A szociális szorongás leggyakrabban tíz- és húszéves kor között jelentkezik. Az érintetteknek nehézséget okoz az emberekkel való beszélgetés, az új emberek megismerése és a társadalmi összejöveteleken való részvétel. Félnek attól, hogy mások megítélhetik vagy vizsgálgatják, figyelik őket. Többnyire értik, hogy félelmeik irracionálisak, de tehetetlennek érzik magukat ahhoz, hogy legyőzzék őket. Mindez nem azonos a félénkséggel — ez utóbbi rövid távú, és nem zavarja meg tartósan az ember működését. Ezzel szemben a szociális szorongás tartós és legyengítő. Kihathat a munkavégzésre, az iskolába járásra és a családtagokon kívüli szoros kapcsolatok kialakítására.

Egy-egy ilyen helyzet számos testi tünettel is járhat, mint amilyen az elpirulás, hányinger, verejtékezés, remegés, kommunikációs zavarok (dadogás, lefagyás), szédülés, szapora szívverés. Emellett olyan pszichés tünetek jelentkeznek, mint amilyen a mindennapi élethez köthető tevékenységektől való félelem, valamint azok elkerülése, a társas helyzetekben a megszégyenüléstől való félelem, illetve az attól való szorongás, hogy mások észreveszik, az illető mennyire ideges emiatt, az attól való terheltség, hogy figyelik, és negatív kritikát fogalmaznak meg vele szemben, és jellemző az alacsony önbecsülés is. Emiatt olykor megjelenhet alkoholfogyasztás és/vagy droghasználat a szorongás csökkentése céljából, illetve a munkahelyről és az iskolából való hiányzás. A viselkedésben megjelenő jegyek: a szemkontaktus kerülése, zárt testtartás és szegényes mimika, általában halk beszéd, illetve rövid válaszadás a kérdésekre.

A szociális szorongásos zavar gyakran más mentális gondokkal: depresszióval, generalizált szorongásos zavarral vagy pánikbetegséggel társul. A szociális szorongás tünetei nem jelentkeznek feltétlenül minden helyzetben.

Megjelenésének pontos oka nem ismert. A jelenlegi kutatási eredmények szerint a környezeti tényezők és a genetika kombinációja okozhatja. A negatív tapasztalatok is hozzájárulhatnak, mint a zaklatás, a családi konfliktusok, a szexuális bántalmazás, a megszégyenítés, a kudarcok vagy a lelki terror. Egy gyermekben akkor is kialakulhat szorongásos zavar, ha eltanulja azt az egyik szülőtől, akinek szorongásos zavara van, továbbá ha kontrolláló vagy túlzottan védelmező környezetben, esetleg érzelmi melegség hiányában, elutasítással terhelve nevelkedik, vagy a kötődést a bizonytalanság jellemzi. Egyes megközelítések szerint a szorongó emberek nagymértékű félelme abból ered, hogy rosszul ítélik meg a társas szituációkat, melyekben saját szociális helyzetüket túlzottan alacsonyra, míg másokét túlzottan magasra értékelik. A társas interakciók elkerülése hosszú távon csak még inkább súlyosbítja a szociális szorongás tüneteit, a szorongó személyek ugyanis félelmeik ellenére igénylik más emberek társaságát.

Mivel a kezelés eredménye személyenként eltérő, van, akiknek csak egyfajta kezelésre van szükségük, másoknak azonban többre. Idesoroljuk a kognitív viselkedésterápiát, mely segít megtanulni, hogyan lehet kontrollálni a szorongást relaxáció és légzés által, illetve hogyan helyettesíthetőek a negatív gondolatok pozitívakkal. Az orvos gyógyszeres kezelést is kiírhat. Ám ezek önmagukban nem gyógyítják a szociális szorongásos zavart, ezért javasolt pszichoterápiával kombinálni. Érdemes megfontolni az életmódváltást mint kiegészítő kezelést — fontos az elegendő alvás, a stimulánsok fogyasztásának kerülése stb. Sokat segíthetnek a mindfulness technikák is: a tudatos légzés gyakorlása vagy a mindennapi tevékenységek során gyakorolt éberség. Az autogén tréning, illetve az egyszerűbb meditációs gyakorlatok szintén megoldást hozhatnak. Az önsegítés folyamatában támogató tud lenni, ha az érintett megpróbál arra koncentrálni, amit az emberek mondanak, és nem mások gondolataiban olvas, vagy éppen a legrosszabbat feltételezi. Próbáljunk meg belemenni egy olyan helyzetbe, amely nagy valószínűséggel szorongást kelt, de ezzel együtt tudatosan vegyünk fel olyan viselkedésformákat, amelyek hosszú távon elősegítik a jobb közérzetet, és biztonságot nyújtanak (zenehallgatás közben; amikor valamivel babrálunk; menjünk olyan helyre, ahonnan rövid időn belül ki tudunk jutni; stb.). Feljegyezhetjük a szorongást okozó gondolatainkat, majd próbáljuk meg racionálisan végiggondolni, melyek a valóban megalapozottak, és melyek csak a mi elménk szüleményei. Igyekezzünk más személyekre figyelni, ha a saját gondolataink már túlságosan megterhelőek, például beszélgessünk olyan emberrel, aki egyedül áll, vagy tudjunk meg egy régi barátról minél többet — a lényeg, hogy megszabadítsuk magunkat a kizárólagos fókusztól.