,,Az érintett szülők, családtagok tudják leghatékonyabban képviselni sérült gyermekeik érdekeit, harcolni jogaikért' - Cipó Rózsa

A 2003 februárjában megalakult topolyai Bethesda Szeretetszolgálat egy olyan hidat igyekszik kiépíteni a testi-szellemi fogyatékos családok, az ezeket az érintetteket befogadó civil szervezetek, valamint az illetékes hivatali szervek és a társadalom között, amelyre a közelmúltban még nem volt példa, ám a jelen sürgető pillanatai mindinkább bizonyítják, csak így lehet eredményt elérni, csak így lehet a sérült emberek és hozzátartozóik életminőségén javítani, esélyegyenlőségüket növelni. ,,Ha nem cselekszünk, velünk fognak cselekedni - vették kölcsön H. von Förstner gondolatát motiváló erőként, indíttatásként.
- Áprilisban tartottunk egy regionális jellegű összejövetelt, amelyen ismertettük az Együtt, hatékonyan elnevezésű programtervezetünket. Már akkor, induláskor nagy volt az érdeklődés, nagyon sok civil szervezettel - amelyek a fogyatékkal élő emberek érdekképviselete végett jöttek létre, ám magukra hagyatva, súlyos anyagi gondokkal és nemtörődömséggel küszködve nem tudnak érdemlegesen cselekedni - kapcsolatot teremtettünk s több mint harminc egyesület képviselője jelen is volt ezen az első megbeszélésünkön - mondta CIPÓ Rózsa, az említett projektum koordinátora, a Bethesda Szeretetszolgálat vezetője. - Sajnos, elmaradtak az értekezletről a hivatalos szervek képviselői, s így megint számtalan megválaszolatlan kérdésünk maradt. Tudniillik mi a barátkozáson túl valóban azt a célt tűztük magunk elé, hogy megvívjuk a csatát jogainkért, hogy kézbe vesszük az ügyünket. Persze ezáltal korántsem akartuk/akarjuk lebecsülni az értünk tett eddigi lépéseket, de már jó ideje senki sem figyel ránk, gondjaink pedig halmozódnak. Csak a társadalom irántunk való felelősségére szeretnénk rámutatni, és természetesen azokra a lehetséges irányvonalakra, megoldási lehetőségekre, amelyek által helyzetünk elviselhetőbbé válna. Ha a közvélemény felül tudna emelkedni becsontosodott elvein és előítéletein, a fogyatékkal élő emberek iránt viseltetett megkülönböztető magatartásán, lényegesen előbbre mozdulna ügyünk, meggyorsulna a sérült emberek beilleszkedése a társadalomba. Az a célunk, hogy ne rólunk, hanem velünk beszéljenek, amikor a mi sorsunkról, a mi jövőnkről van szó.
Már az első találkozó vitadélutánján sok téma és javaslat felvetődött, de szinte valamennyi részvevő annak a véleményének adott hangot, hogy tovább kell folytatni az együttműködést, mert minden megszerzett információ aranyat ér, és hát közösen többet tudnak tenni egymásért. Határozat született arról is, hogy minden érintett egyesület írásba foglalja gondjait, esetleges terveit, javaslatait, aztán az összegzésből kihámozzák, mi a közös probléma, s ezzel a közös üggyel (stratégiával, elvárásokkal) lépnek majd az illetékes hivatalos szervek elé.
- Áprilisban még senki sem sejtette, mekkora fába vágtuk a fejszénket, s hogy milyen eredményes utat járunk majd be. Időközben átadtuk projektumunkat a Tartományi Fejlesztési Alap non profit szektora pályázatára, majd júliusban megtartottuk második találkozónkat. Ezen az összejövetelen alakítottunk egy öttagú bizottságot, azzal a céllal, hogy kapcsolatot teremtsünk minden érintett egyesülettel, s konkrét beszámolót készítsünk időszerű pénzellátási és szervezési gondjaikról. Készítettünk egy prospektust is a fogyatékkal élő embereket segítő civil szervezetekről, ez valójában egy lista az egyesületek adataival, emblémáival, amelyet adatbázisként vagy szórólapként is használhatunk mind az érdeklődők, rászorulók, mind pedig a hivatalos szervek tekintetében. Sajnos ennek a ,,katalógus-nak az elkészítéséhez, a költségek fedezéséhez csak 15 észak-bácskai egyesület tudott önerőből hozzájárulni. A többi érdekvédelmi szervezetnek vagy nincs pénze, vagy nincs saját klubhelyisége, vagy olyan fiatal még, hogy szervezési gondokkal is küzdenek (nincs még nevük, emblémájuk, címük, állandó vezetőségük stb.) - mondta Cipó Rózsa.
Időközben a kinevezett öttagú bizottság serényen dolgozott, gyűjtötte az adatokat. A lejegyzett észrevételeket csoportosították, a felvetett problémaköröket tematikus egységekbe szedték, s végül kinyomtattak egy füzetecskét, amely az Együtt, hatékonyan projektum zárszava is lehetne, hiszen benne van minden vélemény, gondolat, javaslat a sérült emberek jelenlegi jogi státusáról, kedvezményeik körének lehetséges kibővítéséről, a sérült embereket felkaroló szervezetek pénzellátási gondjairól, az anyagi támogatások mércéinek meghatározásáról...
Az időszakos kiadvány néhány ,,gyorsfényképe, amelyet a Topolyán megtartott novemberi harmadik ülésükön tártak elénk a bizottság tagjai:
Az önerőből létrejövő, a fogyatékkal élő emberek szolgálatában álló civil szervezetek nem helyettesíthetik a társadalmi gondviselést! Az egyre apadó támogatásokból nem tudják megoldani, sőt enyhíteni sem tagjaik anyagi, egészségügyi, szociális problémáit. A szakminisztériumok, titkárságok, helyi önkormányzatok, szociális és egészségügyi intézmények dolga, hogy olyan szociális hálózatot építsenek ki és működtessenek, amely célirányos segítséget nyújt a rászorulóknak, ugyanakkor célirányos képzést is a velük törődő szakembereknek.
Jelenlegi jogrendszerünk, törvényes előírásaink egyáltalán nem vagy csak részben szabályozza a testi-szellemi fogyatékosok státusát. Jogrendszerünk a rokkantak és hadirokkantak fogalmát ismeri és szabályozza csupán. A fogyatékkal élőkről megfeledkezett. Őket csak ,,kategorizálják fogyatékosságuk súlyossága szerint. Ebből kifolyólag nincs rendezve a munkához való joguk sem, ennek következtében pedig betegségi biztosítási és nyugdíjjogosultságuk sincs körülírva. Senki nem vezet róluk nyilvántartást, és sorsuk alakulását sem követik figyelemmel. A családok többsége az említett okokból a létminimum alatt él, sok helyütt az egyetlen jövedelemszerzési forrás a rendkívül alacsony ápolási díj.
Köztudomású, hogy a sérült gyerekek nevelése háromszor annyiba kerül, mint az egészségeseké. Az intézményben való elhelyezésük viszont az államnak okoz háromszoros kiadást. Logikus hát, hogy sokkal ésszerűbb (és emberibb!) megoldás a retardált személyek családban való maradása, ám ehhez a társadalomnak is hathatósabb segítséget kellene nyújtania a családnak az ingyenes közlekedéstől, a térítésmentes gyógyszerektől kezdve az ingyenes napközis ellátáson át a díjmentes és jól működő szakmai tanácsadó szolgálatig.
Regionális szinten óriási a gond a napközik és átmeneti otthonok, a személyközpontú (és ellenőrzött!) szolgáltatás-szervezés, a szövetkezeti közösségek teljes hiánya miatt. Ha az egyedülálló szülő-ápoló megbetegszik vagy kórházba kerül, nincs, aki a sérült családtagra felügyeljen. A fogyatékkal élőknek is szükségük és joguk van a közösségi életre, de megfelelő anyagi támogatás és szakkáder nélkül az önkéntes alapon megalakult napközik is előbb-utóbb feladják a volontőr tevékenységüket. A szövetkezeti közösségek vagy ,,invalid business központok sokban megkönnyíthetnék az enyhén sérültek foglalkoztatását, s egyúttal a család anyagi helyzetén is lendíthetnének...
KREKITY Olga