerény halandók elképzelünk, akkor méltóságunkat mi sem igazolhatná jobban, mint a felkínált júdáspénzek, a koldusgarasok következetes visszautasítása, mert ,,a Haza nem eladó, aprópénzre nem váltható” -- ahogyan azt a jól ismert dal szövege is mondja. Szociális nyomorunkon csakis a belföldi gazdasági helyzet fellendülése segíthet, nem pedig bármiféle külföldről jövő segély, juttatás, jöjjön az akár az anyaországtól is, a lelki nyomort pedig csak elmélyítheti, ha a történtek után eladjuk maradék tartásunkat.
Vasárnaptól minden más lett. Akár tetszik ez az itt és ott élő magyaroknak, akár nem. Bizony, nagyon megváltozik majd a viszonyulás, s másként vélekedni farizeuskodás vagy mellébeszélés. Valami összetört bennünk, hiszen azok bizonyultak helyesen fogalmazóknak, akik az anyaországiakról szólva úgy fejezték ki magukat, hogy ,,a magyarok”, mintha legalábbis mi nem volnánk azok. Valóban meg kell bennünket különböztetni egymástól, de talán nem így, sőt, semmi esetre sem így, mert legföljebb a fordított szereposztás a helytálló.
Elárultak bennünket? Nem. Azaz nem mindannyian. Csak azok, akik felültek a kormány hazugság ellenkampányának, körmönfont és következetes mellébeszélésének, meg akik minden észérv ellenére sem vették a fáradságot és a felelősségteljes bátorságot, hogy az urnához járuljanak... De ők épp elegen voltak ahhoz, hogy dédelgetett vágyunk, a határmódosítás nélküli demokratikus nemzetegyesítés ne valósuljon meg.
Hétfőn reggel nem volt mindegy az utcára lépnünk, még ha mindjárt tudjuk is, hogy a körülöttünk élők is hasonló nyavalyákkal vannak terhelve, de túlzás nélkül állítjuk: nem volt mindegy tudomásul venni, hogy ezentúl úgy kell a világ szemébe néznünk, mint egy önmagát eláruló, megcsúfoló nemzet tagjainak. S okkal vetődhet fel velünk kapcsolatban a dilemma: mit várjon azoktól az idegen, akik még csak el sem fordulnak sajátjai síró tekintetétől, hanem farkasszemet néznek és beleröhögnek a könnyel teli arcokba?
Éreztük, tudtuk, és mégis reménykedtünk. Abban bíztunk, hogy ennyi ima, harangszó és gyertyaláng nem lehet hiábavaló. Ahol azonban ennyire silány módszerekkel el lehet fátyolozni az észérvek tisztaságát, ott érzelemről már kár is beszélni.
A határon túli magyarság legnagyobb célkitűzése a napi politika legalpáribb kufárkodásának poénszerző portékájává vált, s ennek következtében a nemzet megmérettetésekor könnyűnek találtatott. Bárhogy szépítenénk is ezt a tényt, attól még tény marad. De nem megváltoztathatatlan!
Sötét adventi éjszakánkban csak egy szerény fénysugár reménykedtet: a szavazók többsége, még ha mindjárt szerény többség is ez, a mi javunkra voksolt. Ez persze korántsem halványíthatja el a szomorú valóságot, miszerint tíz magyar szavazópolgár közül még ketten sem érezték szükségesnek az általunk áhított igen beikszelését.
A Délvidéken több helyütt a magyar intézmények falára kifüggesztett gyászlobogót áztatja a hűvös decemberi eső. Ám a mérhetetlen keserűség enyhülni fog, s a határon túli magyarság új módszereket keres majd célja eléréséhez, mint ahogyan ez a nép oly sokszor tette már viharos történelme során. Ez a legkevesebb, amivel azoknak az elődöknek tartozunk, akik ha most kikelnének sírjukból, visszakívánkoznának oda, mert nem ezt szánták az utódoknak: sem az aradi tizenháromból tízen, sem Arany, sem Kölcsey, sem Körösi Csoma, sem Jókai, sem Márai, sem azok sok százan nem ezt szánták, akik maradandót alkottak, s ma éppúgy nem lehetnének magyar állampolgárok, ahogy mi sem lehetünk. Pillanatnyilag!