Szorongásainkat átvilágítása után, illetve azután, hogy világossá tettük, mit kezdhetünk neurózisunkkal, felmerül a kérdés: hol vannak a gyökerek, milyen tényezők járulnak hozzá, hogy mindannyiunk személyiségében kialakulnak neurotikus részek. Bizonyos, hogy nagyon korai életkorba kell visszamenni ahhoz, hogy jobban ráláthassunk a kezdetekre. Abba a környezetbe, ahol az én- és a világmegélést mindannyian tanulni kezdjük. A gyerek- és ifjúkor korai szocializációjának szakaszába, amely periódus napjainkban nagyon súlyos problémákkal van megterhelve. Nem kis részben szülőként mi magunk is hozzájárulunk ezeknek a problémáknak a gerjesztéséhez, amikor kényelemből vagy inkább a kellemetlenségek elkerülése miatt elhanyagoljuk tekintélyünk érvényesítését, vagy amikor nem vagyunk képesek különbséget tenni tekintélyességünk és önkényeskedésünk között. A tolerancia ma általánosan hangoztatott elvárás, ezért úgy tűnik, egyszerűbb és modernebb a „mai fiatalok kultúrája” előtt fejet hajtani. A következmény nem marad el: a neurotikus fejlődést messzemenően biztosítjuk így az utánunk jövő nemzedék számára.

Azzal, hogy megszüntettük a nevelésben alkalmazott határokat, korlátokat, valamint hogy lemondtunk a tekintélyünkről, mi magunk hagytuk cserben gyermekeinket. Számukra lehetővé tesszük, hogy elkényeztetett életmódot folytassanak, anélkül, hogy felmerülne bennünk: rossz úton vagyunk rossz vezetők.

„Mindent megérdemlek, amit megkívánok”

Minden negyven év feletti embert, aki szóvá teszi, hogy a mai gyerekek elkényeztetettebbek, mint elődeik voltak, valószínűleg elmaradott szegény ördögnek titulálják. „A mai ifjúság csak saját magára gondol” — hallani nemegyszer. „A fiatalok egyáltalán nem tisztelik szüleiket, az idősebbeket. Nem tűrnek semmilyen korlátozást. Úgy beszélnek, mintha csak ők tudnának valamit. Ami nekünk bölcsesség, az nekik butaság…” Olyan vélemények ezek a fiatal generációról, amilyenekkel korábbi évszázadokban is találkozhattunk. A történelem ismétlődik, ez egyáltalán nem újdonság, halljuk másoktól. Bárhogyan van is, az egymást váltó elkényeztetett nemzedékek minden bizonnyal hozzájárulnak a társadalom lezülléséhez. Jól ismert a történelemből, hogy az elkényeztetettség következményeként egész birodalmak hullottak szét.

Felmerül a kérdés, hogy valójában mit tudunk az elkényeztetettségről. Ami először eszünkbe jut, az annak a gyermeknek a képe, aki bővelkedik anyagiakban, elhízott, lusta, mindenben dúskálhat, nagy az elvárása környezete iránt, vissza pedig alig juttat valamit. Természetesen elhízott és gazdag lehet valaki anélkül is, hogy elkényeztetett legyen. Az irónia legtöbbször abban van, hogy az elkényeztetés valamilyen előzőleg kialakított hiányállapot miatt jön létre. Odafigyelés híján a szülők szinte törvényszerűen anyagiakkal próbálják kárpótolni gyereküket a maguk szülői sikertelenségéért. Könnyebb anyagi javakkal elkényeztetni a gyereket, mert az odafigyelés, a szülő-gyermek közötti  személyes kontaktus nehezebben valósítható meg.

Értékrendszeri változások eredményeként azt, amit régebben neveletlenségnek, elfogadhatatlan viselkedésnek neveztünk, ma szociális jártassághiánynak hívjuk. A lényegen ez persze semmit sem változtat: az elkényeztetett gyermek az, aki úgy érzi, hogy mindenre joga van — „Mindent megérdemlek, amit megkívánok”. Olyan gyermek, akiből hiányzik az együttérzés, a megértés, akit önmagán kívül más egyáltalán nem, vagy csak alig érdekel. A megérdemlem érzését aztán fokozza az azonnali vágykielégítés fontosságának túlhangsúlyozása is, másképpen szólva: gyermekeinkben csökkent az indulatok kontrollja. Ma azt látni, hogy a megkívánt dolgokat a gyerekek meg is akarják kapni, mégpedig azonnal.
Ez bizonyosan annak a kultúrának is a lecsapódása, amelyik ma meghatározza a fogyasztói társadalom mentalitását. A „rendelj, és fogyassz!” kultúra uralkodik a képernyőn, ami bizonyosan hozzájárul a szülői szerepekben, a társadalmi értékrendszerben, a törvényhozásban bekövetkező változásokhoz. Természetesen minden gyermek önzőnek és énközpontúnak születik, akinek csupán egyetlen célja van: saját szükségleteinek a kielégítése. A szülőkre vár a szocializálás egyáltalán nem könnyű feladata. Mára ugyanis már olyan akadályokat gördítettünk a nevelés útjába, amilyenekről korábban álmodni sem mertünk.

(Folytatjuk)