Hogy szülőként hatni tudjunk gyermekeinkre, hogy tekintélyünk legyen, hogy világos határokat tudjunk felállítani, arra sokkal nagyobbak az esélyeink, ha fizikailag együtt vagyunk velük. Ehhez mindkét szülőre szükség van, ki-ki  a maga képességeit, adottságait kell hogy érvényesítse. A szülők egymással való együttélése ehhez nem elengedhetetlenül szükséges, hiszen a gyermek mindkettőjüket külön-külön építi be, majd olvasztja eggyé magában. Azt persze senki sem vitatja, hogy ha megfelelő tud lenni a családi légkör, előnyösebb, ha a szülők együtt élnek. A szülői szerepek ilyenkor nehezebben keverednek egymással, mert alapvetően fontos betartani azt a szabályt, hogy az apa nem lehat anya, az anya pedig nem játszhat apát.
A gyermek fejlődésének legkorábbi időszakában az anyák rendelkeznek azokkal a képességekkel, amelyekkel legjobban hatni tudnak gyermekükre, viselkedésük szocializálódására.   
Az anyaság sorsa ma
A gyermekek anyjuktól sok olyan dolgot kaphatnak, amit senki mástól. De a politikai és gazdasági érdekek abban az irányban hatnak, hogy a nőket elválasszák biológiai feladataiktól. Például nem olyan régen még azzal áltatták az anyákat, hogy a mesterséges táplálás ugyanolyan jó, mint a természetes szoptatás. Nemzedékek nőttek fel abban a hitben, hogy ez valóban így van, mígnem sikerült belátni, hogy a cumisüveg korántsem képes helyettesíteni az anyával való szoros testi kapcsolatot. Az is kiderült, hogy a gyermek viselkedésfejlődésében — legyen az elkényeztetett vagy nem — az anyának életre szólóan meghatározó szerepe van. Ez a ráhatás pedig jóval a születés előtt elkezdődik. Mára már minden kétséget kizáróan kimutatták, hogy az újszülött legjobban a saját anyja hangját szereti hallani. Sőt már a magzati korban megmutatkozik az anya hangjára való reagálás: azt hallva gyorsul a magzat szívverése. Mindezeket figyelembe véve azt mondhatnók, hogy a gyermek számára fontos tekintély kialakulása „mélyen az anyában” kezdődik.
Ahelyett, hogy a társadalom növelné az anya egyedülálló, veleszületett és természetes hatalmát, amellyel gyermeke javát szolgálja, inkább a biológiai szerepétől való megszabadulását segíti. Ennek az elhamarkodott lépésnek a mellékhatása a gyermekek elkényeztetett viselkedése. Saját érdekünkben már régen fel kellett volna fognunk, hogy a gyerekek társadalomba való beilleszkedése, szocializálódása szempontjából az anyának van egyedül elsőbbsége, bármilyen helyettesítő — bölcsőde, napközi, óvoda stb. — utánzattal szemben.
Az tapasztalható, hogy a nők egyre későbbi életkorukban szánják rá magukat a gyermekvállalásra. Emiatt az anyák elvárásai a gyermekeik iránt lényegesen megváltoznak, ami közvetlenül hozzájárul az új nemzedékek elkényeztetéséhez. Az idősebb egygyermekes dolgozó anya ugyanis hajlamosabb tolerálni az elkényeztetett viselkedést, alkalmasabb saját bűntudatán keresztül megélni gyermekét, és kevesebb energiája marad megvédeni saját tekintélyét, amikor gyermeke szabályt sértve szembeszáll vele.
A társadalomban ma van egy általánosan működő elv, mely szerint kényelmesebb és fontosabb egy jó irodai állás, mint munkanélküli, gyermekét nevelő anyának lenni Lehet, hogy ezért hallani nemegyszer az anyáktól: „Alig várom, hogy visszatérhessek a normális életbe”, értve ezen azt, hogy az otthoni gyermeknevelés nem a normális élethez tartozik, nincs értékelve, és senkit nem elégít ki. Értékrendszerünk, amelyben jelenleg élünk, azt súgja tehát, hogy: „a munkanélküli anyák kevésbé fontosak”. De a degradálás itt még nem ér véget. Az anyák maguk is hozzájárulnak ehhez azzal, hogy sokan kevésbé vonzónak, kevésbé érdeklődésre méltónak érzik magukat anyai mivoltukban. Egyenesen kisebbrendűnek érzik magukat anyaságuk miatt. Úgy gondolják, hogy ha újra dolgozhatnának, és gyermekeiket valamelyik jó hírű bölcsődébe helyezhetnék el, visszaállíthatnák a saját életük feletti kontrollt, az önbizalmukkal együtt, aminek akár egész életükben híján maradnak.
Hasznos lenne belátni, ha a kultúránk továbbra is folytatja az anyaság  leértékelését, gyermekeink szenvedése a jövőben még kifejezettebbé válik. Ha az anyák kevésbé tudnak feltöltődni az anyaság érzetével, az bizonyosan oda vezet, hogy kevésbé is lesznek alkalmasak arra, hogy anyák legyenek. Mindebből pedig az következik, hogy ha az anyák nem fektetnek be energiát és hitet abba, hogy jó szülők legyenek, azt a szülői tekintély sínyli meg. Meg a gyermekeink viselkedése.