Az év elején alakult Adai Színtársulat rendkívül sokoldalú tagjaként a zentai Szögi Miklós a János vitéz című produkció címszereplőjeként nemcsak színjátszói képességeit mutatta meg a közönségnek, hanem néptánctudását is megcsillogtatta a színpadon. E két dolog már jó ideje párhuzamosan működik az életében. Mindössze tízéves volt, amikor közelebbről is megismerkedett a tánccal, a színjátszásba viszont csak később, a középiskolai tanulmányai megkezdésekor kóstolt bele, azóta azonban töretlen a lelkesedése.
- Tízéves voltam, amikor egy ismerősöm invitálására először mentem el egy népitánc-próbára, aztán ott ragadtam, tehát idestova már nyolc éve táncolok. A színjátszással csak később, elsős gimnazista koromban kezdtem el foglalkozni - mondja. - Kovács Vecei Sára keresett meg, hogy van-e kedvem részt venni a Zentai Gimnázium Drámacsoportjának előadásában, melyet Máriás Endre rendez. A produkció címe Fababaálombál volt, s mindössze négyen szerepeltünk benne. A különleges hangulatú történetet Weöres Sándor verseiből állította össze a rendező. Már abban is szerepelt néhány stilizált néptánc-mozdulat. Nagyon sok helyre eljutottunk, sok elismerést kaptunk. Valószínűleg ez is közrejátszott abban, hogy egyre élénkebben kezdtem érdeklődni a színjátszás iránt. A következő produkció Az éjjel menyasszonya volt, ezt a darabot Kovács Ákos verseinek és dalainak a felhasználásával állította össze a rendező. Ezt már a Zentai Színtársulat keretében készítettük el, akárcsak A kis herceg című, nagyobb lélegzetű előadást, melynek színrevitelében jóval többen működtünk közre. Mindkettőt Máriás Endre rendezte. A jelenleg is futó előadást, a János vitézt már az újonnan alakult Adai Színtársulat berkeiben mutattuk be, Hajnal Anna és Máriás Endre közös rendezésében. A produkció elkészítésében csaknem negyvenen vettünk részt, ami mindannyiunk számára óriási élmény volt.
- Milyen eredményeket értetek el művészeti vetélkedőkön?
- A Fababaálombállal és Az éjjel menyasszonyával is elnyertük a legjobb előadásnak járó díjat a Középiskolások Szín- és Filmművészeti Vetélkedőjén, sőt az utóbbi a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóján megkapta a legjobb alternatív előadásnak járó Bambach Róbert-díjat is, Nagybali Tamara pedig a legszebb színpadi beszédért kapott kitüntetést. A KSZFV-n Tamara, Kovács Vecei Sára és Szalai Bence is színészi díjat érdemelt ki alakításáért. A János vitézzel különféle, rajtunk kívül álló okokból sajnos nem tudtunk részt venni ezen a vetélkedőn, de Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszóknak a a Szilágyin megtartott XV. Találkozóján - ahol tizenkilenc előadás versengett a díjakért - három rangos elismerésben részesült a csoportunk: a társulat Garay Béla-díjban részesült közösségteremtő tevékenységéért, az előadás elnyerte a Diákzsűri Fődíját, Verebes Judit pedig színészi teljesítményéért különdíjat érdemelt ki.
- Milyen terveitek vannak a jelenlegi darabbal?
- Nagy-nagy örömünkre meghívást kaptunk a jubileumi, tizenötödik Vendégségben Budapesten elnevezésű rendezvényre, amelyen körülbelül hétszáz határon túli magyar fiatal vett részt. A tíznapos találkozó keretében előbb a szlovéniai magyarság központjában, Lendván, majd Budapesten mutattuk be a János vitézt. åsszel aztán, ha lehetőségünk nyílik rá, szeretnénk majd még néhány helyen előadni itt, Vajdaságban is.
- Milyen is nálatok egy-egy próba?
- A próbák különbözőek, az előadás stílusától, a csapat összetételétől és sok egyéb tényezőtől függően. De szinte mindig beszélgetésekkel kezdődnek. Ilyenkor a rendező felveteti a témákat, majd elkezdünk közösen gondolkodni, mindannyian kifejtjük a véleményünket, tehát az első pillanattól kezdve aktív részvevői vagyunk a munkának. Legtöbbször közös próbáink vannak, de például a zenészek vagy a táncosok külön-külön is gyakorolnak. Ha a rendező úgy érzi, hogy szükség van rá, egyéni próbákat is tartunk, melyeken elmélyültebben foglalkozhatunk egy-egy figurával, hiszen így lehetőség van a jellemek tökéletesebb kidolgozására is.
- Említetted, hogy több darabban is táncoltál. Tapasztalataid alapján melyik áll hozzád közelebb: a tánc vagy a szövegmondás?
- Nagyon szeretek táncolni, mert olyankor úgy érzem, olyan dolgokat is tudok közölni, amelyeket szavakkal nem biztos, hogy sikerülne. Ez egy más dimenzió. A táncot nem mindig lehet szavakkal leírni, s ugyanez a helyzet a zenével is. A zenére meg a táncra nincs annyi szavunk, hogy teljes pontossággal elmondhassuk, milyen zene is szól valójában, vagy milyen táncot látunk éppen. Kategóriák vannak, de ezek a kategóriák nem mindig elegendők annak kifejezésére, amit a színpadon zenével vagy mozgással meg tudunk jeleníteni. Azt vallom, amit Debussy is kiválóan megfogalmazott, amikor azt mondta: a zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér.
- Melyik darabotok áll hozzád a legközelebb?
- Úgy érzem, Az éjjel menyasszonya volt a legkiforrottabb. Tökéletes összeállítás volt. Kizárólag olyan emberekkel készítettük el, akik nagyon tehetségesek, hiszen mindannyian a rendező személyes megkeresésének eleget téve érkeztünk az újjáalakult csapatba. De végül is mindegyik előadásban jól éreztem magam. Talán A kis herceg volt az, amelyik nem került hozzám annyira közel, egyrészt azért, mert abba már újabb szereplők is érkeztek, és ez a kibővített csapat már nem tudott olyan gördülékenyen dolgozni, nem volt olyan jó a munkamorál, másrészt azért, mert bizonyos tényezők nagyon rányomták bélyegüket a próba hangulatára, ami miatt egy kicsit kötelességszerű volt számomra az előadás. Sajnos, emiatt el is veszett a varázsa.
- Mennyire változtatott meg a színjátszás?
- A színpadi lét önmagában is sokat segít az embernek a mindennapi életben. Megtanulja például, hogyan szólítson meg valakit, hogyan forduljon másokhoz anélkül, hogy ne pusztán a levegőbe beszéljen, hanem legyen súlya és foganatja is annak, amit mond. Sokat segített az is, hogy különböző drámapedagógiai módszerek segítségével vezettek rá bennünket a karakterek megformálásának lehetőségeire, ez ugyanis sok olyan dologra is rámutatott, amire másként nehezebben vagy esetleg egyáltalán nem is figyeltem volna fel. Elsősorban az érzelmek felvállalására és közvetítésére gondolok, hiszen véleményem szerint ez a legfontosabb a színpadon.
- A karakterek különbözősége miatt van-e kettősség az életedben?
- Van. De úgy érzem, ez a valóságban is segít nekem. Mindenkiben benne van valamilyen szinten az összes emberi tulajdonság, csak némelyekben a tüzesség vagy a temperamentum van túlsúlyban, másokban pedig a megfontoltság dominál. Úgy vélem, az összes tulajdonságra szükségünk van, mert valójában azáltal, hogy magunkra öltünk egy sémát, azzal csak szegényebbek leszünk. Sokat gondolkodtam már azon, hogy amikor azt mondjuk, ''én”, akkor valójában nem is tudjuk, hogy mire gondolunk. Annak a valaminek, ami mélyen belül rejtőzik, ami nagyon titokzatos és ténylegesen formálható, végtelen kombinációja létezik.
- Mit jelent számodra az önkifejezés szempontjából a színjátszás?
- Számunkra sohasem volt előírva az, hogyan formáljunk meg egy-egy karaktert. Az alapvető technikai mozzanatok természetesen mindig ott lebegnek a szemünk előtt, hiszen ezen a téren mindig rengeteg tippet és instrukciót kapunk. A karakterek jegyeinek megformálása ellenben úgy történik, hogy közösen leülünk, és megbeszéljük, milyennek képzeljük el például a kis herceget, esetleg a János vitéz boszorkányát, illetve hogyan lehetne a ,,legütősebb' a király. Ilyenkor különféle ötletek merülnek fel, ezek szép lassan összeállnak egy kerek egésszé. Így tehát valójában szabad kezet kapunk, alkothatunk, felszínre törhet a bennünk lévő kreativitás. Mivel azonban a rendező jól ismer bennünket, eddig mindig abban a szerencsében részesültünk, hogy a tulajdonságainknak leginkább megfelelő szerepet kaptuk, és ez nagymértékben közrejátszik abban, hogy sikerélményekkel teli próbákat tudhatunk magunk mögött.
- Hogyan tudod összeegyeztetni a próbákat az iskolával?
- Kétségtelen, hogy mindent nagyon jól meg kell szervezni, de ebben sokat segít a csapat, a színtársulat. Odafigyelünk egymásra. Megbeszéljük, kinek mikor felel meg, mikor van más kötelezettsége. Nálunk a próbák nincsenek pontos időhöz kötve, ha valaki nem ér rá, akkor előbb kezdünk, vagy előbb végzünk. A legutóbbi előadásnál például gyakran előfordult, hogy a délutáni tanítás után előbb edzésre kellett mennem, és csak ezután tudtam átmenni Adára, a próbára, de szerencsére a rendezők és a társak is rengeteget segítettek abban, hogy minden zökkenőmentes legyen.
- Továbbra is szeretnél foglalkozni a színészettel?
- Nem tudom biztosan, egy-két darab talán még belefér majd az időmbe, de azután szakítanom kell vele, hiszen a tanulmányaimra kell koncentrálnom. Ez lesz az utolsó évem a gimiben, tehát már az egyetem felé kell kacsingatnom. Azt még nem tudom pontosan, hogy mi szeretnék lenni, talán orvos, de addig még sok minden változhat, akár két-három hónap alatt is.
- Mindezek ellenére lesz-e köze az életednek a színházhoz?
- Mindenképpen. Ezek az előadások valójában bevezettek a színház világába. Ha szerepelni nem is fogok, az előadásokat bizonyosan megnézem majd. Szeretek gyönyörködni. Egy jó színdarabot megnézni csodálatos élmény. Csak ajánlani tudom mindenkinek. Kár, hogy itt, Vajdaságban ilyen kevesen járnak színházba. A színház ugyanis elengedhetetlenül fontos része a kultúrának. A tanárok is szervezhetnének színházlátogatást Szabadkára vagy Újvidékre, hiszen teljesen más az, amikor tanulunk egy-egy műről, esetleg elolvassuk, vagy ha a színpadon is láthatjuk. Természetesen vannak olyan darabok, amelyeket nem érthet meg mindenki, de úgy gondolom, minden darab közvetít valamit a nézőnek. A kamaszkor pedig olyan létforma, amikor az ember ugyan eleve lázadó, de ha valamivel meg tudják fogni, ha valamiről úgy beszélnek neki, mint valami gyönyörűségről, akkor annak könnyen a rajongójává válhat, akár egy egész életre...
- Terveztek-e újabb előadást a közeljövőben?
- Igen. A társulatvezetőinknek több ötletük is van, de a következő előadás a tervek szerint Domonkos István művei alapján készül majd el, és a kilencvenes évek elejének légkörét eleveníti fel. Az előadás létrehozásának kettős célja van: egyrészt szélesebb körben is megismertetni a vajdasági magyar irodalom remekeit, másrészt megpróbálni a líra révén felidézni a közelmúlt azon történelmi eseményeit, amelyeket mi legfeljebb csak hallomásból ismerhetünk. A zene és a mozgás itt is fontos szerepet kap majd. Az előkészületek már megkezdődtek, mindannyian izgatottan várjuk a próbák kezdetét, akárcsak azt is, hogyan fogadja majd a közönség az Adai Színtársulat új előadását.