A zamatos turbolyát (Anthriscus cerefolium) a perzsák és az egyiptomiak is szerették. Bizonyítja ezt, hogy Tutanhamon sírjában turbolyamagokat is találtak. Plinius azt írta róla, hogy az emésztőrendszerre és a csuklásra gyakorolt hatása mellett gyakorta kezeltek vele kötőhártya-gyulladást, trombózist, magas vérnyomást és az ókori görögök nyomán ráncokat is. Emésztést javító, vizelethajtó, görcsoldó, vesekő elleni keverékekben is alkalmazták, de ekcémás tünetekre, ödémára, tályogra és köszvényre is. Megemlíti, hogy a turbolya hatásos ellenszere a rosszkedvnek, frissíti az időseket, s a diákok sokáig bíztak benne, hogy a turbolya teája jót tesz a memóriának, és segít a vizsgák során. A középkorban a pestis megelőzésére is alkalmazták.

A XVII. századig gyógynövényként nem is nagyon tartották számon, annak ellenére, hogy minden generáció tisztában volt a jótékony hatásaival. A finom illat és íz azonban felülírta ezeket. 1597-ben John Gerard botanikus jegyezte le a turbolyáról, hogy nincs is egészségesebb és jobb dolog annál, mint ha ebből a friss növényből hintünk a salátánkra, és azt fogyasztjuk. Ligetes erdőkben, akácosokban, irtásréteken helyenként tömegesen fordul elő.

Az ánizsra emlékeztető szagú, édeskés ízű egynyári növény szára 20—70 cm hosszú. Levele a sárgarépa zöldjéhez hasonlít. Zsenge hajtásait kora tavasztól kezdve folyamatosan szedhetjük. Egyszerre azonban a levelek felénél többet ne távolítsunk el, hogy a fejlődés töretlen maradjon. A fűszernek szánt leveleket és fiatal hajtásokat a május–júniusi virágzáskor szedjük. Nyugtatja a gyomrot, enyhíti a hasi fájdalmakat, gyomorerősítő és vértisztító hatású, segít a pattanások eltüntetésében, a bőr tonizálásában, a hólyaghurut gyógyításában. A megfázás tüneteit is hatékonyan lehet vele kezelni. Teája vese-, hólyag- és emésztőszervi megbetegedéskor jó hatású. Az összetört növényt a különféle zúzódások, horzsolások, véraláfutások esetén a sebre szokták kötözni. Több vitamin és ásványi anyag megtalálható benne: kiváló A-, B- és C-vitamin-forrás, számottevő kalcium, vas, mangán, kálium, magnézium, szelén, réz, foszfor és cink van benne.

Készíthetünk belőle finom, egyszerű és gyors turbolyapesztót: 1 nagy csokor friss turbolya, 1-2 medvehagymalevél, 100 g kesudió enyhén megpirítva, 150 ml extraszűz olívaolaj, 1 kk. só, fél kk. bors, 2-3 csepp friss citromlé. A hozzávalókat durvára turmixoljuk, és sterilizált üvegekbe töltjük.

Zamatosturbolya-leves: 5 szál sárgarépa, 1 közepes fej hagyma, 5 dkg vaj,
5 cm gyömbér a vastagabb részéből, zamatos turbolya (kb. 2 csokor petrezselyemnek megfelelő mennyiség), só, bors, 0,5 dl száraz fehérbor.

A hagymát apró kockákra vágjuk, a gyömbért megpucoljuk, és a nagy lyukú reszelőn lereszeljük. Egyszerre adjuk a vajhoz, egy kicsit megsózzuk és megpároljuk. Vékony karikákra vágjuk a sárgarépát, és a hagymán megdinszteljük. Felöntjük vízzel, puhára főzzük. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a bort. Amikor megfőtt, leturmixoljuk. A turbolyát apróra vágjuk, mintha petrezselyem volna, és belekeverjük a levesbe, de már nem főzzük vele tovább. Langyosan a legfinomabb!

A tyúkhúr az egész világon elterjedt, szinte kiirthatatlan, a hó alatt is megélő, télen is virágzó „gyomnövény”, melynek magvai huszonöt évig is életképesek maradnak a földben. 2000 méter magasságig megél. Apró levelei, fehér, csillag alakú virága miatt könnyen felismerhető. Éjszakánként a levelei összeborulnak a virágbimbók fölött, így védik őket. Nevét arról kapta, hogy madaraknak, baromfinak kedves eledele. Kertekben, szőlőben nagy hasznát vesszük, mert védi a talajt a kiszáradástól, és télen is megelőzi a talajeróziót.

„Terem árnyékos falak mellett, erdőkben, szőlőkben. Ezt a füvet méltó volna szaporítani, mert a tehenek sok jó tejet adnak, ha véle élhetnek. Rágástól gyötreltetett kis gyermekeknek tében megfőzvén ez füvet, azon tejet adják bé-nékie. Aszu kórságban lévőknek ezen fű leve hasznosan adatik-bé. A hévségben lévő gyermeknek jó ez fű vizét inni adni” (Csapó József: Új füves és virágos magyar kert. 1775).

„Kicsiny, nedvdús növény, felálló szárral, tojásdad levelei szembenállók, megmunkált és erdei talajon gyomnövény. Már a régi időkben kedvelt háziszer volt tüdőelnyálkásodásnál és a vese és hólyag hasonló panaszai esetén. Mézzel szirupot is szoktak belőle főzni a felemlített esetekben. Külsőleg még ma is használjuk daganateloszlatásra és bőrbajokra úgy, hogy a főzetébe megmártott ruhát helyeznek el a kívánt testrészre” (Varró Aladár Béla: Gyógynövények gyógyhatásai).

Szabó Gyuri bácsi, a bükki füvesember így ír róla: „Teáját a veseműködés zavarainál fogyasszuk naponta reggel egy csészével. Epeműködésünk serkentésére a nap bármely szakában, de mindig étkezés előtt igyanak meg egy csésze teát. Nyári időszakban, májustól július végéig, aki teheti, ne teát főzzön a tyúkhúrból, hanem használja a friss növényt salátának. Gyógyhatása ugyanolyan, ha nem jobb, mint a szárított növényé, és a benne levő C-vitamin forrázás közben nem bomlik le. Az sem elhanyagolható szempont, hogy nagyon jó zsíroldó, ezért is ajánlja minden szakkönyv az epeműködés serkentésére, hiszen az epeváladék egyfajta zsír, koleszterin. Ha a salátaként használt friss tyúkhúrhoz még egy pár gyermekláncfüvet is tesznek, nagyon jó hatást gyakorolnak az egészséges májra és epére is.”

Tyúkhúrleves: A tyúkhúrt megmossuk, megtisztítjuk, finomra vágjuk. Világos rántást készítünk, a tyúkhúrhoz adjuk, húslével felöntjük, sózzuk, a levest 15 percig főzzük. Főzés közben egy kis csomó kaprot lógatunk bele, majd kb. 5 perc múlva eltávolítjuk. Pirított zsemledarabokkal tálaljuk. 

Tyúkhúrfőzelék: Szalonnát és hagymát pirítunk, a finomra vágott tyúkhúrt hozzáadjuk, sóval, szerecsendióval ízesítjük, 15 percig pároljuk, majd felöntjük némi vízzel vagy fehérborral. Tálalás előtt besűrítjük, és pirított dió-, illetve manduladarabokkal tesszük felejthetetlenné.

Tyúkhúrsaláta: A növényről eltávolítjuk a keményebb szárakat, a már elsárgult leveleket, majd megmossuk, lecsepegtetjük, apróra vágjuk. Ecettel, olajjal, egy kevés mustárral, sóval, borssal, egy csipet cukorral, néhány csabaírelevél hozzáadásával salátaöntetet készítünk, a növénnyel összekeverve rövid ideig érni hagyjuk. A salátát ízesíthetjük még gyermekláncfű, mezei sóska, podagrafű (csak mérsékelt mennyiségben) leveleivel.

„A természet könyve nyitott könyv, maga az Isten nyitotta föl. Olvassunk benne értelemmel és szeretettel” — áll dr. Zelenyák János lekéri plébános könyvében. „Eleink képesek voltak »olvasni e könyvből«, megismerni és megbecsülni mindazt, amit az Atyától e földi világban útravalóul kaptak. A természet eme ajándékai voltak azok a növények, amelyek nem csak a gyógyulást szolgálták, de ínséges időkben magát a túlélést biztosították a nemzetünk tagjai számára.”