Ez a könyv nemcsak természetjáróknak hasznos, hanem bárki forgathatja. Igényes kiadvány, melyben kevés a szöveg, de a mintegy száz fotó mindent „elmond” a homokpuszta természeti értékeiről, melyeket a három természetjáró fotós, filmes megörökített.

— A Séta a Delibláti-homokpusztán című könyv tízéves munka eredménye, a 2006 és 2016 közötti időszakban jártunk a homokpusztára. Mi úgy próbáljuk felfedezni Vajdaság tájait, hogy kiválasztunk egy területet, és oda folyamatosan visszajárunk. Manapság főleg egymagamban, mert noha a csoportunk újra háromtagú, hiszen nagy örömömre a fiam, Áron is megszerette ezt a tevékenységet, de ő külföldön jár iskolába, az öcsém meg külföldön dolgozik. Így ritkábban ugyan, de amikor csak együtt vagyunk, mindig szívesen járjuk Vajdaságot.

* Mikor kezdődött ez a vonzalom a természet iránt, mely, feltételezem, apáról fiúra szállt?

— Én egy nagyon szerencsés embernek mondhatom magam, mert a természet iránti szeretet, valamint a szakmai tudás átadása terén is az édesapám volt a mesterem, aki a természetjárásaira pici korom óta magával vitt. Neki is fotósképzettsége volt, meg én is ezt tanultam, és mindent, amit még pluszban elsajátítottam tőle, azt igyekszem átadni a fiamnak is. Édesapám halála után az 1962 óta folyamatosan vezetett naplója is előkerült, melyben 2019-ig vannak bejegyzések. Azokban a természetjárások során megélt élményekről is szó van, de különféle megfigyeléseket, megállapításokat is bejegyzett, vagyis óriási kincs rejlik az írásaiban. Öt-hat éves korom óta emlékszem a természetjárásainkra, az első, jó fotómat pedig hétévesen készítettem, valamivel több mint negyven éve. Emlékszem, gyerekkoromban nem a képregényeket bújtam, mint a korosztályomból sokan, hanem, mivel édesapám járatta a világviszonylatban is legrangosabb fotósújságokat, azokat lapozgattam, nézegettem. Az Egretta Természetfotós-csoportunkat 1993-ban alakítottuk meg, és abban reménykedtünk, hogy majd némi támogatáshoz is hozzájutunk, mert ez a hobbi igen költséges, a felszerelés is tetemes összegbe kerül, és az eszközöket állandóan újítani kell, ahogy a technika is fejlődik, de amellett egy-egy természetjárás során is több ezer dinárba jön ki az üzemanyag ára. Nagyon gyorsan rádöbbentünk, hogy a környezetünkben az ilyen jellegű civil szervezet, mint a miénk, nagyon kevés támogatást kap, mert hiába volt a folyamatos pályázás, rendszerint elutasították az ötleteinket. Ezután önerőből — amit lehetett — valósítgattuk meg a saját elképzeléseinket.

Holló

* Milyen céllal dolgoztatok?

— Mindig is az volt a célunk, hogy minél jobban bemutassuk a környezetünket, felfedjük az értékeinket, mert azt tapasztaltuk, hogy a gyerekek és a felnőttek is sokkal jobban ismerik például az afrikai állatvilágot vagy más kontinens élővilágát, mint a sajátunkat — a szűkebb környezetünkben levő természetről szinte semmit sem tudnak. Szerintem nagyon sokunknak kellene összefognunk, és több síkon, hogy elérjünk valami változást ezen a téren. Próbálunk kiadványok, természetfilmek által, vagy akár kiállítások megszervezésével is ebbe az irányba haladni, de mindinkább arra döbbenünk rá, hogy talán már az oktatásban is valami „hiba” van, mert egyáltalán nem természetközeli. Nálunk a környezet- és természetvédelem a flakongyűjtésben merül ki, holott sok mindenre nagyon oda kellene figyelnie mindenkinek. Például, amit mi tíz évig fotóztunk a Delibláti-homokpusztában, az már teljesen megváltozott, még az árnyéka sem annak, amit mi láttunk. Természetes élőhelyek tűnnek el nyomtalanul, ezért megtörténik, hogy olyan madarak, amelyek élettere a környékünkön volt, évekig elkerülik ezt a tájat, mert egyszerűen megváltoztak a körülmények, és meg sem telepszenek a vidékünkön. Nagyon sok példát lehetne felhozni annak kapcsán is, hogy rendszerint nem kellőképpen szakosodott intézmények végzik egyes védett övezet fenntartását, így ebből adódóan is hajlamosabb lesz a környezetünk arra, hogy átváltozzon, megsemmisüljön.

Holló

* A természet időnként rejtegeti a kincseit, a kevésbé szakavatottaknak is hosszas megfigyelésre van szükségük ahhoz, hogy egy-egy csoda szép növényt vagy állatvilágból eredő mozzanatot megörökítsenek…

— Évekig kerestük a kockásliliomot, mire megleltük, habár talán mindig is ott volt előttünk, csak nem láttuk. Beleolvad a természetbe, a környezetébe, nehezen vehető észre, és bizony megtörtént, hogy a virágzásakor ötödik alkalommal sikerült olyan felvételeket készítenem róla, amelyekkel már elégedett voltam. Így jártam tavaly a hollócsaláddal — még soha nem sikerült megörökítenünk, hogyan etetik a hollók a fiókáikat, de mindig lestük, hátha adódik ilyen alkalom. Végre megtörtént! Persze napokon át reggeltől estig ott tartózkodtam, hogy közben kitaláljam, hogyan járjak túl a ravasz madarak eszén, hogy megörökítsem őket, mert nem véletlenül rakják a fészküket teljesen megközelíthetetlen terepekre, szirtekre, magas fákra. Azt talán mondanom sem kell, hogy nekünk mindig az az elsődleges feladatunk, hogy semmilyen kárt ne tegyünk a természetben, és majd csak utána következhet a fotózás, a filmezés.

Homoki ernyőke

* Az egyik természetfilmeddel egy anyaországi fesztiválra is beneveztél.

— 2010-ben gondoltam először arra, hogy jó lenne filmet is készíteni, már összegyűlt egy szép anyag hozzá, hiszen akkor már négy éve jártunk a Delibláti-homokpusztába. Előtte is voltak kisebb alkotásaim, akik látták, dicsérték, de ezzel nem elégedtem meg. Másfél évig biztosan dolgoztam rajta, ez volt az első hosszabb lélegzetű munkám, és az Országos Természetfilmes Fesztiválra neveztem be vele. Egy különdíjat meg a legjobb határon túli alkotónak járó díjat is kiérdemeltem. Ez a két elismerés csak megerősítést adott a további munkáimhoz.

Lukács Attila a terveikről elmondta, egy vaskosabb kötetben gondolkodnak a Delibláti-homokpusztát illetően, hiszen az évtizednyi munka igazán megérdemel egy átfogó, kimerítő összefoglalót. Emellett az édesapjuk emlékére egy nagyszabású kiállítást is szeretnének szervezni, hiszen jó lenne, ha a nagyérdemű elé tárulhatna az az óriási fotóanyag, amelyet készített.

Kockás lilom

Lukács Attila, Lukács Áron, Lukács Zsolt

Lukács Attila

Lukács Sándor

Felvételek forrása: www.egretta.org