A növénytermelésben nem ritkaság a hektáronkénti 12-15 tonnás kukoricatermés, a 8 tonnát meghaladó búzahozam, és akadnak olyan családi gazdaságok is, amelyek évente több ezer hízósertést adnak át a vágóhidaknak, illetve 1 millió liternél is többet szállítanak a tejüzemeknek. Kétségtelen azonban, hogy Szerbia mezőgazdasága nem a nagy családi gazdaságokra épül, hanem az egyre súlyosabb és kilátástalanabb helyzetbe kerülő kistermelőkre. Az ő eredményeik viszont jóval az európaiak mögött kullognak. A lemaradás oka az agrárágazat fejlesztését célzó beruházások folyamatos csökkenése, vagy ahogyan sok gazda fogalmaz: a feldolgozóipar mostoha viszonyulása, a termékek leértékelése. Az állattenyésztők és a növénytermelők is nemegyszer tapasztalták már ezt a semmibevételt.

A legfrissebb példa a tejágazat leépítését célzó események sorozata, a kistermelőknek a termelési láncból való kizárására irányuló igyekezet. Ebben a külföldi érdekeltségű Imlek jár az élen, mely vállalat alig néhány év alatt két tekintélyes vajdasági tejüzemet rombolt le, előbb az újvidékit, most már pedig a szabadkait is. A tejgyár szerint a kisgazdák gyönge minőségű, az egyre szigorúbb követelményeknek nem megfelelő tejet szállítanak a gyűjtőállomásokra, és ez az oka annak, hogy több tízezer liter tej marad a kistermelők „nyakán” az állomások időszakos bezárásával.

A szaktárca igyekszik ugyan védelmébe venni a kistermelőt, de valójában a tejüzemet támogatja. Azzal az intézkedésével sem bírta jobb belátásra a feldolgozót, hogy 500 millió dinár értékű tejporról gondoskodott. Ellentmondásos helyzet alakult ki: amíg a hazai termelőktől nem vásárolják fel a tejet, melynek értékét a tejüzem május 1-jétől mintegy 3 dinárral csökkentette, addig a külföldi, olcsóbbnak mondott tej és tejtermékek valósággal áramlanak a szerbiai piacra. A mezőgazdasági tárcavezető szerette volna megfékezni ezt a folyamatot az EU illetékeseivel való tárgyaláson, de mondani sem kell talán, hogy sikertelenül. A piac teljes liberalizálásával ugyanis szabad utat engedtünk a tej és a tejtermékek behozatalának, ez a döntés pedig egyoldalú határozattal vagy rendelettel már nem másítható meg.

A szakadék szélére juttatott szerbiai sertéságazatot a világ egyik vezető sertéstenyésztője és -feldolgozója, a német Tönnies cég hivatott megmenteni, s ugyanez várható a tejágazatban is. De a külföldi érdekeltségnek előbb teljesen meg kell semmisítenie a kistermelőt? A helyzetünk kísértetiesen hasonlít Magyarország EU-s csatlakozási útjára, legalábbis ami az agráriumot illeti: a tejtermelés, a sertéstenyésztés és a baromfiágazat leépült, a termőföld egy részére pedig külföldi befektetők „tenyereltek” rá.

Hogyan védhető meg a kistermelő?

A mezőgazdaságunkat sújtó gondok a parlamentben is szóba kerültek. Fremond Árpád, a VMSZ parlamenti képviselője a közelmúltban azt a kérdést tette fel a szaktárca vezetőjének (a válasznak tizenöt napon belül kell megérkeznie), hogy milyen újabb intézkedésekkel igyekeznek megvédeni a kistermelőt. Emlékeztetőül: a VMSZ a gazdaság-, illetve mezőgazdasági politikájában egyebek között a kisgazdaságok fejlesztését és a kistermelők megbecsülését is fontos célnak tartja. A tejágazat, sőt a teljes mezőgazdaságunk hátrányos helyzetét a képviselő úr így látja:

— A piacgazdaságtól nem zárkózhatunk el, de egyetlen EU-hoz csatlakozó ország sem tette azt, amit Szerbia, azaz senki sem liberalizálta a piacot még a csatlakozás előtt. Hatékony támogatás és tervezett fejlesztés hiányában a termelőinket felkészületlenül érte a nyitás, versenyképességről nem is beszélhetünk. Sovány vigasz számunkra, hogy az újonnan csatlakozott országok az előcsatlakozási alapok eszközeinek alig 40-60%-át használták ki, amikor mi sem dicsekedhetünk jobb eredménnyel. A kilátásba helyezett mintegy 170 millió eurós támogatás a kifizetési ügynökség által kerülhet majd a gazdákhoz, csakhogy ez a cég még meg sem alakult! A kisgazdaságok fennmaradását a szövetkezésben, az összefogásban látjuk, olyképpen, hogy a jövőben a kis feldolgozóüzemek a házi feldolgozás felé orientálódnak, és támogatjuk a piacra jutás lehetőségét. Az őstermelői, kistermelői státus Ausztriában és Magyarországon is rendelettel van szabályozva. A mezőgazdasági államtitkárunk közbenjárására hozzájutottunk ezekhez a dokumentumokhoz, melyek szerb nyelvre fordítva már ott is vannak a minisztériumban. Mezőgazdaságunk, ezzel pedig a termelőink helyzetén is csak hosszú távú intézkedésekkel változtathatunk, javíthatunk.

* A tejtermelésben megoldás lenne-e egy olyan kisüzem működtetése, amelynek ötletét a Topolya környéki gazdák vetettek fel?

— Személyesen is támogatom a kezdeményezést, és minden bizonnyal az önkormányzat sem zárkózik el tőle, de a gazdákkal szervezett beszélgetéseken az is elhangzott, hogy a jobb minőségű tej előállításához javítani kell a tartástechnológián, a takarmányozáson, sőt a fejéstechnológián is, mindezt pedig a néhány tehenet tartó kisgazdaságok sokkal nehezebben tudják teljesíteni, mint a zárt rendszerű, nagyobb farmok. Nem tartom reálisnak a gyűjtőállomásokat bezáró tejüzem érvelését, hogy kizárólag a tej minőségével van gond. Ezt csak egy független elemzéssel támaszthatnánk alá vagy cáfolhatnánk meg, de ilyen laboratóriumunk továbbra sincs.