* Kriszta. A Kosztolányi Dezső Színházban próbálsz, készül a Gusztáv a hibás mindenért, melynek bemutatója december 21-én lesz. Hogy érzed magad? 

— Nagyon jól. A társulat két tagjával, Kucsov Borisszal és Mészáros Gáborral már dolgoztam néhány évvel ezelőtt, amikor Bojan Jablanovec rendezte a Manipulációk című előadást. Mellettük itt van még Búbos Dávid és Mikes Imre Elek, velük először dolgozom, de úgy tekintek rájuk, mintha már ősidők óta ismernénk egymást. S ismerjük is alkotóként. Szóval olyan érzésről nem tudok beszámolni, hogy izgultam volna amiatt, hogy befogad-e a csapat. Úgy érzem, befogadott, nem vagyok vendég, s az anyag is izgalmas. Gusztáv figurájával foglalkozunk Kokan Mladenović keze alatt. Szerintem egy jó értelemben vett bizarr előadás van születőben. Nagy öröm újra Kokannal dolgozni. Kíváncsiak vagyunk egymásra, azt hiszem. Két olyan anyag találkozása, amelyek a természetükből adódóan nem lepattannak egymásról, hanem szervülnek. Egy nyers képpel élve: malter és tégla. Ha emojival kellene megjelölni az állapotomat, akkor a hálás arcot kellene ideilleszteni. 

* Beszéljünk egy kicsit az előző munkádról, melyet Kiss Ágnessel készítettetek Zentán. Közvetlenül a szabadkai próbakezdés előtt volt a Csontváry—Weöres vásznak című darab bemutatója. Miért éppen Ági és miért éppen Csontváry és Weöres? 

— Onnan kezdeném, hogy az utóbbi időben számomra, alkotó ember számára a színházcsinálás egyenlő azzal, hogy keresem azokat a találkozásokat, amelyekben hiszek. Találkozásokat egy másik alkotóval vagy anyaggal. Közösen indulni el egy olyan téma mentén, amely érdekel bennünket. Ágit is így kerestem meg. Láttam Budapesten egy előadását, s utána odamentem hozzá, hogy nagyon szeretnék vele együtt dolgozni, megkérdeztem, neki mi a véleménye erről. Annyira nyitott volt, hogy teljesen magától értetődő volt, hogy belevágunk. Engem elsősorban az érdekelt, hogyan ötvözzük a prózát a bábbal, melyben ő nagyon otthon van, s engem is érdekel a báb már jó ideje. Még a Bárka Színházban dolgoztam egy nagy tudású párossal, ők Philippe Genty és Mary Underwood, akik több színpadi műfajt egyesítenek, középpontban a bábbal. A fő feladat ott az volt számomra, hogy hogyan tudom magam mint színészt leválasztani, s egy tárgyat életre kelteni. Nagyon szerettem ezt a világot.

* És már ekkor tudtad, hogy Csontváryval és Weöres Sándorral fogtok foglalkozni? 

— Nem. A legelején még nem tudtuk, mi lesz az anyag, csak azt, hogy lesz benne báb. Elkezdtünk agyalni, s felfedeztük, hogy Csontváry száz éve született, Weöres pedig harminc éve halt meg, így beleástuk magunkat az opusukba, kutattunk, és kiderült, hogy Weöres Sándor fiatal költői periódusában írt egy 21 versből álló ciklust Csontváry-vásznak címmel. Egy hihetetlen versciklusról van szó. Adta magát tehát, hogy ezt a két embert találkoztatni kell. Pályáztunk, nyertünk is egy kis pénzt, abból viszont nem tudtuk kivitelezni az eredeti tervet, hogy faragott bábokkal dolgozzunk.

* De végül használtatok bábot, nem? 

— Igen. Elkezdtünk gondolkodni, s találtam egy nagyon izgalmas anyagot. Eszembe jutott, hogy volt Nagy Józsefnek egy előadása, melyben ezt használja. A fejére teszi, ott marad, idomul hozzá, mintha ráragadna, rajzolni is tud rá, s levenni is könnyű. Kiderítettem, hogy ez a fényesek kedvenc anyaga, az úgynevezett black wrap, mely egy takarófólia. Ezzel dolgoztunk, ebből készültek a „bábjaink”. Eltelt egy kis idő, mire megszelídítettük az anyagot. Aztán életre kelt.

* Zentán mutattátok be, a családi házatokban. Mik voltak ennek előnyei, és mik a hátrányai? Hiszen azért ez nem egy színházi tér. 

— Hát igen, technikailag nincs felszerelve, de amikor egy házba lépsz a színház helyett, nincsenek is olyan elvárásaid. Mégis van egy hangulata. Gondolkodtunk mi színházi térben, de nem lett volna pénzünk bérleti díjat fizetni a próbák idejére, így született meg az ötlet, hogy próbáljunk Zentán, ahol szinte egy kamaraszínháznyi tér áll rendelkezésünkre a házban. Már a próbák elején nagyon jól éreztük ott magunkat, és tudtuk, hogy a bemutatónknak is itt kell megtörténnie. A Zentai Magyar Kamaraszínháztól kaptunk két reflektort állvánnyal, amiért nagyon hálásak vagyunk.

* Akkor a rendezést is kipróbáltad. Könnyű volt magatokat rendezni?

— Izgalmas volt, de nem könnyű. Egy pillanatban fel is hívtam Urbán Andrást, hogy itt vagyunk ketten, van egy anyag, de elbizonytalanodtunk, nem segítene-e egy kicsit. Azt mondta: Figyelj, Kriszta, ne okoskodj, meg tudjátok csinálni, érted? Csak gondold végig, mit tudsz te, mit tud Ági, mi az anyag, és csináljátok, ne gondoljátok túl.

* Mi lesz a darab utóélete? Fogjátok még játszani?

— Mindenképp. A Három Hollótól van egy befogadónyilatkozatunk, tehát ott biztosan be lesz mutatva, de mivel most egy próbafolyamat kellős közepén vagyok, nehezen tudjuk menedzselni. Szeretnénk Szegeden, Pesten, Zentán és Vajdaságban is játszani, ha lesz rá lehetőségünk.

* Újvidékről Budapestre költöztél, s a Bárka Színházban játszottál, mely viszont megszűnt, azóta szabadúszó vagy. Megtalálnak a munkák?

— Amikor eldöntöttem, hogy szabadúszó leszek, fogalmam sem volt róla, hogy ez mivel is jár. Én akkor azt gondoltam, hogy az addigi munkásságom garancia lesz arra, hogy hívnak dolgozni. Hát nem így történt. Nagyon sok embert megkerestem, sokuk megköszönte a jelentkezést, közölte, hogy majd értesít, s itt megállt a történet. Sokat szenvedtem emiatt. Rettenetesen nehéz volt megtanulni kezelni azt, hogy még csak vissza sem írnak. El kellett fogadnom, hogy ezt nem úgy kell értelmeznem, hogy nem vagyok értékes, hanem másról szól. Akkor eldöntöttem, hogy megtanulok pályázni. Nekem, aki életemben alig jártam bankba, s szinte sosem foglalkoztam „papirológiával”, nagy kínokat okozott belefolyni, de megléptem. Aztán a sok sikertelen pályázat után egyszer csak jött egy sikeres, majd még egy. Kemény és nehéz út ez, sok bizonytalansággal, de nem járhatatlan.

* Férjeddel, Seress Zoltánnal volt egy közös munkátok, A pandák gyönyörű utazása. Előtte viszont sok évig nem dolgoztatok együtt. Miért?

— Zolinak van erről egy elképzelése, szerinte egy házaspárnak nem jó közösen dolgoznia egy projektumon, mert ez amennyire hasznos tud lenni, hiszen ismerik, értik egymást, annyira káros is. De végül beadta a derekát, hiszen Matei Vişnieckel foglalkoztunk, aki neki is régi szerelme. Elé tettem ezt a bizonyos szöveget, és nem nagyon talált kifogást. Aztán még hozzátettem: Zoli, nem ezért vagy azért, de szerintem ez te meg én vagyunk.

* Színészi rivalizálás van köztetek?

— Nincs. Nagyon máshogy dolgozunk, s ez a két más találkozik. Ő bentről dolgozik, én kintebb vagyok. Sokkal szabadabban nyúlok egy anyaghoz, így forgatom, úgy forgatom, ide teszem, oda teszem, neki pedig arra van szüksége, hogy a dolgok megérjenek benne. A darabot Telihay Péter rendezte, aki megpróbálta a mi két világunkat összekovácsolni. Én úgy tekintek vissza erre a projektumra, hogy ez nekünk nagyon kellett. Még akkor is, ha olyan nehézségekbe ütköztünk, amelyek fájtak, iszonyú jó volt megtapasztalni őt velem ebben az anyagban. Jó együtt lenni a színpadon.

* Azt mondtad egy interjúban, hogy te nem megalkotod a szerepet, hanem eggyé válsz vele. Mi a különbség?

— Nem tudom. Mindenesetre én nem formálok karaktert. Már nem úgy látom, hogy kitalálok egy figurát, melyet felépítek, és hú, milyen jó alakítás lesz belőle. Nem vágyom alakításokra. Már nem úgy érdekel a színház, hogy jaj, ezt a szerepet még el sem játszottam, pedig már x éves vagyok, lekéstem róla.

A szerző felvételei

* Sardar Tagirovsky workshopjait rendszeresen látogatod, és dolgoztatok is együtt az Álom újratöltve című előadáson Zsámbékon. Ez is egy olyan jóféle találkozás volt?

— Sardart én kerestem meg, hogy érdekel, ahogyan gondolkodik, és bár nem tudok róla semmit, szeretnék vele dolgozni. Aztán elhívott egy workshopra, és ott egy picit belemerülhettem a munkamódszerébe, s ezután kezdtük el az Álom újratöltve című előadást próbálni, mely a Szentivánéji álom újragondolása. Ő ezen már dolgozott egy csapattal több éve, én felvetettem, hogy pályázzunk rá, ez volt az első nyert pályázatom. Megcsináltuk, de ennek is az lett a sorsa, hogy nem játsszuk, mert nincs intézmény, mely befogadná, kifizetné.

* Kik azok az alkotók, akikkel még nem dolgoztál, de szeretnél?

— A Desiré Fesztiválon láttam a szlovén Moment Társulat Hős 3.0 című előadását, s utána odamentem a színészekhez, hogy nagyon szeretnék belefolyni abba a munkába, amelyet csinálnak. Mailcímet cseréltünk, megígérték, hogy szólnak, ha lesz náluk workshop. Tomi Janežić workshopjaira is járok már két éve Nápolyba, jó lenne együtt dolgozni. Ez még nem sikerült, de nem adom fel. Urbán Andrással is nagyon szívesen dolgoznék, mert azt érzem, hogy itt van előttem, mögöttem, körülöttem, csak még nem érkeztünk meg egymás mellé. Nagy Józseffel és Sardarral is szívesen dolgoznék ismét.

* Ha egy társulat felkérne, hogy legyél tagja, rábólintanál, vagy most már kényelmes a szabadúszó státusz?

— Attól függ, melyik társulat kérne fel. Nem mennék el akárhova.