Dr. Mészáros Kálmán

* Hogyan került az érdeklődési körébe II. Rákóczi Ferenc és a magyar történelem ezen időszaka? Mi sarkallta önt, hogy hadtörténészként a Rákóczi-szabadságharc és a kuruc kor története legyen a fő kutatási területe?

— Sokakhoz hasonlóan magam is gyermekkoromban szerettem meg a történelmet, a többi közt a történelmi regények hatására. A közép- és török kori témák után viszonylag hamar elkezdtem érdeklődni Rákóczi iránt is. Minden bizonnyal a kalandokkal teli, romantikus történeteket találtam vonzónak. A hősies, önfeláldozó vitézség, a nehéz és küzdelmes időszakban való helytállás bizonyára manapság is követendő példaként állítható a kiskamaszok elé. Idővel persze szembesülnöm kellett azzal, hogy a regényekből elénk táruló képpel szemben a maihoz sokkal közelebb álló élethelyzetek kísérték végig a régi korok emberét is, akinek élete olykor csakugyan dicső harcokban, de jobbára nehéz és küzdelmes munkában teljesedett ki. Pályakezdőként, igazából még az egyetemi évek alatt az ragadott meg, hogy milyen jelentős, kiaknázatlan forrásanyag maradt fenn a korszakra vonatkozóan, és a megismerés ösztönétől hajtva vettem kézbe a háromszáz évvel ezelőtt élt emberek szép magyarsággal megírt leveleit, egyéb iratait. Első publikációm például egy kuruc generális levele volt Sárospatakon tanuló unokáihoz, és emlékszem, milyen érdekes volt rácsodálkozni, hogy a kollégisták évszázadokkal korábban is pénzért fordultak családjukhoz, a szülők, nagyszülők pedig évszázadokkal korábban is kitartó tanulásra buzdították csemetéiket, akiknek nehezen fűlött a foguk a tanuláshoz.

II. Rákóczi Ferenc

* Számos tanulmányt, illetve könyvet írt főként II. Rákóczi Ferencről és kortársairól, valamint más történelmi és hadtörténeti témákról is. Életrajzi és családtörténeti tanulmányok születtek az ön tollából, de korabeli forrásokat, levelezéseket is sajtó alá rendezett. Mit tudhatunk ezekről a művekről?

— Bő két évtizeddel az internet megjelenése után a tudományos művek jelentős része a világhálón is megtalálható, magam is tudatosan törekszem rá, hogy írásaimat elérhetővé tegyem a megfelelő fórumokon (MTMT, Academia.edu). Talán azért is, hogy az egyre kisebb számú érdeklődőhöz eljusson mindaz, amit nekem sikerült feltárni, és legyen valami halvány visszajelzés arról, hogy az efféle munka nem teljesen hiábavaló. Mivel a kuruc hadsereg tisztikarának adattárát kezdtem összegyűjteni (ez egy feltáratlan terület volt a Rákóczi-szabadságharc történetében), az eredmények közreadása gyakran életrajzi és családtörténeti tanulmányokban tűnt célszerűnek. Hamar beigazolódott, hogy az egyes személyek és családok életében éppúgy nyomot hagyott történelmünk minden fontos korszaka, mint az egész nemzetében, és így mikrotörténeti szinten úgy vált megragadhatóvá, gyakran korunk embere számára is megismerhetővé a vizsgált korszak számos problémája, mint „cseppben a tenger”. Máskor a kutatások során véletlenül előkerült érdekes forrásokból kerekedett ki olyan röpke életmódtörténeti, művelődéstörténeti írás, amelyből szintén megismerhetővé válik a hajdani emberek világképe, hétköznapi gondjai és gondolkodásmódja. Leginkább azonban a szisztematikus adatgyűjtéseket és forrásközléseket tartom időtálló munkának, melyek sokoldalúan hasznosíthatóak a mai és remélhetőleg a jövőbeli kollégák, illetve a történelem iránt érdeklődők számára is.

Id. Georg Philipp Rugendas - Kuruc–labanc lovas párbaj

* II. Rákóczi Ferenc korát gyakran nevezik kuruc–labanc világnak, de pontosan mit is érthetünk ezen a kifejezésen?

— Az ellentétpár egyrészt magából a korból származik: Rákóczi követőit nevezték kurucoknak, ellenfeleiket pedig labancoknak, és bár mindkét kifejezést eredetileg megbélyegző módon használták, hamar megjelent tudatosan vállalt önelnevezésként is. A XIX. században azután Arany János öntötte szavakba, hogy „kuruc nevet viselt a jó hazafi / labanc volt a honáruló kurafi”, Arany azonban saját korát, az 1848/49-es szabadságharc időszakát jellemezte ezzel az ellentétpárral, és sokáig a magyar függetlenségi hagyománynak alárendelt nézőpont volt meghatározó a kurucok és a labancok jellemzésénél. Mégis azt hiszem, Ady ragadta meg a lényeget, amikor kuruc verseinek egyikében a történelmi szükségszerűséghez való alkalmazkodás jegyében, de korántsem valamiféle köpönyegforgatást vagy kétkulacsosságot értve rajta, megfogalmazta, hogy ha „kuruc a karom, hát hadd legyen labanc a lábam”. Ady persze éppúgy a saját korának gondjait feszegette kuruc verseiben, mint Arany, de meglátásom szerint a felkelők és az uralkodó közötti angol és holland békeközvetítők jártak legközelebb az igazsághoz, amikor azt állapították meg, hogy a Habsburg-hű rendek (tehát a labancok) ugyanazt szeretnék elérni, mint a kurucok (ők diplomatikusan elégedetleneknek hívták Rákóczi követőit), csak más eszközökkel. Mindez a szatmári békével be is igazolódott. Rákóczi nyolcéves kitartó hadviseléssel megteremtette egy olyan békekötés feltételeit, amelyet ő maga ugyan morális (idealista) szempontból és személyes okok miatt nem tudott elfogadni, de a korabeli nemzet egésze számára nem csupán egy véres és küzdelmes háború lezárása volt ez, hanem egy hosszú és békés korszak kezdete is.

* II. Rákóczi Ferenc tábornokai és egykori fegyverhordozói is kimagasló egyéniségek voltak, akikre méltóképp tekinthettek abban a korban — vagy a kép némileg árnyaltabb?

— Azt mondhatjuk, hogy ahány ember, annyi egyéniség, annyi érdekes életpálya. Nem találunk közöttük hadvezéri lángelméket (maga Rákóczi sem volt az), de jó csapattiszteket, a fejedelemhez és a függetlenség eszméjéhez ragaszkodó, hűségüket életükkel megpecsételő mártírokat (Fodor László, Balogh Ádám, Czelder Orbán) igen. Néhányan a bujdosásba is követték Rákóczit (Bercsényi Miklós, Esterházy Antal, Vay Ádám), nekik a számkivetettek keserű kenyere jutott. A portyázó hadviselés kiváló képviselői közül a török háborúk veteránját, Bottyán Jánost és a katonai előképzettség nélkül is ügyes seregvezetővé vált Károlyi Sándort emelhetjük ki. A jobbágyszármazású főtisztek közül Esze Tamás a seregszervezői képességeivel emelkedett ki. Érdekes, hogy a történelmi emlékezet két vitéz, de állhatatlan főtiszt, Ocskay László és Bezerédj Imre emlékét tartotta fenn, és főként az előbbi személye bizonyult alkalmasnak arra, hogy a nemzeti romantika korában antihősként faragjanak belőle elrettentő, de mégis a magyar virtust megtestesítő példát.

* Ön szerint manapság milyen az egykori magyar fejedelem megítélése? Méltó helyet foglal el a nemzet emlékezetében?

— Rákóczi hosszú idő óta töretlen népszerűségnek örvend. A Mányoki Ádám által megörökített ikonikus arcmása több mint egy évszázada szerepel bankjegyeinken. Szinte minden magyar településen közterület vagy intézmény viseli a nevét, illetve több száz szobor, emlékmű, emléktábla örökíti meg életének állomásait, szabadságharcának főbb eseményeit és leghívebb segítőit, megannyi lehetőséget teremtve a megemlékezésre, a magyar közösségi lét megélésére. Nem véletlen, hogy a fejedelem nevét viseli a csehszlovákiai magyarság érdekképviseletére létrejött, de ma már a világ magyarságát összefogó egyik legaktívabb és legsokoldalúbb civil szervezet, a Rákóczi Szövetség is.