Az első és legfontosabb csoportba tartoznak a madarászkutyák, más néven vizslák — magyar vizsla, német vizsla, angol pointer szetter, ír szetter stb. A második jelentős csoport a retrivereké, melyek a vad elhozásában mesterek, mint a labradorok vagy az aranyretriverek. A harmadik csoportot a tacskók, terrierek, vérebek, kopók stb. alkotják. Ezek nélkül a kutyusok nélkül nincs hajtó-, kotorékvadászat, és talán a legfontosabb tulajdonságuk a kitűnő szimatjuk, mely segítségével a sebzett vadat kutatják fel a vadász számára. Némely kutya többnapos vércsapán is meg tudja keresni a sebzett vadat.

Érdekességként megemlíteném az agarakat, mert ők is vadászok. A mi törvényeink nem teszik lehetővé, hogy agárral vadásszunk, mert olyan gyorsak, hogy lövés nélkül is megfogják a vadnyulat. 

Térjünk vissza a vizslákra, mert belőlük van a legtöbb a mi tájunkon. Hogy melyik a legjobb, azt nehéz megmondani, ez ízlés kérdése. Szerintem a legjobb kutya a jól kiképzett, szófogadó, mellyel sokat és szakszerűen foglalkoztak. Vadászkutya-vásárláskor több fontos dologra kell figyelnünk, mert ha ezeket betartjuk, csodálatos társra teszünk szert.

Az első és legfontosabb dolog, hogy milyen vadra vadászunk a csoportunkban. Nyilvánvaló, ha fácánra, fürjre, vadkacsára, galambra, vadlibára megyünk, akkor valamelyik vizsla lesz a nyerő választás. Hogy számít-e valamit a törzskönyv és a jó vérvonal? Ha nem képezzük ki a kutyánkat, akkor semmit. Viccesen mondva, ha nem tanítod a kutyádat, az olyan hülye lesz, mint a gazdája. Elnézést kérek, ez az én véleményem. A jó szülők eredményei talán abban segítenek, hogy ha a kiskutya örökölte a jó géneket, akkor egy kicsit gyorsabban tanul, előbb megérti, mit vár el tőle a vadász.

Néhány tanácsot szeretnék adni a kiképzéshez. Saját tapasztalataimból merítek. Szintén az a véleményem, hogy nem kellene hat—nyolc hetesnél idősebb kiskutyát venni. Nagyon fontos a türelem, ne várjunk mindjárt nagy eredményeket, majd szép lassan kialakul a dolog. Nem árt venni egy szakkönyvet a kiképzéshez, hiszen senki sem születik idomárnak, a vadásznak is tanulnia kell.

A legfontosabb, hogy egyszerre csak egy parancsot tanulunk, és amíg az nem megy tökéletesen, addig nem próbálkozunk másikkal. Ha már az első parancs működik, akkor kezdjük a másodikat, és természetesen ismétlés céljából mindig visszatérünk az elsőhöz is. Így szép lassan eljutunk addig, hogy lesz egy okos kutyánk, melyre nagyon büszkék lehetünk, de ez nem fog egyik napról a másikra történni. Hat hónapos koráig én mindennap foglalkoztam a kutyáimmal legalább egy órát, mert csak így várható eredmény. Jegyezzük meg: ne siettessük a tanulást! A kiskutyát jól kell táplálni, sokat kell vele foglalkozni, edzeni, kerékpár mellett futtatni, hogy erős legyen, jó kondíciót szerezzen, mert ez a későbbiekben meghálálja magát. Aki ezeket a tanácsokat megfogadja, annak lesz egy szófogadó, okos, erős segítője, melyet sok vadász irigyel majd. De ez, ismétlem, nagyon sok munkával jár, nem adják ingyen a jó kutyát. Soha ne várjuk el egy egyéves állattól, hogy úgy dolgozzon, mint egy hat-hét éves, vadászatba bevezetett veterán. A kutya hároméves korára kezd komolyodni, addig csak baba vagy ifjonc.

Az én ízlésemnek legjobban a német drótszőrű vizsla felel meg, mert erős kutya, nem fázós, nagyon jó az orra, nem fél, nekimegy a rókának is, szereti a vizet, szépen apportíroz mind szárazon, mind vízben. Tiszteletet parancsoló kinézete van, jó házőrző is, de nem könnyű betörni, különösen a kanok szoktak egy kicsit makacskodni. A kis nőstény kutyát sokkal könnyebb betanítani, de ha sikerült egy hímet kiképezni, akkor az úgy megy, mint a tank, csak úgy dübörög a föld, amikor elszalad mellettünk.

Nagyon jó kutyus az angol pointer is, talán a legjobb a szimata a vizslák között. Minden vizsla lent keresi a szimatot, leszegi a fejét, és futkározik, jobbra-balra kutatva a vadat. A pointer a rónaságok királynője, elegánsan fenn hordja az orrát, beleszippant a levegőbe, és már tud is mindent a környezetéről. Ha szimatot fog, akkor felemeli a mellső lábát, a farka mozdulatlan, csak pislog — olyan, akár egy szobor. Néhány percig is képes összpontosítani, és várja a parancsot a vad felriasztására.

A vadászkutyák között nyugodtabb és egy kicsit izgatottabb fajták is vannak. Nem nagyon szeretem a bretonokat, mert egész nap rohangálnak, mint a mérgezett egér a stelázsin. Reggel 120 km/h-val száguld, a végére lelassul 100 km/h-ra, és ha nincs kiképezve rendesen, ha nem szófogadó, akkor mindent szétzavar, ami nyilván nem célja a vadászatnak. Egy ilyen tönkretett nap konfliktust szül a vadászok között, ilyenkor a megoldás megkérni a kutya gazdáját, ne hozza ki segítőjét a vadászatra addig, amíg nem teszi a dolgát rendesen. 

A többi kutyus bemutatását a sorozat következő részére hagyom.