Maga a vadászat magában foglalja a vad elejtését is, de tevékenységünknek ez csak egy részét teszi ki. A kritikusainkat viszont a többi nem is érdekli, pedig nagyon sok minden mást is gyakorlunk, mint például a vad őrzése, óvása, etetése, sőt válságos helyzetekben a vad mentése is. Ezt a tevékenységet vadgazdálkodásnak hívják, melyet az állam a vadásztársaságokra bízott, mivel az összes vad az állam tulajdona. A vadállomány a vadászoknak köszönhetően szakszerűen karba van tartva, ami megfelel az egy-egy terepen élő vadpopuláció érdekeinek. Nagyon fontos a nagyvadnál például a selejtezés a hibás agancsú példányoknál, melyeket el kell távolítani az állományból. Ezzel meggátolhatjuk a nemkívánatos gének szaporulatát. Ezenfelül az öreg példányokat, a beteg állatokat ki kell iktatni, természetesen hivatásos vadász ellenőrzése alatt. Egy bizonyos hektár vadászterületen meg van határozva, mennyi vad tud rajta élni ideális körülmények között, megakadályozva a túlszaporulatot egy fajnál. Nemcsak trófeás vadat ejtünk el, hanem úgynevezett „tarvadászatot” is tartunk. Szükséges a nőstény példányok és a satnya, nem eléggé kifejlett fiatal vadak elejtése is.

A vadászat semmi esetre sem kedvtelésből való öldöklés. A vadászat nem csak a puskáról szól. Hasonlóan komplex ágazat, mint az állattenyésztés. Azzal a különbséggel, hogy itt az állatok szabadon élnek, nem úgy, mint a sertésfarmon, ahol 10 négyzetméteren 6—8 disznó nevelkedik, és utána viszik a vágóhídra. Senkit nem érdekel, hogyan is éltek a sertések, fontos, hogy a hentesboltokban elérhetőek legyenek. A túl sok példány bizonyos vadból nagyon is káros. Se perc alatt tönkretenné saját magát, megnövekedne a versengés az élelemért. Ilyenkor kialakul a stressz, és azt követi a betegségek, vírusok, paraziták megjelenése. Ennek hatására gyorsan romlana a vadállomány egészsége és szaporodóképessége is. Nem csak a növényevők túlszaporulata veszélyes. A ragadozók túl sok példánya képes egy bizonyos fajt kiirtani, levenni a palettáról.

A madarászok nem nagyon értik meg, hogy a szarka, a szürke varjú egy átok. A terepen ugyanis nagyon ügyesen űzik szakmájukat a fészekrablók. Az énekesmadaraink létszámának csökkenéséért túlnyomórészt a szarka a felelős. Nem kiirtani kell a szarkát, de nagyon fontos a gyérítés! A vadászok próbálják fenntartani az egyensúlyt, más fajokat is segíteni. A lehetőséget mindig meg kell adni a túléléshez. A vadásznak kötelessége a vad szeretete, óvása, megőrzése. Itt jelenik meg a legfőbb különbség a vadászok és a laikusok között. Nem majomszeretettel kezeljük a vadat, mint az a sok önjelölt környezetvédő a fotelből.

Európában vannak olyan országok, például Anglia, ahol a vadászatnak nagyon régi hagyománya van. Az ilyen országokban a lakosság sokkal elfogadóbb, mint máshol. Évszázadokon át a nemeseké volt ez a kiváltság, a szegény ember még az erdőbe sem mehetett ki, mert az a királyé volt. Később a politikai elit sportjának számított, ezért a köztudatban kialakult egy ellenszenv a vadászokkal szemben, melyet nem nagyon lehet csillapítani. A vadászat ma már széles körben elérhető, de természetesen nem olcsó mulatság. Tanulni kell, majd vizsgát tenni, és egészségügyi alkalmassági igazolás is kell. Emellett a belügyi szervek is megfontolják, kinek engedélyezik a lőfegyver tartását. A vadászok közt is vannak szegényebbek, de kőgazdagok is, akik egy afrikai vagy egy ázsiai kirándulást is megengedhetnek maguknak, mely egy kisebb vagyonba kerül. A vadászat nem hobbi, nem is csak sport, ez életmód, szenvedély!

Létezik az úgynevezett megélhetési vadászat is. Ez Alaszkára, Szibériára jellemző, ahol nem lehet csak úgy lemenni a sarki boltba bevásárolni, mert akár több száz kilométerre is lehet. A semmi közepén az embernek bizony vadásznia kell. Itt is léteznek szabályok, melyeket be kell tartani. A jávorszarvas elejtése csak a bikákról szólhat, a tehénre tilos lőni, vagy vannak olyan védett állatok, amelyeket csak az őshonos lakosoknak szabad elejteniük, szigorú kvóták betartásával.

A vadászok többnyire szabálykövető emberek, a törvényeket feltétlenül tisztelik, de persze kivételek is akadnak. A rapsicok, az orvvadászok sokat rontanak a szabálykövető társaik megítélésén. Nem minden vadász tolvaj! A felszerelés használatára is léteznek szabályok, puskára szerelt lámpával csak vaddisznóra és ragadozóra szabad menni. Az is bevett szokás, hogy a sebzett vadat mindenáron felkutatjuk, akár kutyákkal is, tehát nem hagyjuk veszendőbe menni. Az elejtett állatot nem etikus magára hagyni. Ezután a vadászok megadják a végtisztességet a vadnak, terítéket készítenek, és különféle ceremóniák közepette megünneplik a sikeres vadászatot.