Érdi Tamás - Szalai Attila felvétele

Szabadka vendége volt a Prima Primissima Díjjal kitüntetett magyarországi zongoraművész, Érdi Tamás. A harmincegy éves művész születése után, egy hibás inkubátorkezelés következtében veszítette el a látását, s zenei érdeklődésére hamar felfigyeltek a szülei: Érdi Sándor ismert televíziós és É. Szabó Márta szerkesztő. Tizenöt évesen tartotta első hangversenyét a Budapesti Tavaszi Fesztiválon. Még húszéves sem volt, amikor már önálló CD-lemez és több tíz fellépés volt mögötte. Eddig 26 országban lépett fel világszerte. 2008-ban megkapta a 30 év alatti fiataloknak járó Junior Prima Díjat, 2010-ben pedig a Prima Primissima Díjat, ami Magyarországon az egyik legnagyobb elismerésnek számít.
A Liszt-év tiszteletére Kárpát-medencei koncertkörútra indult, melynek első állomása Szabadka volt kedden, szeptember 20-án. Zentán szeptember 21-én élvezhette játékát a közönség. A körutat a Magyar Művelődési Intézet és Képzőművészeti Lektorátus szervezi, a vajdasági fellépések társszervezője a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet volt. A fiatal zongoraművész a körút során Horvátországba, Szlovéniába, Szlovákiába és Erdélybe is ellátogat.
Érdi Tamással szabadkai fellépése alkalmával beszélgettünk.
* Tanárai - Becht Erika és Eckhardt Gábor - egy különleges módszerrel tanították meg a zeneművekre. Hogyan képzeljük el ezt?
- Mivel kottát olvasni nem tudtam, a saját erőmből, fejből kellett megtanulnom a műveket. Tanárnőmmel elkezdtünk egy adott művet, és nekem egyedül kellett folytatnom, úgy, ahogy én jónak éreztem. Tulajdonképpen magamtól kellett rájönnöm, hogy hogyan folytatódhat, mondjuk, egy Mozart-mű. A g-moll fantáziát például hangszalagról tanultam meg. Léteznek ugyan Braille-írással készült kották, de ezeket nem használom, mert nem mindig pontosak, nem megbízhatóak. Ha rosszul tanulok meg egy-egy tételt, az úgy rögzül az emlékezetembe, és azt helyrehozni nagyobb munka lenne, mint megtanulni az egész művet.
* Elgondolkodott-e valaha is azon, hogy mi lett volna Önből, ha az élete másképpen kezdődik?
- Valószínűleg történész, hiszen a zene mellett a történelem a másik nagy szerelmem. Szeretem kutatni a múltat, megismerni a történelmi helyszíneket, az események közötti összefüggéseket. Szerencsés módon az én életemben találkozik a zene és a történelem: Liszt-évet jegyzünk, én Liszt-művekkel járom a Kárpát-medencét, ugyanakkor már hosszú évek óta tanulmányozom Liszt Ferenc életútját és pályafutását. Próbálom megérteni, hogy abban az időben, amikor ő élt és alkotott, hogyan tudott érvényesülni egy ilyen rendkívüli tehetség.
* Iskolás gyermekeknek tart előadásokat Liszt Ferencről, az ő műveit játssza nekik. Fontosnak tartja a gyermekekkel való foglalkozást?
- Nagyon fontos, hogy a gyermekekkel minél korábban megértessük és megszerettessük a zenét, kiváltképpen a komolyzenét. A művészetek - így a zene is - csodálatosak, mert alkalmasak arra, hogy szeretetet közvetítsenek. A gyermekek pedig nemcsak hálás közönség, hanem rendkívüli érzékkel tudják befogadni is a szeretetet.
* Van-e valamilyen álma? Szeretne-e még többet elérni az életben?
- Úgy érzem, már szinte mindent elértem, amit elérhettem. A zene az én világom. Egy álmom azért mégis van: minél több embernek átadni azt a mérhetetlen szeretetet, amit a zongorajátékomon keresztül üzenetként közvetítek.
* Mit tudhatunk meg a magánéletéről?
- Magánélet? Az mi? Természetesen csak tréfálok. Nekem is van magánéletem, de nagyon kevés a szabad időm, szerencsére rengeteg helyre hívnak, sok felkérésnek kell eleget tennem, sokat utazgatok, ráadásul naponta négy-öt órát gyakorolok is. Amikor egy szusszanásnyi időm van, történelmi könyveket tanulmányozok. Édesapám minden este felolvas nekem.
* Vannak-e barátai, akikkel megoszthatja örömét, bánatát, sikerélményeit?
- Persze, vannak barátaim is, de mint említettem, kevés időt tudok rájuk fordítani. Amikor azonban sikerül összejönnünk, jókat beszélgetünk, elemezzük a világ történéseit.
* Egyszer azt vallotta, hogy Kanada a második otthona. Miért?
- Kanadában tanultam, és nagyon sokat köszönhetek annak az országnak. Sokat segítettek nekem az érvényesülésben az ott eltöltött évek.
* Érezte-e valaha is hátrányos helyzetben magát azért, mert nem lát?
- Soha. Csakhamar megértettem, hogy az ember, ha kitűnik valamiben a többiek közül, nincs hátrányos helyzetben. Én azt adom, amit adni tudok: a zenét. Nem tudom, milyenek a világ színei, de hallom a hangokat, a muzsikát, érzem az emberek szeretetét. Még az is meglehet, hogy jóval többet kaptam az élettől, mint ha látó ember lennék.
* Kevés olyan ország van a világon, ahol ne ismernék a nevét. Melyik fellépése volt a legemlékezetesebb?
- Talán a reykjaviki. Felkészítettek már jó előre, hogy a közönség is hideg, nemcsak az időjárás. A koncert végén azonban mind állva tapsoltak nekem. Csodálatos érzés volt. De ugyancsak jó érzésekkel térek haza minden egyes fellépésemről, főként a gyermekekkel való foglalkozásokról. Emlékszem, egy balatoncsicsódi fellépésem alkalmával az egyik kislány azért kezdett el sírni, mert attól félt, hogy vége lesz az előadásnak. Ezek csodálatos és maradandó élmények.